Új tanulmány jelent meg a HUN-REN BTK Archeogenomikai Intézet vezetésével a Science Advances folyóiratban a népvándorláskori Kárpát-medence átfogó genetikai kutatásáról. Az interdiszciplináris kutatásban a HUN-REN BTK Régészeti Intézet mellett a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont, valamint a Wigner Adatközpont munkatársai is részt vettek számos más hazai intézménnyel együtt.
A HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Archeogenomikai Intézetének vezetésével készült el a népvándorlás kori Kárpát-medence eddigi legátfogóbb archeogenomikai kutatását bemutató tanulmány. A kutatók a HUN-REN CLOUD felhőszolgáltatásait is igénybe vették, erre az IBD (identity-by-descent) elemzésekhez szükséges jelentős számítási kapacitás miatt volt szükségük. Ezek az elemzések lehetővé tették, hogy akár tizedfokú rokoni kapcsolatokat is azonosítsanak az archaikus maradványok között. Az Archeogenomikai Intézet kutatói az elsők között alkalmazták ezt a módszert ősi maradványok genetikai elemzésére, így korábban nem látott mélységében pillanthattak be a korszak népesedési folyamataiba.
A kutatás 2018-ban indult az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott Árpád-ház program keretében. Célja a Dunántúl 8–11. századi népességeinek genetikai vizsgálata volt, valamint ezek összehasonlítása korábban elemzett, Magyarországról származó, hasonló korú genomokkal. A kutatók a mintavételt térben és időben kibővítve végül összesen 296 emberi maradványt gyűjtöttek össze 7–11. századi dunántúli temetőkből. A mintasort egy, az Urálon túli területről származó, a korai magyarokhoz köthető lelettel is kiegészítették. Az elemzések elsősorban az i. sz. 568–811 között fennálló Avar Kaganátus utolsó évtizedei és a magyar államalapítás közötti átmeneti időszak temetőire és temetkezéseire fókuszáltak. Bár az archeogenetikai kutatások már feltárták a Kárpát-medencét 250 éven át uraló avarok belső-ázsiai származású vezető rétegének eredetét, új kutatási kérdésekként merültek fel az avarok és a helyi népességek közötti kapcsolatok, az avarok és a honfoglaló magyarok viszonya, valamint leszármazottaik továbbélése a 9–10. században.
Az eredmények rendkívül sokrétűek, ezek összefoglalása, jelentősége és értelmezése pontokba szedve adható át a legjobban:
1. Megtörtént a Kárpát-medence népvándorlás kori alapnépességének genetikai jellemzése.
A paleolitikumtól a mai napig az európai népcsoportok meghatározó kulturális és genetikai változásokon mentek keresztül. Ennek ellenére az ötezer éve bekövetkezett indoeurópai bevándorlást, és azok helyi, rézkori lakossággal való összeolvadást követően nem történt olyan Európán kívülről érkező hatás, ami jelentős változást idézett volna elő a kontinens genetikai összképében. Ez alól a kelet-közép-európai régió, így a Kárpát-medence sem volt kivétel, annak ellenére, hogy a vaskortól kezdve számos, archaeogenomikai módszerekkel is kimutathatóan keletről és egyéb égtájakról érkezett népcsoport telepedett meg.
Az Európa-szintű genetikai állandóság (alapnépesség) mellett regionális szinten belső átrendeződések figyelhetőek meg, melyek közül az egyik leglátványosabb a déli és északi genetikai jellegeket mutató csoportok arányainak időbeli változása volt a Kr. u. első évezred második felében. Ezen csoportok földrajzilag is sokszor szeparálódtak a Kr. u. 5-6. században, azonban a 11. századra szinte teljesen összeolvadva létrehozták a mai modern magyarságéhoz már nagyon hasonlító regionális genetikai összetételt. Az Európa északibb területeire jellemző, viszont a Kárpát-medencében detektált genetikai csoporton belül is megfigyelhető átrendeződés és törés az IBD módszernek köszönhetően. Ez alapján a főleg langobárd régészeti kontextusból előkerült 5-6. századi, északi jellegű egyének korlátozott folytonosságot mutatnak a látszólag genetikailag azonos csoportba tartozó 7. századi, más régészeti környezetből előkerült egyénekkel, ami egyfajta népességcserére utal ebben az időszakban.
Az északi jellegű genetikai csoport IBD hálózata.
A vonalak vastagsága és színerőssége a kapcsolat erősségére utal. A csoporton belül szemmel láthatóan is kimutatható diszkontinuitás a 6. és 7. század között (balról jobbra haladva az egyes tömbök az egyes századokat reprezentálják).
Ennek az átrendeződésnek a pontos megismerése jövőbeli kutatások tárgyát fogja képezni, bár korábbi publikációk alapján (Amorim et al. 2018, Olalde et al. 2023, Vyas et al. 2023) feltételezhető, hogy a megfigyelt jelenség a germán és szláv népességek mozgásaihoz és különbözőségéhez köthető.
2. Megtörtént a hunok, avarok és korai magyarok egymás közötti kapcsolatainak, illetve a Kárpát-medencei alapnépességgel való viszonyuk pontosítása.
Az új IBD módszerrel bizonyossá vált, hogy a Kárpát-medence hun kori, genetikailag kelet-eurázsiai származású csoportjainak (köznyelvben “hunok”, bár az elnevezés mögött az etnikum és a biológiai származás egységessége erősen vitatott) biológiai továbbélése nem mutatható ki a 9. század végén beköltöző honfoglaló népességben. Eredményeink alapján, összhangban korábbi tanulmányokkal (Csáky et al. 2020a, Gnecchi-Ruscone et al. 2024, Gnecchi-Ruscone et al. 2022, Maróti et al. 2022), a Kárpát-medencébe 568-tól megjelenő északkelet-ázsiai avar csoportok genetikai és feltehetően szociális értelemben egy alapvetően zárt (endogám, de nem belterjes) rendszert alkottak. Keveredésük (házasodás és gyermeknemzés) a helyi népességekkel csak kis mértékben, a magyar honfoglalókkal – néhány kivételtől eltekintve – pedig nem mutatható ki. Ugyanígy eredményeink az avar-magyar közös genetikai eredetet sem erősítették meg, ami a két csoport közötti genetikai folytonosság hiányát és szociális szerveződésük különbségeit is figyelembe véve tovább gyengíti a két népcsoport összekapcsolására és/vagy folytonosságára irányuló elméleteket.
A népvándorláskor folyamán a Kárpát-medencébe keletről érkező népességek genetikai hálózata.
Egyes egyének között megegyező genomi szegmensek elemzésének (IBD analízis) egy részlete. Piros színárnyalattal vannak kiemelve azok az egyének, akik hordoztak keleti (ázsiai) genetikai komponenst. Ők nem csupán időrendileg (6-9. és 10-11. sz.), hanem a genetikai hálózat alapján is két, jól elkülönülő csoportba rendeződtek. Ezek közül a bal oldalon ábrázolt csoportot avarokként, a jobb oldalon láthatót honfoglaló magyarokként lehetett azonosítani. Utóbbiak közül többen szoros kapcsolatokat mutatnak egy, az Urálon túlon található Ujelgi lelőhelyen eltemetett egyénnel is. Bár alapvetően mindkét csoportra jellemző a sűrű belső genetikai hálózat, mégis eltérő kapcsolatrendszerekkel rendelkeztek. A honfoglaló magyarok emellett nagyobb számú, közvetlen genetikai kapcsolatokkal bírtak a helyi - az első ábra színeivel jelölt - alaplakossággal (az egyszerűség kedvéért a keleti kapcsolatokkal nem rendelkező európai egyének nincsenek az ábrán).
3. A Kárpát-medence népvándorlás kori alapnépességének kapcsolatrendszere az avarokkal és honfoglalókkal.
A keletről jött avarok genetikai adatok alapján az eurázsiai sztyeppéről eredő népességeket is magukba foglalták. Ők a Kárpát-medence 7-8. századi, génjeiket átadó lakosságának mintegy ötödét tették ki. Rendkívül érdekes megfigyelésünk volt, hogy a 9. századi, régészetileg detektált avar “eltűnés” genetikai oldalról is leírható, ami arra utal, hogy a honfoglalók egy többnyire európai jellegű alapnépességgel, és már csak elenyésző mértékben keleti avarokkal rendelkező Kárpát-medencébe érkezhettek be. A genetikai számításaink alapján a beérkező magyar honfoglalók a Kárpát-medence akkori lakosságának mindössze tizedét tették ki. Mintegy egymillió fős Kárpát-medencei alapnépességgel számolva (bár ezen becslésekhez jelenleg korlátozott adatok állnak rendelkezésre), kb. 100-150 ezer fő lehetett a beérkező honfoglalók száma, ami összhangban van korábbi becslésekkel és történelmi forrásokkal is (Juhász, 2015). A genetikai adatok alapján az avaroktól eltérően a honfoglalók már a beérkezésükkor aktívan keveredtek a helyi európai jellegű alapnépességgel, ami egyrészt rávilágít a két népcsoport társadalomszerkezetének különbségeire, másrészt lehetséges magyarázatul szolgál arra, miért a honfoglaló magyarok utódai, és nem az avarok maradtak fenn (genetikai és kulturális értelemben) a későbbi korokban.
4. Korai magyarokhoz köthető egyének már a honfoglalás előtt megjelentek a Dunántúlon.
Zalavár-Vársziget lelőhelyen a Kr. u. 850-es évek második felében épült Hadrianus mártír zarándoktemplom melletti többrétegű temető. 870-890 közötti periódusában egy felnőtt férfit a honfoglalókhoz köthető genetikai csoportba soroltunk be (8/00. sír, AHP21 genetikai kóddal). Az eset rendkívüliségét növeli, hogy az AHP21 egy Kenézlő-Fazekaszugról (a 10. század első felére datált) honfoglaló temetkezésből származó (KeF-10936 kóddal jelölt) felnőtt férfival ötödfokú rokonságban állt, ami azonos generációnál jellemzően másodunokatestvéri kapcsolatnak feleltethető meg, bár az esetleges időbeli eltolódás miatt itt más típusú rokonság is fennállhatott. Ezek az eredmények megerősítik azt az elméletet, amely szerint a tömeges honfoglalást megelőzően már megjelenhettek magyarok különböző nyugati területeken is, feltehetően a Karoling kori fegyveres kíséret tagjaként.
Gábor Emese által készített arcrekonstrukció a 8/00-as sírba temetett egyénről (AHP21).
(Forrás: Magyar Természettudományi Múzeum hivatalos facebook oldala)
5. A Kárpát-medence lakosságának átalakulásai a 6-11. század között.
Az IBD alapján létrehozott genetikai hálózatok alapján kimutatható az avarok megváltozott házasodási, kapcsolati rendszere a 7. században (Gnecchi és mtsai. 2024 eredményeivel összhangban), a Dunántúl és az Alföld egymástól való elszigeteltsége a magyar honfoglalást megelőzően, a honfoglalók tömeges megjelenése a 10. század elején, és az ezt követő, a teljes Kárpát-medencei lakosság átrendeződését eredményező népmozgás. Az eredmények alapján a honfoglalók jelenléte a 9. század végén és a 10. század elején tömegesen csak az Alföldön mutatható ki, majd a 10. század második felében nem csak a honfoglalók, hanem az alföldi alapnépesség egy része is átköltözött, vagy kapcsolatba került a dunántúli területek népességével. A korábbi, több esetben akár a római kor óta (biológiai értelemben) érintetlen vagy zárt, kis helyi csoportok is ebben a második fázisban kezdtek egymással összekeveredni.
A publikáció, mely egy hat éve tartó vizsgálati sorozat lezárása, Gerber Dániel, Csáky Veronika és Szeifert Bea vezető szerzőségével, Szécsényi-Nagy Anna és Szőke Béla Miklós témavezetése mellett készült el.
A kutatást támogatta:
- Az Árpád-kori magyarság embertani-genetikai képe. Árpád-Ház Program, /2018-2023/ Tudományos szakmai alapprogramok: V.1. (ÁHP V.1.) Projekt azonosító: 39509/2018/KFSZ
- HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont
- ELKH/HUN-REN Kiemelt Kutatási Témák “Az etelközi szállásterület archeogenomikai kutatása” projekt
- Szilágyi Family Foundation
- HUN-REN Cloud rendszer
Az összefoglaló alapját képező tanulmány ITT olvasható, a kutatásról szóló részletes magyar nyelvű beszámoló az Archeogenomikai Intézet honlapján található részletes magyar nyelvű beszámoló.