2025. június végén került megrendezésre az osztrák koronaprojektet – CROWN. Untersuchungen zu Materialität, Technologie und Erhaltungszustand der Wiener Reichskrone – záró konferencia. A bécsi Kunsthistorisches Museum által szervezett kétnapos szimpóziumon nemzetközi szakértők mutatták be a hároméves kutatási projekt középpontjában álló anyagvizsgálati és technológiai, valamint történeti és művészettörténeti kérdésekkel kapcsolatos megfigyeléseket és eredményeket.
A Schatzkammerben őrzött császári koronát egykor ereklyeként és a Német-római Birodalom jelvényeként tisztelték, napjainkban pedig az európai történelem egyik legfontosabb szimbólumaként és legértékesebb ötvöstárgyaként tartják számon.
A korábbi kutatások fókuszában elsősorban a korona történeti és művészettörténeti értékelése állt. A CROWN projekt a kutatás kiindulópontjaként a tárgy tényleges állapotára és a tárgytörténetre (készítés, átalakítások, sérülések, javítások) fektetett különös hangsúlyt. Az átfogó anyagtudományi és konzerválási vizsgálatok a hosszú használattal összefüggő alapvető folyamatok, illetve azok eredetének és hatásainak megértésére irányultak. A kutatás eredményei néhány fő téma, köztük a technológia, az anyagösszetétel és az epigráfia köré rendezve kerültek bemutatásra.
A különféle elemzési adatok összehasonlítására a projekt ideje alatt olyan korabeli aranytárgyak vizsgálatát is elvégezték, melyek közvetlenül összefüggésbe hozhatók a császári koronával, hozzájárulva ezáltal annak sokat vitatott keltezésének és készítési helyének minél pontosabb megismeréséhez.
A szélesebb kutatói közösség számára is nyilvános konferenciára egész Európából érkeztek történészek, művészettörténészek, régészek, restaurátorok, mineralógusok és vegyészek. Hazánkból több intézmény is képviseltette magát a hallgatóság körében: az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Tár és Nemzeti Régészeti Intézet, valamint az ELTE BTK Művészettörténeti Intézet munkatársai mellett intézetünkből Mitcsenkov-Horváth Eszter vett részt az ülésen. A tudományos eredmények publikációja várhatóan a következő években jelenik majd meg.
A részvételt a HUN-REN BTK Régészeti Intézet Peregrinációs kerete támogatta.