Megjelent Bondár Mária „A késő rézkori fémművesség magyarországi emlékei” című kismonográfiája. A kötet az Archaeolingua Kiadó gondozásában az NKA, az NKFIH és az MTA támogatásával került megvalósításra.

A Szerző az alábbi gondolatokkal ajánlja a kötetet:

„A fémművességet az utóbbi években jelentős nemzetközi programok keretében kutatják. A kezdetek és az első igazi fémkorszak, a bronzkor, egyre részletesebben tárul fel régészeti és archaeometriai oldalról is. A két, fémben gazdag korszak közötti évszázadok leletanyagát azonban alig ismerjük, pedig a késő rézkorban is létezett fémfeldolgozás.

A Kárpát-medence középső része a metallurgia szempontjából izgalmas terület, kapcsolat Kelet és Nyugat között technikai tudásátadásban, kereskedelemben. Fontos azért is, mert manapság nemzetközi tendencia, hogy az egyes országok kutatói, saját nemzeti szakirodalmukat idézve dolgoznak fel egy-egy témát, ennek következtében jelentős leletek és tanulmányok is rendre kimaradnak a nemzetközi tudásbázisból. Mindezek miatt is fontosnak tartottam e munka megírását.

Az ún. korai fémművesség kutatásában a régészeti alapkérdések a következők: mikor/hol/hogyan fedezték fel/készítették el először a megtalált leletet? Azaz kronológia, terület, készítési mód a vizsgálandó. A technológiai alapkérdések: mi volt előbb? Az öntés vagy a kalapálás? Milyen ásványból készítették? Honnan származhat az alapanyag? Milyen eljárással készültek a tárgyak? A kérdéskör mindkét területen hasonló (kronológia/terület/módszer), de az érdeklődés oka más.

A régész az emberi társadalom fejlődését vizsgálva teszi fel a kérdéseket, mert a felfedezések kiindulópontja és mozgása érdekli elsősorban, amely az emberek tevékenységével, felfedező kíváncsiságával és a birtoklással függ össze. Felfedezni/megszerezni valami újat, ezt tovább fejleszteni, terjeszteni és az elsőség jogán minél több gazdasági hasznot, hatalmi pozíciót megszerezni ennek révén, ha lehetséges. A fémbányák e törekvés megvalósítására kíválóan alkalmasak voltak, az írást már ismerő társadalmak idején számos háborút, komoly vérontást jegyeztek fel réz-, ón- vagy aranybányák miatt.

A technikatörténészeket és természettudósokat inkább az anyag tulajdonságai, összetétele és a matériával végrehajtható műveletek érdeklik. Válaszaikban a különböző műszerek objektivitására támaszkodhatnak.

A két tudományos közelítés nagyon gyümölcsöző lehet, hiszen vannak közös kérdések, amelyekre a választ is közösen, a másik tudomány művelőjével együtt gondolkodva, vitatkozva lehet valószínűsíteni, vagy valamilyen pontossággal megadni.

Napjainkban már a tudományok párbeszédének örülhetünk, s ami korábban az egyik félnek nyilvánvaló volt, az ma már a másik számára is kezd egyre világosabbá válni.

Szerzőtársaimmal (Gresits Iván, Köhler Kitti, Miháczi-Pálfi Anett) és lektoraimmal (Bajnóczi Bernadett és Kiss Viktória) folytatott beszélgetések, viták nyomán született meg a kismonográfia, amelyben új szemlélettel igyekeztem bemutatni a késő rézkori fémművesség problémáit, eredményeit és kutatási helyzetét.”