+36 1 224 6700   

BTK Régészeti Intézet


csokako02Ebben az évben is folytatódott a Fejér megyei csókakői vár régészeti kutatása, mely az MNV Zrt. támogatásával, a Szent István Király Múzeum szervezésében folyt. A középkori és török kori helyiségek mellett felszínre bukkant az alsóvári ciszterna, melyet egy török kori forrás szerint a 17. század közepén létesítettek. Az ásatásvezető munkatársunk Kovács Gyöngyi, régész munkatársa Belegrai Tamás, a feltárás konzulense Hatházi Gábor volt.

fiatal kutato 2017szeptemberAz Akadémiai Kutatóintézetek Tanácsa Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakbizottsága által szervezett „Fiatal kutatók félidőben” konferencián elhangzott 22 előadásból Kolláth Ágnes kolléganőnk "Buda gazdasági kapcsolatai az oszmán uralom alatt a kerámialeletek tükrében" című előadását választották a legjobb előadásnak. 

Szívből gratulálunk a kitűnő munkához és az elismeréshez Áginak!

fiatal kutato 2017szeptember2017. szeptember 28-án, csütörtökön számolnak be az MTA kutatóintézeti hálózatában dolgozó fiatal  kutatók legújabb eredményeikről.

A „Fiatal kutatók félidőben” címmel megrendezésre kerülő konferencián Intézetünk két munkatársa is részt vesz.

Csikiné Kolláth Ágnes "Buda gazdasági kapcsolatai az oszmán uralom alatt a kerámialeletek tükrében" címmel tart előadást, míg  Pósa Annamária kolléganőnk poszterrel vesz részt az eseményen.

A konferencia részletes programját és adatait  ITT olvashatjuk.

zatykoAz Ókori és Népvándorlás Kori Régészeti Témacsoport szervezésében tavasszal elindított előadások szeptembertől folytatódnak.

Az őszi első előadást Zatykó Csilla tartotta


"Régészet, történelem, természettudományok: egy tájhasználat rekonstrukció módszertani tanulságai"

címmel 2017. szeptember 19-én, kedden Intézetünk tanácstermében.

visegrad mervaA visegrádi Sibrik-domb régészeti kutatása 2013-ban vett új lendületet, az ásatáson a Régészeti Intézet és a Mátyás Király Múzeum közötti keretmegállapodás értelmében az Intézet fiatal kutatója, Merva Szabina is részt vesz.

A római erőd, illetve a későbbi ispánsági központ belterületén idén nyáron is folyt feltárás, melynek során a korábbi évek ásatásai nyomán kirajzolódó kép további részletekkel gazdagodott. A mintegy 150 négyzetméter feltárt területen elsősorban a középkori megtelepedéshez köthető objektumokat találtunk. A telepjelenségek közül érdemes kiemelnünk egy, a 8. század vége és a 9. század közé keltezhető ötvöskemencét. A ritka lelet valószínűsíthető datálását az a szerencsés körülmény adja, hogy egyrészt a betöltéséből előkerült leletanyag (öntőtégelyek, nyersanyaghulladékok) nem kevert, másrészt a kormeghatározó kerámiatöredékek többsége másodlagosan erősen megégett, illetve felületükön salaknyom észlelhető, így közvetlenül a kemence használatához köthető. Az ötvöskemence, túl azon, hogy a kora középkori technológiatörténet szempontjából is rendkívül ritka, szerencsés leletnek számít, határozottan utal Visegrád-Sibrik-domb lelőhely 8-9. századi központ voltára.

A feltárásról a Közkincs-kereső című rádióműsorban hallhatunk bővebben, a felvétel 18:30-nál indul.

ruralia kilkenny

A Ruralia régészeti egyesület ("The International Association for the Archaeology of Medieval Villages and the Rural Milieu") szervezésében kétévente kerül megrendezésre a középkori falukutatással foglalkozó szakemberek egyik legnívósabb konferenciája, melyet idén Ruralia XII: Transitions and Transformation in the Medieval and Early Modern Countryside címmel Kilkennyben (Írország) rendeztek. A szeptember 11. és 17. között tartott eseményen 20 ország mintegy 70 kutatója vett részt; az előadások a középkori Európa gazdasági-társadalmi átalakulásainak régészeti vetületéről szóltak. Magyarországot Béres Mária, Rácz Tibor, Sárosi Edit és Vargha Mária mellett az MTA BTK Régészeti Intézet két munkatársa, Takács Miklós és Zatykó Csilla képviselte. Takács Miklós és Rácz Tibor "Interpreting the landscape in the middle parts of the Carpathian Basin in the 8–13th c. AD: The effects of the political events on contemporary settlement structures", valamint Zatykó Csilla "Causes and effects in human landscape interaction in medieval Hungary" című előadásai szerepeltek a konferencia programjában.
Az előadások összefoglalói a konferencia absztrakt kötetében olvashatók.

eaa 2017 logoAz Európai Régészek Szövetségének (EAA) nagyszabású 23. konferenciáját 2017. augusztus 30. és szeptember 2. között rendezték meg a hollandiai Maastrichtban. A helyszín választásban nagy szerepet játszott, hogy 25 évvel ezelőtt, 1992-ben Maastrichtban írták alá az Európai Közösség tagállamai a maastrichti szerződést, amelyhez az Európai Unió és a közös pénznem, az euro megszületése köthető.

A 64 országból érkezett közel 2000 résztvevő 175 szekcióban mintegy 1800 előadásban mutatta be a legfrissebb régészeti eredményeket. Magyarországot számos intézmény munkatársai képviselték, köztük az MTA BTK Régészeti Intézetének kutatócsoportjait Bánffy Eszter, Csáky Veronika, Jerem Erzsébet, Kiss Viktória, Melis Eszter és Vágvölgyi Bence. Intézetünk munkatársai a jelenleg futó projektekhez kapcsolódó népvándorlás- és honfoglaláskori archeogenetikai és bioarcheológiai  kutatásokról, a háromdimenziós digitális dokumentációs módszerekről, az újkőkori építészetről és táplálkozásról valamint a Lendület Mobilitás Kutatócsoport bronzkori temetkezésekhez, fém tárgyakhoz és a korszak textilművességéhez kapcsolódó kutatásairól számoltak be. Az előadások összefoglalásai elérhetőek a konferencia absztrakt kötetében.

2018-ban Barcelona ad otthont a találkozónak, a rendezvény honlapja már elérhető. 2020-ban Budapest lesz a helyszíne Európa egyik legjelentősebb régészeti eseményének.eaa 2017 csoportkep

 

Kovacs LaszloKovács László kollégánk, a honfoglalás kor kutatásának meghatározó személyisége, 2017. augusztus 27-én ünnepelte 75. születésnapját! Szeretettel köszöntjük ebből az alkalomból és hosszan tartó jó egészséget, töretlen munkálkodást kívánunk neki!

 

 

 

 

 

banffy

 

A British Academy tagjai közé választotta Intézetünk tudományos tanácsadóját, a frankfurti Römisch-Germanische Kommission jelenlegi igazgatóját Bánffy Esztert.

 

 

Szívből gratulálunk az elismeréshez.

 

 

lendulet logo 2017Az MTA BTK Régészeti Intézetében működő Lendület Mobilitás kutatócsoport legfrissebb eredményeiről, Magyarország és Európa bronzkorának kutatását érintő aktuális kutatási hírekről a kutatócsoport magyar és angol nyelvű honlapján, valamint a kutatócsoport Facebook oldalán tájékozódhatunk.

Érdemes rákattintani mindkét oldalra, folyamatosan újuló tartalom várja a régészet iránt érdeklődőket.

 

40,10,0,70,1
25,600,60,1,3000,5000,25,800
90,150,1,50,12,30,50,1,70,12,1,50,1,1,1,5000
0,1,1,0,2,40,15,5,2,1,0,20,0,0