Megrendüléssel tudatjuk, hogy Szimonova Eugénia, az MTA Régészeti Intézetének egykori munkatársa, 2026. április 12-én, 92 éves korában elhunyt. Szimonova Eugénia – vagy ahogyan kollégái és barátai ismerték, Zsenya – szakmai pályafutását a népvándorlás korának és a kora Árpád-kor régészetének szentelte. 1934 februárjában született Moszkvában, ahol tanulmányait is végezte; régész, valamint történelem szakos diplomát szerzett.

A Magyar Nemzeti Múzeumban töltött féléves muzeológusi munkája után a Magyar Tudományos Akadémia ösztöndíjasa lett, majd 1965 szeptemberétől nyugdíjazásáig Intézetünk tudományos munkatársaként dolgozott. Számos jelentős lelőhelyen végzett feltárásokat – részben Sós Ágnes és Erdélyi István munkatársaként, részben önállóan. Kutatásai többek között Zalavár-Rezes, Kaposvár-40. őrház, Kaposvár-Fészerlakpuszta/Toponár, Gergelyiugornya, Keszthely-Fenékpuszta és Panyola-Ásottfok lelőhelyekhez kötődnek, emellett a gyomai mikrorégió kutatásában is részt vett.

Emlékét tisztelettel megőrizzük.

Nyugodjék békében!

2026 04 30 gyaszjelentes SzimonovaEugenia