Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat támogatásával megvalósuló Mosaburg/Zalavár Projekt keretében megjelent Szőke Béla Miklós: Zalavár-Rezes. Gräberfeld und Siedlungsreste aus dem frühen Mittelalter című könyve.
Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat támogatásával megvalósuló Mosaburg/Zalavár Projekt keretében megjelent Szőke Béla Miklós: Zalavár-Rezes. Gräberfeld und Siedlungsreste aus dem frühen Mittelalter című könyve.
Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Makkay János, az MTA Régészeti Intézetének nyugalmazott tudományos tanácsadója, 2023. május 17-én, életének 90. esztendejében elhunyt.
Makkay János hosszú és kimagasló szakmai pályafutása során elsősorban az újkőkor és a rézkor régészetének nemzetközi hírű kutatójaként vált ismertté. Sajátos látásmódja, elemzései több ponton túlmutattak korának elfogadott módszerein, megközelítésein.
A Kárpát-medence korai történetének emblematikus lelőhelyein végzett feltárásai mellett a Magyarország Régészeti Topográfiája program egyik meghatározó munkatársa volt.
Munkássága felölelte a régészettudomány változatos területeit, beleértve a népvándorláskor és a korai magyarság történetének kutatását, az indoeurópai nyelvészet és őstörténet kérdéskörének áttekintését. Számos monográfia, tudományos és ismeretterjesztő mű születése kötődik nevéhez.
Nyugodjék békében!
A Régészeti Intézet megalakulásának 65. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozat nyitó eseményeként, 2023. május 11-én csütörtökön került bemutatásra a Magyarország Régészeti Topográfiája sorozat 12. kötete, amely Benkő Elek, Berta Adrián és Bondár Mária szerkesztésben, széles intézményközi együttműködésben készült el.
Gál Erika archeozoológus kollégánk közreműködésével a közelmúltban két tanulmány is megjelent a különböző hazai lelőhelyeken napvilágra került kutyaleletek csonttani és statisztikai vizsgálatainak eredményeiről.
A Régészeti Intézet megalakulásának 65. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozat nyitó eseményére, a Benkő Elek, Berta Adrián és Bondár Mária szerkesztette Hódmezővásárhely északi határa Magyarország Régészeti Topográfiája 12. című kötet bemutatójára 2023. május 11-én, csütörtökön 10.30-tól kerül sor az MTA Humán Tudományok Kutatóháza konferenciatermében (1097 Budapest, Tóth Kálmán utca 4., földszint).
A chicagoi Field Museum of Natural History által rendezett grandiózus kiállítás, a First Kings of Europe címet viselő tárlat hivatalos kísérő eseményeként megvalósult tudományos szimpózium 2023.04.26-28 között zajlott a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében. A rendezvény szervezőinek meghívására, a konferencián a tárlaton bemutatott régészeti korszakokkal foglalkozó, kiváló európai és amerikai szakemberek előadásait hallgathatták meg az érdeklődők. Az esemény célja, hogy tudományos igényességgel válaszolja meg a kiállítás fő témái – az őskori elit és a társadalmi egyenlőtlenségek – által felvetett kérdéseket. A konferencia részletes programja és az előadások absztraktjai a Magyar Nemzeti Múzeum honlapján érhető el.
2023. április 22-én a Duna Televízióban mutatták be Az elveszett király című, II. András és Jolánta királyné feltételezett sírhelyének régészeti feltárásáról szóló ismeretterjesztő filmet, amelyben megszólalnak a Bölcsészettudományi Kutatóközpont munkatársai is: a BTK Történettudományi Intézetből Zsoldos Attila kutatóprofesszor és Bácsatyai Dániel tudományos munkatárs, a BTK Régészeti Intézetből Langó Péter tudományos munkatárs, a BTK Moravcsik Gyula Intézetből pedig Szovák Kornél igazgató.
Terepbejárásokkal és terepi mérésekkel folytatódtak idén tavasszal a FLOTT: Folyó, táj és település a középkorban: tájrégészeti, környezettörténeti és lelőhelydinamikai kutatások a Körösvidéken (NKFIH-OTKA K138353) program munkálatai.
„Interweaving Bell Beaker decorative motifs and textile patterns: Exploring technical and symbolic approaches during the 3rd millennium BCE in Europe” címmel március 21-én került megrendezésre a bécsi Természettudományi Múzeumban az az egynapos workshop (Human Evolution And Sciences, Bell Beaker Workshop), mely a Harangedényes Kultúra (Kr. e. 2550–1950) kerámiáinak díszítésvilágát és az egykori textilek lehetséges kapcsolatát vizsgálta. A 11 előadás áttekintést nyújtott e régészeti kultúra kutatási állapotáról, amely nevét a harang alakú edényeiről kapta. Ez a sajátos edénytípus, amelyet vízszintes sávokban elhelyezett geometrikus mintákkal díszítettek, előfordul Hollandiától Olaszországig, Britanniától Spanyolországon keresztül Magyarországig.
2023 tavaszán megindultak a „Várak, településhálózat, anyagi kultúra, 1300–1700 – Komplex mikroregionális történeti, tájtörténeti, régészeti kutatások a Dunántúlon” (K 143099) című NKFIH / OTKA projekt terepi munkálatai (projektvezető Kovács Gyöngyi). A csókakői vár egykori uradalmához tartozó falvak területén végeztünk terepbejárásokat, illetve az épített objektumok (pl. templomok) maradványainak dokumentálására geofizikai kutatásokat. A tavaszi terepmunkákkal a középkori Tímár, Veleg és Sárkány falu területét vizsgáltuk, a terepen nyert adatok kiegészülnek majd Bocsi Zsófia régész-történész oklevél-kutatásaival.