Gál Erika archeozoológus kollégánk közreműködésével a közelmúltban két tanulmány is megjelent a különböző hazai lelőhelyeken napvilágra került kutyaleletek csonttani és statisztikai vizsgálatainak eredményeiről.

A Vaday Andrea felköszöntésére készült Artificia Mirabilia, tanulmányok Vaday Andrea tiszteletére – Studies in Honour of Andrea Vaday kötetben közölt cikk középpontjában a régésznő által 2000-ben feltárt Salgótarján-Ipari Park II. preszkíta kori (Kr. e. 650–450) lelőhelyről azonosított leletek állnak. A csupán néhány tucat kutyacsont között egyetlen koponya maradt épen. A lelőhelytől nem messze fekvő Balassagyarmat-Káposztások szkíta korú leletegyüttesben (Bácsmegi Gábor ásatása) egy állkapocs volt a legjobb megtartású kutyacsont. A két hasonló korú lelet mai fajtákkal történő morfometriai összehasonlítása arra engedett következtetni, hogy az említett időszakban és területen közepes méretű ebeket tartottak. Ezek a mai juhászkutyákra (pl. puli) hasonlító, főként őrző-védő szerepet ellátó kutyák nem tudatos szelekció eredményei, hanem szabadon szaporodó, a településen hozzáférhető hulladékon élő populációt alkottak. A vizsgált leletek között kutyahús fogyasztására nem találtunk bizonyítékot, de egy combcsont diafízisén ejtett körkörös vágásnyom arra enged következtetni, hogy az elpusztult kutyák csontjait nyersanyagként hasznosíthatták csonteszközök készítéséhez.

Az Anthropozoologica folyóirat legújabb számában megjelent, népvándorláskori (Kr. u. 5–6. század) kutyákra irányuló tanulmány tárgyát lényegesen több és jobb megtartású kutyacsontváz képezte. A vázak az egykori Pannónia területén fekvő öt lelőhelyről, különböző kontextusból kerültek napvilágra, más állattal (ló és hiúz) vagy emberrel együtt eltemetve. A mintegy 13 egyed morfotípusának vizsgálata szerint a legnagyobb testű kutyák az emberi sírokba kerültek, valószínűsítve a kutya termete és az eltemetett személy társadalmi helyzete közötti összefüggést.

Gál Erika