Megjelent az Archeometriai Műhely folyóirat 2026. évi XXIII/2. száma, amelyben a „Történeti állatok – állati történetek” című, 2025. május 14-én a BTM Vármúzeumban megrendezett archeozoológiai konferencián elhangzott előadások alapján készült cikkek olvashatóak, köztük néhány intézetünk kutatásait mutatja be.
Gál Erika Ottoman period (16th–17th centuries) animal bone remains from the castle of Csókakő-Alsóvár (Vértes Hills, Hungary) – preliminary results / Török kori állatcsontleletek Csókakő-Alsóvárból – előzetes eredmények című tanulmányában a Kovács Gyöngyi által vezetett, intézetünkben folyó NKFI K-143099: Várak, településhálózat, anyagi kultúra, 1300–1700 – Komplex mikroregionális történeti, tájtörténeti, régészeti kutatások a Dunántúlon (2022–2026) projekt keretében napvilágot látott állatcsontok feldolgozásáról olvashatnak.
„A Vértes-hegységben található, a középkorban arisztokrata rezidenciaként működő csókakői vár az Oszmán Birodalom terjeszkedése nyomán az 1540-es években török erődítménnyé alakult. Tanulmányomban az Alsóvárból meghatározott 16–17. századi régészeti állattani leletanyag (NISP=1565) előzetes eredményeit mutatom be. Az elemzések azt valószínűsítik, hogy a lakosok húsellátása szarvasmarhán (49,4%), valamint juhon és kecskén (23,7%) alapult. A várban alkalmanként sertéshúst (15,2%) és vadhúst (7–8%) is fogyasztottak, ami a muszlim harcosok mellett keresztény katonák jelenlétére utal.
A vadállatok közül a régészeti leletanyagokban szokványosan előforduló őz- (3,8%) és gímszarvasmaradványok (2,4%) mellett néhány ritkább faj – mint például a mókus, a házi patkány és a császármadár – vázrészeit is azonosítottuk. A mezei nyúl (0,9%) és a halak maradványai azt is bizonyítják, hogy nemcsak a vár körüli erdőkben, hanem a kissé távolabb eső, vizes élőhelyekkel tarkított nyílt területeken is vadásztak. Ugyanitt ejthették el azt a rétisast is, amelynek egy szárnycsontja került elő, a nagytermetű ragadozó madár szárnyának vagy tollainak hasznosítását sejtetve.
A nagyrészt húsfeldolgozásból és étkezésből származó maradványok mellett több, az állatok kemény vázszöveteiből készült tárgy bővítette a vizsgált anyagot. A legértékesebbek – mint például egy elefántcsontfésű és a csontberakások – személyes használati tárgyak vagy azok díszei voltak, és tulajdonosaikkal együtt érkezhettek a csókakői Alsóvárba. Ugyanakkor néhány egyszerű csonteszköz, nyersanyag és műhelyhulladék jelenléte a leletanyagban azt valószínűsíti, hogy alkalomadtán agancs- és megmunkálással is foglalkoztak az erődítményen belül.”
Szathmári Kata Középkori csontkorcsolyák kísérleti régészeti kutatása / Experimental archaeological research on medieval bone skates című munkája pedig a középkori jeges szórakozások vizsgálatát mutatja be a kísérleti régészet és a használatinyom-vizsgálatok kombinálásával.
„A régészeti leletanyagban megjelenő ló és szarvasmarha kéz- és lábközépcsontokból, valamint orsócsontokból készült középkori csontkorcsolyák jégen való siklásra történő használatának bizonyítására kísérletet állítottunk fel. Egy kötés nélküli, egy kötött pár korcsolya és egy szántalp került tesztelésre, melyeket korábban gyűjtött és eltemetett csontokból faragtunk. A kísérletek eredményeként bebizonyosodott, lehetséges a forrásokban és a néprajzi leírásokban szereplő módon csontokon korcsolyázni, maguknak az eszközöknek az elkészítése sem igényel szaktudást. A fényes, sík lappal rendelkező, azokon hosszú, keskeny, hosszanti csíkokkal szabdalt, korcsolyának tekintett régészeti leleteket valóban használhatták jégen való siklásra. Egyes csontok szántalpként történő használata is minden bizonnyal lehetséges.”
