A mongol – magyar régészeti együttműködés fél évszázados múltra tekint vissza: Gábori Miklós (BTM) a kőkorral, és Erdélyi István (MTA RI) a hun és avar korral foglalkozó régészek az 1960-as évektől kezdve rendszeresen végeztek terepmunkát Mongóliában, majd 1990-re a régészeti kapcsolatok e távoli belső-ázsiai országgal megszakadtak. Csiky Gergely 2005 és 2007 között részt vett Gol Mod ázsiai hun (xiongnu) temetőjét feltáró francia expedíció (Mission archéologique française en Mongolie, vezetője: Jean-Paul Desroches, Musée Guimet, Paris) munkálataiban. A magyar-mongol régészeti együttműködés újraindulása azonban csak 2016-ban történt meg a Mongol Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetével kötött megállapodásnak köszönhetően.

A közös kutatások anyagi alapját egy projekt alapú kutatói mobilitás támogatására szóló pályázat adja, amelyet Csiky Gergely nyert el. A projektben az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont több munkatársa működik együtt, a Néprajzi Intézetet Szilágyi Zsolt, míg a Történettudományi Intézetet Tolnai Katalin képviseli. A kutatócsoport munkájában részt vesz a középkori mongol temetkezések szakértőjeként Delgermaa Amina Jambajantsan is, aki az ELTE mongolisztikai doktori iskolájában szerezte fokozatát.

A tervezett kutatás a „Belső-Ázsia a pre-mongol korban. Táj és települési hálózat a kitaj Liao Birodalom északi határvidékén, a mai Mongólia területén” címet viseli. A 10-11. században a mongol nyelvű kitajok Észak-Kínában Liao nevű dinasztiát alapítottak. Államuk északnyugati határa a mai Mongóliában húzódott, és e területet erődített városok sorával védték. Egyes lelőhelyeken voltak ásatások, de az erődök környezetének nem lelőhelycentrikus tájrégészeti kutatása jelentős módszertani újdonság a térségben. A projekt célja Mongólia Bulgan megyéjében a kitaj erődített települések környezetének vizsgálata, új lelőhelyek feltérképezése és a terület térinformatikai adatbázisának megalkotása. A projekt három évig tart, az első kiutazásra idén októberben kerül sor.

 A kutatás jelentős új eredményeket hozhat a belső-ázsiai városfejlődés és a buddhizmus korai terjedésének kutatásában, ugyanakkor feltárhatja azokat az infrastrukturális alapokat is, amelyre később Dzsingisz kán birodalma épült. E földrajzilag távol eső régészeti problémák a Kárpát-medencében is lényeges nomadizmus kérdésköréhez szorosan kapcsolódnak, a középkori kitajok régészeti és történeti vizsgálata pedig a nomádok a szomszédos magaskultúrákhoz való akkulturációjának új modelljét nyújthatja a magyar honfoglalás és államalapítás korával párhuzamos időszakban.