A Hivatása: Kutató – Generációk tudása című NKFIH Mecenatúra-projekt keretében 2025-ben három ismeretterjesztő film készült el. A filmek bemutatójára 2025. november 25-én került sor a "Régi idők mozija" rendezvény keretében. A második film, Földből és tűzből címmel már elérhető az ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontja YouTube csatornáján.

 A film betekintést enged annak a dél-dunántúli érintkezési zónának a kutatásába, ahol a Kr. e. 6. évezred második felében balkáni és közép-európai közösségek találkoztak. A kerámialeletek formai, technológiai és funkcionális értelmezése segíti az anyagi kultúrák egymás mellettiségének és keveredésének megértését.

Változó tradíciók. Kerámia stílus, előállítás és használat tér- és időbeli mintázatai a Kr. e. 6. évezred második felében a Délkelet Dunántúlon és a környező régiókban című kutatási program kulisszái mögé kalauzol, amely a Duna-vidék középső részén vizsgálja az edényművesség korai történetét a Kr. e. 5500-4900 közötti időszakban. A feltárt települések gazdag leletanyaga lehetőséget ad arra, hogy feltérképezzük a társadalmi hálózatokat és a kerámia szerepét az eltérő hagyományokkal bíró közösségek életében.

A kutatók nem állnak meg a forma és a díszítés vizsgálatánál: a nyersanyag beszerzésétől a kiégetés technikáján át egészen a használat során bekövetkező átalakulásokig követik a kerámiák útját. A tipológiai és metrikus elemzések mellett makro- és mikroszkópos megfigyelések, petrográfiai vizsgálatok és fúrásos mintavételek tárják fel az egykori fazekasok szakmai fogásait, és végigkövetik az edények teljes „életciklusát”.

Annak érdekében, hogy még közelebb kerüljünk az újkőkori emberek világához, az egykori fazekasmesterek teljes műveletsorát rekonstruáló formázási és égetési kísérletek révén újjáélednek az őskori technológiák, és kézzelfoghatóvá válik az a komplex tudás, amely több ezer éve formálta az emberi közösségeket.