A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából Széchenyi-díjat kapott Vida Tivadar, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, intézetigazgató egyetemi tanár, intézetünk tudományos tanácsadója. Ezzel 1990 óta immár tizenegyedik alkalommal vehette át régész a rangos kitüntetést. Szívből gratulálunk az elismeréshez!

Az Országgyűlés 1990. január 25-én döntött arról, hogy a korábbi Állami Díj helyett Széchenyi-díj adományozható annak, „aki a tudományok, a műszaki alkotások, a kutatás, a műszaki fejlesztés, a gyógyítás, az oktatás-nevelés terén kivételesen magas színvonalú, példaértékű, nemzetközileg is elismert eredményt ér el”. A kitüntetettek személyére, az e célra létrehozott bizottság ajánlása alapján a kormány tesz javaslatot a köztársasági elnöknek. A Széchenyi-díjat a március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából az államfő adja át.

2026-ban Vida Tivadar, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, intézetigazgató egyetemi tanár, intézetünk tudományos tanácsadója Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája, a Kárpát-medence népvándorlás kori kutatásában elért, nemzetközileg is jelentős eredményei, különösen a HistoGenes bioarcheológiai kutatási program hazai vezetőjeként folytatott tevékenysége, valamint hazai és nemzetközi szinten is jelentős kutatásszervezői és iskolateremtő oktatói munkája elismeréseként vehette át a díjat.

Széchenyi-díjasok

Az elismerést először 1990-ben ítélték oda, akkor hét egyéni díjazott, köztük Nyíri Tamás teológus és Harmatta János nyelvész, klasszika-filológus mellett két kollektíva kapta meg a kitüntetést, és 12 posztumusz díjat is odaítéltek Bibó István jogásznak, társadalomtudósnak, Győrffy Barna biológusnak, Hajnal István történésznek, Jendrassik György mérnök-feltalálónak, Johan Béla orvosnak, Kerényi Károly klasszika-filológusnak, Mándy György biológusnak, Náray-Szabó István vegyésznek, Papp Simon geológusnak, Sántha Kálmán orvosnak, Szabó István történésznek és Varga István közgazdásznak. A Széchenyi-díjnak két fokozata van: a nagydíj és a díj. A csak egyéni teljesítményért adományozható nagydíjat eddig hétszer ítélték oda: 1995-ben Kosáry Domokos történésznek, 2008-ban Lovász László matematikusnak, 2011-ben az Egyesült Államokban élő, Nobel-díjas Oláh György kémikusnak, 2012-ben Vizi E. Szilveszter agykutatónak, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökének, 2014-ben az Egyesült Államokban élő John Lukacs történésznek, 2021-ben Dávid Katalin művészettörténésznek és 2025-ben Maróth Miklós klasszika-filológusnak.

Széchenyi-díjas régészek 1990–2026

László Gyula (1991)
Kimagasló tudományos életműve, iskolateremtő munkássága elismeréseként.

Trogmayer Ottó (1996)
A Szegedi Móra Ferenc Múzeum és szeged város képzőművészeti és régészeti munkájának megszervezéséért és vezetéséért.

Fitz Jenő (1997)
Tudományos és múzeumszervezői tevékenységéért, pedagógiai munkásságáért, életművéért.

Bóna István (1998)
A népvándorláskor és a kora középkor régészetének kutatása, valamint a régészképzés terén végzett kiemelkedő munkássága elismeréseként.

Szabó Miklós (2011)
A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Régészettudományi Intézet kutatóprofesszora, egyetemi tanár. Az egyetemes ókortudomány, ezen belül a klasszika-archeológia és a kelta tudományok terén elért eredményeiért, a hazai társadalomtudományi kutatások nemzetközi integrációjához való tevőleges hozzájárulásáért, határainkon túl is nagyra becsült tudományos munkássága, oktatói, egyetemvezetői és szakmai-közéleti tevékenysége elismeréseként.

Török László (2015)
Régész, történész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Régészeti Intézete professor emeritusa az ókori Núbia története és régészete, az egyiptológia és a koptológia területén végzett, a magyar és a nemzetközi ókortudomány számára is meghatározó, sokrétű és szerteágzó tudományos kutatómunkája elismeréseként kapott díjat.

Bálint Csanád (2016)
Régész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Régészeti Intézetének professor emeritusa kiemelkedő jelentőségű, a honfoglalás előtti magyarság emlékanyaga mellett a Kárpát-medence, illetve a kelet-európai sztyeppe történeti és régészeti kérdéseivel, valamint a népvándorlás és a honfoglalás korának kulturális emlékeivel is foglalkozó, sokrétű és elmélyült kutatómunkája, tudományos életműve elismeréseként.

Borhy László (2020)
Régész, ókortörténész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora, a Bölcsészettudományi Kar Régészettudományi Intézet Ókori Régészeti Tanszékének egyetemi tanára. A Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája során a hazai és nemzetközi ókortudomány elismert szakértőjeként folytatott, főként az egykori római provinciák régészetével, illetve Pannónia történetével kapcsolatos jelentős kutatásai, valamint egyetemi oktatói és vezetői tevékenységének elismeréséért.

Vörös Győző (2022)
Ókorkutató, régész, egyiptológus, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagja. Egyiptomban 1994-től egy középbirodalmi thébai hegyi szentély, 1998-tól egy görög-római alexandriai tengerparti akropolisz feltárását vezette. 2004-től Cipruson a sziget ókori fővárosában, Páfoszban irányított ásatási és műemléki helyreállítási munkálatokat. 2009-től a Jordán Királyi Műemléki és Régészeti Hivatal holt-tengerparti projektigazgatójaként egy húszéves koncesszió keretében az evangéliumi jelentőségű helyszín, Heródes Antipas palotája, a Machaerus elnevezésű építmény régészeti feltárási munkálatait vezeti. A szentföldi ásatás munkálatainak és eredményeinek összefoglalóját három monumentális kötetben dokumentálta. Nyolc angol nyelvű ókortudományi akadémiai szakmonográfia szerzője.

Raczky Pál (2023)
Régész, professor emeritus, egyetemi tanár Magyarország számára kivételesen értékes, a Kárpát-medence újkőkorának és rézkorának meghatározó kutatójaként végzett iskolateremtő tudományos eredményei, nemzetközileg is nagyra értékelt kutatói, oktatói és tudományszervezői pályája elismeréseként.

Vida Tivadar (2026)
Régész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, intézetigazgató egyetemi tanár Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája, a Kárpát-medence népvándorlás kori kutatásában elért, nemzetközileg is jelentős eredményei, különösen a HistoGenes bioarcheológiai kutatási program hazai vezetőjeként folytatott tevékenysége, valamint hazai és nemzetközi szinten is jelentős kutatásszervezői és iskolateremtő oktatói munkája elismeréseként.