ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontja | 1097 Budapest, Tóth Kálmán utca 4. | 15854939-2-43

Kiss Viktória, intézetünk tudományos főmunkatársa, az MTA–ELTE HTK Lendület Bázis Kutatócsoport vezetője 2026. április 28-án sikerrel megvédte Társadalmi változások komplex multidiszciplináris vizsgálata a bronzkor első ezer évében Magyarországon (Kr. e. 2500-1500) című MTA doktori értekezését. Bár még az MTA Doktori Tanácsa hivatalos jóváhagyása szükséges lesz, de már most örömmel osztjuk meg a hírt és szívből gratulálunk a sikeres védéshez.
2026. május elején a Glossza 96. adásának vendégei Szenthe Gergely, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze és a nemrég megnyílt Attila-kiállítás egyik kurátora, valamint Masek Zsófia, az ELTE HTK Régészeti Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, a hun kori régészeti anyag kutatója volt. A beszélgetés során Attila és a hunok voltak a középpontban.
Munkatársunk, Kolláth Ágnes, 2026. május 15–17. között az 8th Annual Post-Medieval Archaeology Congress c. nemzetközi konferencián vett részt a Londontól délre fekvő Reading városában. A rendezvény szervezője az idén alapításának 60. évfordulóját ünneplő Society for Post-Medieval Archaeology tudományos társaság volt.
2026. április 22–24-e között Budapesten, többek között Intézetünk munkatársainak, az MTA–ELTE HTK Lendület Bázis kutatócsoport tagjainak szervezésében került megrendezésre az A World in Motion. Between Tradition and Transformation in the Tumulus Culture along the Danube című nemzetközi régészeti konferencia.
„Csonkatoronyból Múzeum” címmel nyílt jubileumi kiállítás a Dunaföldvári Várban, a vár múzeummá válásának 50. évfordulója alkalmából. A tárlat nemcsak az elmúlt fél évszázad kulturális és közösségi életét idézi meg, hanem a vár több évszázados történetébe és kutatásának múltjába is betekintést nyújt.
A bemutatott régi fényképek, archív dokumentumok és légifelvételek révén a látogatók egyszerre találkozhatnak a vár történetével, tudományos feltárásának emlékeivel, valamint a kutatók – köztük Intézetünk egykori munkatársa, Miklós Zsuzsa és kollégája Nováki Gyula – örökségével. A kiállítás 2026. május 21. és november 7. között látogatható.
Megrendüléssel tudatjuk, hogy Szimonova Eugénia, az MTA Régészeti Intézetének egykori munkatársa, 2026. április 12-én, 92 éves korában elhunyt. Szimonova Eugénia – vagy ahogyan kollégái és barátai ismerték, Zsenya – szakmai pályafutását a népvándorlás korának és a kora Árpád-kor régészetének szentelte. 1934 februárjában született Moszkvában, ahol tanulmányait is végezte; régész, valamint történelem szakos diplomát szerzett.
Az ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontja (HTK), az ELTE Nyelvtudományi Kutatóközpont (NYTK), az ELTE Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) és az ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont (TK) vezetőinek levele a Magyar Tudományos Akadémia vezetéséhez, amelyről informálták az ELTE Rektorát:
A Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat Kuzsinszky Bálint-éremmel ismerte el Bollók Ádám tudományos főmunkatárs, a Történeti korok régészete osztály vezetője munkáját. Kuzsinszky Bálint (1864–1938) régész, Aquincum feltárója emlékérmét a jelentős eredményeket felmutató fiatalabb régészek kaphatják.