ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontja | 1097 Budapest, Tóth Kálmán utca 4. | 15854939-2-43

Száz évvel ezelőtt, 1926. március 17-én született Bökönyi Sándor, az archeozoológia hazai alapítója és nemzetközileg is meghatározó alakja, a háziasítás kutatásának magyar úttörője Európában és a Közel-Keleten. 1981 és 1993 között az MTA Régészeti Intézet igazgatója volt. 2026 folyamán több alkalommal is emlékezünk meghatározó egyéniségére és egy külön honlapon ismerhetjük meg életét.
A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából Széchenyi-díjat kapott Vida Tivadar, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, intézetigazgató egyetemi tanár, intézetünk tudományos tanácsadója. Ezzel 1990 óta immár tizenegyedik alkalommal vehette át régész a rangos kitüntetést. Szívből gratulálunk az elismeréshez!
Megjelent A változás állandósága. Humán tudományi kutatások a Bölcsészettudományi Kutatóközpontban, 2012–2025 című tanulmánykötet, melynek írásai a kutatóközpont és intézeteinek történetét és kutatásait mutatják be különböző tudományterületek nézőpontjából. A különleges intézménytörténeti kötet a kutatóközpont főigazgatója, Balogh Balázs 60. születésnapja alkalmából készült.
Vida Tivadar, az ELTE BTK Régészettudományi Intézet igazgatója, intézetünk tudományos tanácsadója 2026. március 5-én tartotta meg akadémiai székfoglalóját. A „Közösségek születése a kora középkorban” című előadásban a népvándorláskor kutatásának kezdeteit, jelenét és jövőjét mutatta be. A bioarchaeológiai és az új genetikai kutatásoknak köszönhetően rendkívül látványos eredményekről számolt be, amelyek a kollégákból, barátokból, egyetemi hallgatóiból és érdeklődőkből álló népes közönséget is lenyűgözték.
2026 elején jelent meg a Brepols kiadó gondozásában a Teaching the Past: Prehistory and Archaeology in European Schools and National Curricula (A múlt tanítása: az őskor és a régészet helyzete az európai közoktatásban, a Nemzeti alaptantervekben) című kötet. A kötet címlapján a 2025. évi Child Space konferencián Intézetünk különdíját elnyert, Vojnić M. Edina 10 éves diák alkotása látható, aki a hajdújárási Lifka Sándor ME Rajzműhely keretében készítette a képet.
Nem csak por és sár – A titokzatos talaj címmel nyílt kiállítás 2026. február 11-én a Vajdahunyadvárban a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban a Magyar Talajtani Társaság szervezésében. A kiállításon számos hazai talajszelvény mellett a Világ Év talaja címet elnyert püspökladányi talajszelvényt, korábbi évek Év talajai szelvényeket, antropogén talajokat és a MOME hallgatóinak talajprojektjében létrehozott alkotásokat is láthatunk.
2026. október 19–22. között kerül megrendezésre a HUN-REN CSFK Földtani és Geokémiai Intézet és az ELTE HTK Régészeti Kutatóintézet közös szervezésben a 10th Balkan Symposium on Archaeometry — Connecting Minds: Unveiling the Past Together című nemzetközi konferencia. A Budapesten tartandó találkozó egyedülálló lehetőséget kínál a Balkánt és a tágabb kapcsolódó régió történetét az őskortól a kora újkorig vizsgáló régészek és természettudósok számára, hogy találkozzanak és tapasztalatot cseréljenek az örökségtudomány, az archeometria legújabb módszertani fejlesztéseiről, kutatási eredményeikről és új kutatási kérdéseket fogalmazzanak meg.
2026. április 22–24. között Budapesten az ELTE HTK Régészeti Kutatóintézetben kerül megrendezésre A World in Motion — Between Tradition and Transformation in the Tumulus Culture along the Danube című nemzetközi konferencia. A hiánypótló találkozó fókuszában a Kr. e. 2. évezred közepén lezajlott összetett átalakulási folyamatok állnak. A konferencia célja, hogy megújult párbeszédet indítson és találkozási teret nyújtson a korszakkal foglalkozó kutatók számára, különös tekintettel a fiatalabb generáció képviselőire.