2025. június 4–6. között Budapesten kerül megrendezésre a “Child Space 2025 — Narratives and New Perspectives on the Bioarchaeology of Children and Their Biosocial Complexity / Gyerekterek 2025 — Új narratívák és nézőpontok a gyerekek biorégészeti és bioszociális kutatásában” című nemzetközi konferencia. A találkozó fókuszában a legkisebb társadalmi egység, a család centrális eleme: a gyerek áll. A konferencia célja, hogy párbeszédet indítson a múltbeli gyerekkor tudományterületeken átívelő kutatási irányai között.
Mai társadalmunk egyik legnépszerűbb beszélgetési témája: a gyerek. Számtalan szakkönyv, internetes fórum szól arról, mit tehetünk gyerekeink kiegyensúlyozott testi-lelki fejlődéséért és a mai ismeretek tudatában saját gyerekkorunkat is felülvizsgálhatjuk, ezáltal önismeretünket is fejleszthetjük. Egy emberi élet léptékében is észlelhetőek azok a generációk közötti különbségek, melyeket a változó társadalmi és környezeti háttér eredményez. Ma már tudatosabban érzékeljük, milyen összetett folyamatok határozzák meg a felnőtt világban betöltött szerepünket, és azt, hogy mennyire tudunk a modern társadalomhoz, környezetünkhöz alkalmazkodni és a kihívásoknak megfelelni.
De hogyan jutottunk el a mai felfogáshoz? A mai ismeretek nélkül milyen volt a régmúlt gyerekkor?
A gyerekkort több szemszögből vizsgálhatjuk, akár egy üveggolyót, „forgathatjuk” magunk előtt, térben és időben. A Child Space / Gyerekterek című tudományos konferencia alapvető célja, hogy ezt a színes képet a történeti és biológiai tudományok segítségével megrajzolja. Felismerést nyert, hogy a gyerekek nem voltak láthatatlanok a múltban sem — létükkel formálták és alakították saját terüket, akárcsak ma. Testi maradványaik tanúskodnak arról, hogy milyen környezeti, társadalmi tényezők befolyásolták fejlődésüket és vezettek ahhoz, hogy ne érhessék meg a felnőttkort. Emellett a múltbeli szülői attitűd és a gyerekek családi/közösségbeli kötelékeinek megismerése elengedhetetlen a modern kor kapcsolatrendszereinek megértésében és alakításában is.
A múltbéli gyerekkor kutatása térségünkben még maga is gyerekcipőben jár. Így a konferencia másik fontos célja, hogy új közös kutatási irányok formálódjanak. A nyilvános előadásokban a téma legismertebb kutatói a gyerekkor régészetébe vezetnek el bennünket. A kapcsolódó kerekasztal beszélgetés a pszichológia, pedagógia, kulturális antropológia képviselővel kiegészülve egy olyan közeget kíván teremteni, amelyben a múlt és a modern kor gyereke találkozhat, létrehozva egy új perspektívát nemcsak a gyerekkorra, hanem az emberi lét egészére vonatkozóan.
A témák érintik a társadalmi szerepek, működések kérdéskörét, így pl. a családi/közösségi kapcsolatok, a gyereknevelés, az életciklus és annak megszakadása. Másrészt biológiai szempontból vizsgálják az emberi lét legérzékenyebb időszakára ható társadalmi és környezeti változások kutatási lehetőségeit.
A konferenciához kapcsolódóan gyerekrajzpályázatot hirdetünk Élet a múltban — A múlt gyerekszemmel címmel, ahová várjuk óvodásoktól 15 éves korig a pályázatokat. Bővebb információ itt található.
A konferencia nyitónapján a rajzpályázat rajzait kiállításon tekinthetjük meg és a kapcsolódó kerekasztal beszélgetés a pszichológia, pedagógia, kulturális antropológia képviselővel kiegészülve a gyermekek történetét tekinti át a múlt és a jövő spektrumán.
A konferencia nyilvános előadásaiban a téma legismertebb kutatói a gyerekkor régészetébe vezetnek el bennünket. Az előadásokat élőben közvetítjük majd, és a felvételek elérhetőek lesznek a HUN-REN BTK YouTube csatornáján is.
A hazai helyszínen megvalósuló nemzetközi tudományos konferencia szervező intézményei együttműködésben a HUN-REN BTK Régészeti Intézet, HUN-REN BTK Archeogenomikai Intézet, ELTE BTK Régészettudományi Intézet, ELTE TTK Biológiai Intézet, Embertani Tanszék.
A konferencia szervezői és tudományos tanácsadói: Mateovics-László Orsolya, Kulcsár Gabriella, valamint Anders Alexandra, Fábián Szilvia, Kiss Viktória, Melis Eszter, Rácz Zsófia, Szeniczey Tamás , Szécsényi-Nagy Anna.
A konferencia az NKFIH Mecenatúra MEC_SZ_24 149350 projekt, valamint az MTA–Lendület Bázis Kutatócsoport és az MTA–BTK Lendület Biorégészet Kutatócsoport támogatásával valósul meg.
További információk a konferencia magyar és angol nyelvű honlapján találhatók:
https://www.childspacebudapest2025.com
valamint az esemény Facebook oldalán a Beszélgetések fül alatt
Regisztráció: 2025. április 25.
https://www.childspacebudapest2025.com/registration
Poszter jelentkezés: 2025. április 11.
https://www.childspacebudapest2025.com/posters/c14a6e47-8f27-413e-8c11-7fe90a0d1d98