A Nature kiadói csoport Scientific Reports folyóiratában most megjelent tanulmány (SREP – 10.1038/s41598-020-75910-z) az ELKH BTK Régészeti Intézet archeogenetikai kutatócsoportja által végzett, a korai magyarok népességtörténeti kutatását célzó projekt első eredményeit, magyar-orosz tudományos együttműködés keretén belül vizsgált DNS minták anyai és apai vonalainak elemzését mutatja be.
Csáky Veronika és Szécsényi-Nagy Anna vezetésével végzett genetikai vizsgálatok a Türk Attila (PPKE RI Magyar Őstörténeti és Honfoglalás kori Régészeti Tanszék, ELKH BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport) által vezetett kelet-európai magyar őstörténeti régészeti kutatások oroszországi etapja során gyűjtött minták analízisére terjedtek ki. A cikk régészeti fejezeteinek elkészítésében oroszországi régész kollégák is részt vettek.
Az összetett kutatás szakfolyóiratban első, genetikai fókuszú közleményében a honfoglaló magyar régészeti leletanyaggal mindeddig a legszorosabb párhuzamokat mutató transz-uráli temető (Ujelgi, késő kusnarenkovói kultúra, 9–11. század), valamint az Urál nyugati előterében található négy híres temető (Brodi, Szuhoj Log, Bartim, Bajanovo nyevolinói, illetve déli lomovátovói kultúra) embertani mintáinak genetikai vizsgálatára került sor. A minták a magyarok etnogenezise szempontjából fontosnak tartott Volga–Dél-Urál térségből származnak, olyan lelőhelyekről, amelyeket a régészek az ott feltárt leletanyag alapján eddig közvetlenül vagy közvetetten, de kapcsolatba hoztak a magyarok elődeinek etnogenezisével és vándorlásával.
Az Archaeogenetikai Laboratórium munkatársai összesen 36 Urál-vidéki 6–11. századi és 9 Kárpát-medencei honfoglalás kori embertani minta genetikai analízisét végezték el elsősorban uniparentális (anyai – mitokondriális DNS, apai – Y-kromoszomális) markerekre fektetve a hangsúlyt. Ezen felül öt, az Ujelgi temetőből származó minta teljes genomi elemzésére is sor került.
A vizsgált minták anyai vonalai mind filogenetikai mind filogeográfiai szempontból kevert népességre utalnak. Az egyik legfontosabb eredmény, hogy a honfoglalóknál talált keleti elemek egy része jelen volt a vizsgált régióból vett csoportokban. Ezzel az eredménnyel a korai magyarok egy jelentős részének belső-ázsiai eredete új megvilágításba kerül. Mindezek mellett az apai vonalak sokkal homogénebb képet mutatnak, nagy részük a Volga–Dél-Urál régióra, azaz a vizsgált lelőhely környezetére jellemző speciális N1a (N-Tat) típusba tartozik. Ez egyben jellegzetessége a honfoglaló férfiak egy részének is.
Az Ujelgiből származó minták és a honfoglalók között több közvetett vagy közvetlen egyéni filogenetikai kapcsolatot találtak Csáky Veronika, Gerber Dániel és munkatársaik. Ezek összességében egyértelmű populációs rokonságról, ugyanakkor összetett népességtörténeti eseményekről árulkodnak. Az Ujelgi temető három időrendi fázisa között alapvető népesség kontinuitást jeleznek a genetikai eredmények. Ez régészetileg eddig nem volt kimutatható, többek között a temető nagyfokú bolygatottsága és a kurgánokba való többszörös betemetkezések miatt. Teljes genom szinten a populáció jól illeszkedik a mai transz-uráli genetikai környezetbe, legszorosabb kapcsolatot a szibériai tatárokkal és a mansikkal mutat.
Az Urál nyugati előterében vizsgált temetők, lelőhelyenként csupán néhány mintából álló adatai alapján a cisz-uráli populáció néhány esetben filogenetikai kapcsolatot mutat a Kárpát-medencei honfoglalókkal, és populáció szinten is közel álltak a honfoglalás kori népességhez, ugyanakkor egyértelmű populációs rokonságot nem lehetett kimutatni. A hasonlóság oka főképp az egykori, magyar és a környező népek cisz-uráli szállásterületeinek közelsége lehet.
Összegzésképp elmondható, hogy a Volga–Dél-Urál régió valóban fontos szerepet töltött be a magyarok etnogenezisében, amelyet immár az archeogenetikai kutatások is megerősítenek. A biológiai kapcsolatok kimutatásával megerősítést nyert az is, hogy a honfoglalóhoz hasonló kelet-európai régészeti leletanyag megismerése és vizsgálata releváns a korai magyar történelem kutatásában.
Ezek nyomán a további kutatásokban a magyarok feltételezett vándorlási útvonalához köthető újabb temetők archeogenetikai elemzésének bevonásával, illetőleg a nagy felbontású teljes genomok analízisével az itt kimutatott kapcsolatok tovább pontosíthatóak és részletesebben feltárhatóak lesznek a jövőben.
A projekt folytatásaként a kutatócsoport munkatársai a következő időszakban a korai magyar történelem szempontjából más fontos, régészetileg jelentős Urál vidéki temető (Bolsije Tyigani, Tankejevka, Karanajevo), illetve az etelközi hagyatékként feltételezett szubbotsi-típusú lelőhelyek (Ukrajna, Moldávia) genetikai eredményeit fogják közölni.
Az „Early medieval genetic data from Ural region evaluated in the light of archaeological evidence of ancient Hungarians” című tanulmány az alábbi oldalon érhető el.
www.nature.com/articles/s41598-020-75910-z
További információ: Csáky Veronika , Szécsényi-Nagy Anna , Türk Attila