Az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének és az MTA BTK Régészeti Intézetének munkatársai, Vida Tivadar, Koncz István és Mende Balázs Gusztáv részt vettek a Patrick J. Geary professzor által vezetett népvándorlás kori genetikai kutatásokban, amelynek eredményei a Nature Communications hasábjain jelentek meg 2018. szeptember 11-én.

A komplex paleogenomikai, régészeti és történeti kutatások a késő antik és kora középkori szociális, kulturális és etnikus átalakulások, a vándorló és letelepedő népcsoportok szerveződésének mélyebb megértését célozták. A genetikai vizsgálatokat és azok bioinformatikai kiértékelését a Firenzei Egyetem, a jénai Max-Planck-Institut für Menschheitsgeschichte, illetve a Stony Brook Egyetem (New York) kutatói végezték. A hazai mintavételeket az MTA BTK Régészeti Intézet Archeogenetikai Laboratóriuma végezte.

Az elvégzett kutatások az archeogenetika új szemléletű megközelítését jelentik, amelynek keretében a nagy történeti narratívák (az egykori Római Birodalom területén végbe menő átalakulások) kutatása mellett először került sor teljes közösségek vizsgálatára. A projekt célkitűzése a germán langobardoknak az írott források szerint az Elba-vidéktől Itáliáig tartó vándorútja utolsó szakaszának kutatása volt, amikor a 6. század második felében a Dunántúlról Észak-Itáliába költöztek. A kivándorlás előtti időszakra keltezhető, 45 síros szóládi temető (Somogy megye) esetében teljes mintavételre törekedve először sikerült közvetlenül vizsgálni a rokoni kapcsolatok szerepét a népvándorlás kori közösségek életében.

A szóládi temetőben több családi csoportot lehetett elkülöníteni, például egy „szerencsés” esetben egy család férfitagjainak három generációját. Az eredmények azt sugallják, hogy a langobard közösségbe vélhetően a helyi népességből származók is beházasodhattak. Az elvégzett új típusú, a sejtmagi örökítőanyag nagyfelbontású vizsgálatára irányuló genetikai vizsgálatok kiegészítik a lelőhely már korábban lefolytatott, a migrációs folyamatok és az életmód megismerésére irányuló természettudományos – izotópos, illetve mitokondriális DNS-alapú archeogenetikai – kutatásait. A projekt keretében elemzett másik temető az észak-olaszországi Collegno város területén (Piemont) található, amelyben a temetkezések langobard hódítás elejére keltezhető első két generációjának vizsgálatára került sor. Bár a két temető között közvetlen biológiai kapcsolat nem mutatható ki, az alapvető genetikai struktúrájuk nagyon hasonló: két eltérő biológiai háttérrel rendelkező csoport elkülönítése volt lehetséges, amelyek a régészeti leletek és a temetkezési rítus tekintetében is nagyon különböznek.

Az eredmények alapján kijelenthető, hogy a vizsgált közösségek esetében több, heterogén csoport (bevándorlók és helyiek) együttélése valósult meg, s ez összhangban van a történeti források, illetve a régészeti adatok által felrajzolt képpel, vagyis a langobard népesség történeti adatok alapján jól ismert, Pannoniából Itáliába történő vándorlásával.

A kutatási projekt újabb 5-6. századi temetők bevonásával, a helyi és a bevándorló csoportok közötti interakciók további kutatásával folytatódik, ennek keretében a hazai kutatók további közösségek vizsgálatát tervezik.

A cikk megírásában 13 intézmény 27 kutatója működött közre: Patrick J. Geary (Institute for Advanced Study, Princeton); Krishna Veeramah, Carlos Eduardo G. Amorim és Dean Bobo Stony Brook University, New York); David Caramelli Stefania Vai, Alessandra Modi és Martina Lari (Università degli Studi di Firenze); Johannes Krause és Cosimo Posth (Max-Planck-Institut für Menschheitsgeschichte és Universität Tübingen); Vida Tivadar és Koncz István (Eötvös Loránd Egyetem); Susanne Hakenbeck (University of Cambridge); Maria Cristina La Rocca (Università degli Studi di Padova); Mende Balázs (Magyar Tudományos Akadémia); Walter Pohl (Österreichische Akadamie der Wissenschaften); Luisella Pejrani Baricco, Elena Bedini és Caterina Giostra (Università Cattolica del Sacro Cuore, Milano); Paolo Francalacci (Università degli Studi di Sassari); Daniel Winger (Universität Rostock); Uta von Freeden (Deutsches Archäologisches Institut); Silvia Ghirotto and Guido Barbujani (Università degli Studi di Ferrara).

A teljes cikk itt érhető el.

2018. szeptember 25-én, kedden 10 órakor kerül sor a "Castrum Dombo 2014-2018. A dombói vár régészeti kutatásának első öt éve" című konferenciára. A rendezvény helyszíne az MTA Humántudományok Kutatóháza földszinti előadóterme (1097 Budapest, Tóth Kálmán u. 4).

A Tolna megyei Dombó várának szisztematikus régészeti kutatása 2014-ben kezdődött meg, Berta Adrián, az MTA BTK Régészeti Intézetének fiatal kutatói ösztöndíjas munkatársának a vezetésével, a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékével való együttműködés keretében. Az elmúlt öt év során sikerült tisztázni a vár kiterjedését és jellemző rétegviszonyait, továbbá főbb építési periódusait. A terepi munkákkal párhuzamosan megkezdődött az előkerült leletanyag feldolgozása is. A megrendezésre kerülő konferencia célja, hogy bemutassa a projekt eddigi eredményeit, valamint felvázolja a további kutatás perspektíváit.

A részletes program ITT olvasható.
A konferencia absztrakt kötete ITT tölthető le!
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Érdeklődni az alábbi e-mail címen lehet:

2017 májusában Zalavár, Zalaapáti és Zala megye önkormányzata, a pannonhalmi főapátság és az EMMI illetékes államtitkársága a zalavári monostor alapítás ezer éves évfordulójának méltó megünneplésére hirdette meg a „Zalavár 1000” programot. E program keretében, 2018. július közepétől folytatódott a régészeti kutatás Zalavár-Várszigeten, amelynek célja, hogy a Szent István által alapított bencés apátság 1019-ben felszentelt templomának a maradványait feltárja. Szőke Béla Miklós (MTA BTK Régészeti Intézet) és Ritoók Ágnes (MNM Régészeti Tár) vezetésével sikerült körülhatárolni azt a területet, ahol a monostor temploma állt. A 18–20. században folyamatosan pusztított monostor idén kutatott területén egyelőre csak a bolygatás nagyméretű gödreit, és a templom köré temetett, jórészt ugyancsak bolygatott Karoling- és Árpád-kori sírokat tártunk fel, amelyek azonban – az esetleges teljes pusztulás esetén is – lehetővé teszik a templom pontos helyének kijelölését.

Az ásatásról bővebben ITT olvashatunk.

Bondár Mária tudományos főmunkatárs vezetésével új kutatócsoport kezdi meg munkáját 2018-ban az NKFIH támogatásával (NKFIH K-18/128413). A kutatás célja a Kárpát-medence késő rézkori temetkezéseinek komplex elemzése (Complex analyses of the Late Copper Age burials in the Carpathian Basin).
A temetők különleges szakrális helyek, amelyek megőrizték a hiedelemvilág, a szertartások és a rítusok különböző megnyilvánulásait. A halottkultusz szimbólumai az egykori közösségek számára pontosan érthető jelrendszert alkottak, generációkon át hagyományozott szokásokat, társadalmi kapcsolatokat rögzítettek, amelyeket különböző rítusok keretében örökítettek tovább.
A négy éves futamidejű pályázat keretében a Kr. e. 3600/3000–2800 közötti időszakban a Kárpát-medence nagy részén megtelepedett ún. badeni kultúra sokrétű temetkezéseit vizsgálják. Az önálló, több száz síros temetők mellett vannak 10–30 fő maradványait megőrző kistemetők, előfordulnak magányos sírok és nem ritka a „tömegsír”, és az állatok rituális elföldelése sem. Mind a hamvasztásos, mind a csontvázas rítus megtalálható, s gyakoriak a szimbolikus sírok is. Ebben az időszakban nagy változások mennek végbe az írást még nem ismerő társadalmak életében: ekkor születik meg számos, máig létező innováció. Mindezek az újdonságok gyorsan elterjednek nagy területen, s hozzájárulnak a közösségeken belüli gazdasági és státuszbeli különbségek elmélyüléséhez, amelyek a temetkezésekben is megjelennek.
A nehezen rekonstruálható kognitív elemeken túl az emberi temetkezések tényeket konzerváltak. A sír időkapszula, olyan zárt egység, amely megőrizte a benne lévő ember fizikai, biológiai tulajdonságain túl a környezeti komponenseket és a társadalmi és kognitív vonatkozásokat is egyidejűleg. A régész ebből a zárványból igyekszik, számos szakterület képviselőjének együttműködése, együtt gondolkodása segítségével, kibontani az egykori valóság elemeit.
A hagyományos módszerrel dolgozó régész a leletek sírbeli helyét és analógiáit elemzi, a hosszú ideig a földben lévő, prezervációs hatásoknak kitett tetem maradványait találja meg: csontvázat, hamvakat. Ismert a hely, ahová eltemették az illetőt, tudjuk, milyen volt a sír, amit ástak, milyen maradandó anyagú tárgyakat tettek a halott mellé. Az eltemetés körülményeiből (temetkezési hely kiválasztása, rituális elemek, mellékletek, státuszt és társadalmi presztízst szimbolizáló tárgyak) következtethetünk a személy egykori közösségi helyzetére és a szélesebb kapcsolatrendszerre (származás, kereskedelem stb.), továbbá az adott közösség túlvilágról alkotott elképzeléseire is (a mellékletekből, a temetési folyamat bizonyos mozzanataiból). Antropológus segít az elhunyt nemét, halálozási életkorát megismerni, meghatározza a csontjain nyomot hagyó betegségek patológiai nyomait. E fizikai antropológiai információkon túl radiokarbon (14C) keltezéssel meghatározható a halálozás ideje kb. 30–50 év pontossággal.
Az elmúlt két évtizedben bekövetkezett bioarcheológiai boom-nak köszönhetően a régészetbe új vizsgálati lehetőségek kerültek be: archaeogenetikai, mikrobiológiai, izotópkémiai elemzések vehetők igénybe. Több ezer éves halottak csontjaiban is izolálható a számos tulajdonságot tükröző, és ezek örökítéséért felelős aDNS. Ma már az anyai ágú leszármazáson túl szerencsés esetben az Y kromoszóma, és újabban a teljes emberi genom is meghatározhatóvá, vizsgálhatóvá vált.
A fogakba, csontozatba beépülő stabilizotópok (hagyományosan öt elem: hidrogén, oxigén, szén, nitrogén, kén) nem bomlanak le az idők során. Ezért az oxigén (δ18O) utalhat a víz összetételére és a vízforrás helyére, a szén (δ13C) aránya növényi, a nitrogén (δ15N) az állati eredetű élelem típusára. A szilárd és folyékony táplálékból a kisgyerekkorban a fogakba beépült stroncium izotópok (87Sr/ 86Sr) aránya arra a geológiai környezetre (talajra) mutat, ahol az illető született és felnőtt.
A táplálkozásra, kisgyermekkori vízfogyasztásra, a születési hely környezeti elemeire utaló bioinformációk közvetett módon rávilágítanak az egyén társadalmi helyzetére, és kapcsolatrendszerének térbeli feltérképezéséhez is segítséget nyújtanak. A minőségi étkezés (fehérje fogyasztás) a jobb életkörülményekből adódhat, ami – feltételezések szerint – a korabeli elit kiváltsága lehetett. A régészeti leletek mellett tehát a táplálkozási adatokból is következtethetünk a társadalmi elitre. A hiánybetegségek az alacsonyabb státuszú emberek jellemzői lehetnek, az ő sírjaikban talált mellékletek (vagy azok hiánya) korábban nem ismert régészeti összefüggéseket is egyértelművé tehetnek. A legújabb kutatások a járványok okozta csontelváltozásokat is egyre pontosabban kimutatják.
A régészeti kérdésekre a genetika, a biológia, geokémia és a fizika ad választ, a tudományok párbeszéde eddig ismeretlen tényeket tár fel a késő rézkorból. A „halál régészete” a halottakból és temetkezési körülményekből rekonstruálhatja az egykori élet különböző szegmenseit.
A komplex temető elemzésekkel (a régészeti és természettudományos vizsgálatok együttes értelmezésével) keresik a választ arra, hogy írásos dokumentumok hiányában mennyivel tudhatunk meg többet e sokszínű temetkezéssel jellemezhető korszakban élt elődeink biológiai adottságairól, környezetéről és sokrétű kapcsolatairól.
A pályázat várható eredményei: valamennyi kutatási adat egységes adatbázisának elkészítése; az utolsó évben Budapesten rendezett konferencia; a kutatási eredmények monográfiába foglalt feldolgozása.
A teamben Bondár Mária vezetésével Köhler Kitti, Szécsényi-Nagy Anna, Gál Erika, (MTA BTK Régészeti Intézet), Kern Zoltán, Ariana Gugora és Hegyi István (MTA CSFK Geokémiai Kutatóintézet) vesz részt.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal a kutatói életpálya különböző szakaszaihoz jól illeszkedő pályázati konstrukciókkal támogatja a hazai felfedező kutatási programokat. A 2018. évi eredményeket nemrégiben tették nyilvánossá a Hivatal honlapján. Az eredmények alapján idén 12 milliárd forintot nyert el felfedező kutatásokra 400 magyar kutató.

 
Az MTA BTK Régészeti Intézetben három új kutatási program kezdi meg munkáját az NKFIH támogatásának köszönhetően.

Bondár Mária tudományos főmunkatárs „A Kárpát-medence késő rézkori temetkezéseinek komplex elemzése” témában folytathatja a következő négy évben kutatásait.

Horváth Friderika tudományos főmunkatárs Ságvár késő római erődjében 1971–1979 között végzett feltárások régészeti anyagának közzétételére nyert támogatást.

A 40 év alatti kutatók számára külön programban meghirdetett felhívás arra ad lehetőséget, hogy a fiatal kutatók saját kutatócsoportot alapítva Magyarországon indítsanak önálló kutatást. A fiatal kutatóknak célzottan meghirdetett témapályázat keretében 40 év alatti kutatók kezdhetnek 93 új projektet összesen 2,9 milliárd forintos támogatással.

Köztük van Szécsényi-Nagy Anna tudományos munkatárs, aki a Kárpát-medence mai népességének populációgenetikai kutatására nyert négy évre támogatást.

Kollégáinknak és munkatársaiknak szívből gratulálunk!

Az MTA BTK Régészeti Intézet Roncsolásmentes Diagnosztikai Laboratóriumában Miháczi-Pálfi Anett, az intézet tudományos segédmunkatársa közreműködésével régészeti leletek felületén szabad szemmel nem látható nyomok mikroszkópos vizsgálatai folynak.

Az MTA infrastruktúra pályázatán 2014-ben elnyert Zeiss SteREO Discovery.V12 típusú mikroszkóp segítségével a régészeti korú tárgyak készítés-technikáján és díszítő eljárásán kívül az egykori szerszámok típusa, azok használati módja, valamint a korabeli készítés-technológia egyes fázisai ismerhetők meg közelebbről. A használati kopás-és javításnyomok mikroszkóppal történő megfigyelése pedig a tárgyak készítési, használati és földbekerülési idejének pontosabb meghatározásához nyújt segítséget. A roncsolásmentes mikroszkópos vizsgálat jelenti az első lépést, amely eredményének fényében további archeometriai vizsgálatokkal lehet a tárgyak anyagát, összetételét és nyersanyagát elemezni.

A Régészeti Intézetben erről az új módszertani kutatási irányról először a 2015. évi Régészet Napján hallhatott a nagyközönség. A "Mikroszkópos vizsgálatok régészeti leleteken" című előadás során közelebbről megismerkedhettek az érdeklődök a műszer használatával és a régészeti leletek vizsgálati módszereivel. Az MTA BTK Régészeti Intézetének 2016. év végi átköltözése a Humán Tudományok Kutatóházába (HTK) lehetőséget teremtett a Roncsolásmentes Diagnosztikai Laboratórium végleges kiépítéséhez. Ezzel lendületet vett a tárgydiagnosztikai vizsgálatsorozat. Miután az intézet számos munkatársa él ezzel a lehetőséggel, hétről hétre különböző korú leletek kerülnek mikroszkóp alá.

Marton Tiborral mezolit pattintott kőeszközöket, Bondár Máriával rézkori karperecet, Kiss Viktóriával bronzkori idolt vettünk górcső alá. Javarészt a késő római és kora népvándorlás korból (Miháczi-Pálfi Anett, Masek Zsófia), az avar és a Karoling-korból (Szőke Béla Miklós, Merva Szabina), illetve a honfoglalás korából (Langó Péter) származó fémtárgyakat (ékszereket és viseleti elemeket) tanulmányozunk.

A mikroszkópos vizsgálatokban rejlő további – interdiszciplináris – lehetőségeket mi sem bizonyítja jobban, mint a Jakab Gusztáv által vizsgált, középkori erdélyi és pilisi halastavakból származó növényi makrofosszíliák.

Az Intézet kutatói mellett számos külső megkeresés érkezik a Diagnosztikai Laboratóriumhoz. Gulyás András (Jász Múzeum) az újonnan előkerült 10. századi süvegcsúcs dokumentálása céljából kereste fel a közelmúltban laborunkat.

Jakab Gusztáv közvetítésével nemrégiben Magyari Enikő két doktorandusza (Pató Zsuzsanna Anna, Vincze Ildikó) vette igénybe a sztereomikroszkópot holocén tavi üledékből származó makrofosszíliák dokumentálására. Az ELTE BTK Régészettudományi Intézet munkatársaival a kezdetektől folyamatos a kölcsönös együttműködés. Legutóbb a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékének két munkatársa, B. Tóth Ágnes és Szebenyi Tamás járt az intézetben fibulák vizsgálata céljából.

A roncsolásmentes tárgydiagnosztikai eszközpark részét képezi a terepen is használható ipari és telepített orvosi endoszkóp rendszer, amelyet Mende Balázs Gusztáv, tudományos főmunkatárs, labor-vezető kezel.

A Diagnosztikai Laboratóriumban zajló vizsgálatok eredményei közül több már elérhető publikált formában, a további kiértékelések közzététele hamarosan várható.

Dombóvár város önkormányzatának felkérésére idén júliusban is folytatódik a 2014-ben megkezdett régészeti feltárás a Dombai család egykori rezidenciájának maradványainál. A Gólyavár néven ismert lelőhelyen a munkálatokat Berta Adrián, az MTA BTK Régészeti Intézetének fiatal kutatói ösztöndíjas munkatársa vezeti, együttműködésben a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékével.
A dombói vár először a 14. század elején jelent meg az írott forrásokban, a Kőszegiek egyik erősségeként, akiktől I. Károly királyhoz, majd a Csák nembeli István fiaihoz, Péterhez és Istvánhoz került. Tőlük származott a Dombai család, akiknek a tagjai a 15. század folyamán bárói rangra emelkedtek, a család egyik tagja, Dombai Pál Hunyadi Mátyás lovászmestere volt. A Dombaiak 15. századi új rezidenciája a török hódítás után másfél évszázadra az Oszmán Birodalom végvára lett. A török kiűzése után Esterházy Pál nádor birtokába került, majd lerombolták.
 Az elmúlt évek feltárásai során sikerült tisztázni a vár kiterjedését és jellemző rétegviszonyait, továbbá a főbb építési periódusait. A kissé szabálytalan téglalap alaprajzú várnak a déli és a nyugati részén egy-egy épületszárny húzódott, amelyeket a keleti oldalon egy, a várfal tetején futó függőfolyosó köthetett össze. A nyugati oldalon állt a többször átépített kaputorony. Jelenleg a már korábban megkezdett déli épületszárny feltárása folytatódik, és várhatóan sor kerül a nyugati saroktornyok vizsgálatára is.

Az elmúlt öt év régészeti kutatási eredményeinek a bemutatására egy konferencia keretében 2018. szeptember 25-én kerül sor az MTA Humán Tudományok Kutatóházában.

Az „Árpád-ház” program „Kora Árpád-kori központok (ispánsági várak) kutatása – Zalavár” alprogram keretében, a Magyar Nemzeti Múzeum (Ritoók Ágnes) és az MTA BTK Régészeti Intézet (Szőke Béla Miklós) sikeres együttműködése eredményeként 2018. júniusában folytatódtak a régészeti feltárások Zalavár-Várszigeten. Ennek során sikerült teljesen körülhatárolni és feltárni az itt található Colon civitas, Zala (és Somogy) megye első Árpád-kori székhelye palánkfallal kerített gazdasági (?) udvarát. Ugyancsak sikeres volt az udvarház közelében található, a 11. század közepe táján épített félköríves szentélyzáródású, egyhajós templom körül egészen a 13. század közepéig használatban levő temető területének lehatárolása és ezzel teljesen sikerült megismerni a mindösszesen 619 sírt rejtő temetőt.

 A lelőhely kutatása július második felétől folytatódik.

Európa bronzkori és napjaink hagyományos fazekasságának újjáéledése egy új együttműködési projektben – Az Európai Bizottság Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynöksége (EACEA) által támogatott, 104.760,25 Euro költségvetésű együttműködési projekt 2018. július 1-jén veszi kezdetét a spanyolországi La Bastida régészeti lelőhely Baráti Köre (ASBA, Totana) vezetésével. A projekt hivatalos megnevezése "Crafting Europe in the Bronze Age and Today" (CRAFTER); célja, hogy az európai bronzkori kerámiaművességből nyert inspirációkkal segítse a modernkori kézművesség újjáélesztését.

A CRAFTER projekt a Kreatív Európa Program keretében valósul meg, kapcsolódva az Európai Kulturális Örökség Éve 2018 programsorozathoz. A program célja, hogy az európai kulturális örökséget közös, megőrzendő értékként kezelje és erősítse a Európához tartozás érzését. Különösen törekszik a kulturális örökség kortárs alkotók által, modern innovációk segítségével történő bemutatására, ezzel is erősítve a kulturális örökség és más kulturális és kreatív ágazatok közötti párbeszédet.

A CRAFTER öt európai ország nyolc intézményének együttműködésével jön létre: a Barcelonai Autonóm Egyetem és Mula város önkormányzata (Spanyolország), az EXARC (Hollandia), a Hallei Őstörténeti Múzeum (Németország), a Paraćini Városi Múzeum (Szerbia), valamint a debreceni Déri Múzeum és a budapesti MTA BTK Régészeti Intézet részvételével.

A projekt másfél éves időtartama alatt, 2019 végéig számos tevékenységet valósítanak meg a projektpartnerek. Elsőként, a résztvevő országok kulturális örökséggel foglalkozó szakemberei és a helyi kézművesek, alkotók témával kapcsolatos tapasztalatcseréjére kerül sor 2018 őszén az Európai Kulturális Örökség Éve keretében. Ezt követően spanyol, német, magyar és szerb keramikus mesterek újraalkotják a bronzkori Európa kiemelkedő régészeti kultúráinak (El Argar, Délkelet-Spanyolország; Únětice/Aunjetitz, Közép-Európa; Füzesabony, Kelet-Magyarország; Vatin/Vattina, Szerbia) legszebb kerámia edényeit. Az edénykészletek készítési folyamatáról négy dokumentumfilm készül, bemutatva az őskori kerámiaművesség örökségét és a mai kézművesség hagyományait. A CRAFTER projekt negyedik fő célkitűzése 2019 végén valósul meg, amikor négy helyszínen (Spanyolország, Németország, Magyarország, Szerbia) párhuzamosan megrendezett eseményeken a nagyközönség számára is bemutatásra kerülnek az elkészült edénymásolatok, a dokumentumfilmek és a régészeti hátteret bemutató kiállítások.

Mindezek mellett a projekt további célja az, hogy a keramikusok az együttműködés folyamatában szerzett tapasztalataikat tovább vigyék és hasznosítsák a saját későbbi munkáikban. A CRAFTER támogatja a fenntartható turizmust a kulturális örökség értékeinek megőrzésével, továbbadásával és innovatív megoldási javaslatokkal. Ezért a megszerzett tapasztalatok online terjesztése mellett a projekt végső célkitűzése, hogy a kerámia reprodukciókat a múzeumok és az online boltok számára elérhetővé tegyék, új teret, piacot nyitva ezen új alkotások számára.

A CRAFTER projekt magyarországi résztvevői a debreceni Déri Múzeum munkatársai (Balogh Csaba, Dani János, Priskin Anna, Szeverényi Vajk) és az MTA BTK Régészeti Intézet és a Lendület Mobilitás Kutatócsoport munkatársai (Gucsi László, Kiss Viktória, Kulcsár Gabriella).

A projekt hírei folyamatosan nyomon követhetőek lesznek a fenti intézmények honlapján.

Sok szeretettel hívunk és várunk minden kedves érdeklődőt a

Benkő Elek – Kovács Gyöngyi – Orosz Krisztina szerkesztésében megjelent

Mesterségek és műhelyek a középkori és kora újkori Magyarországon. Tanulmányok Holl Imre emlékére.

című kötet bemutatójára.

Holl Imre (1924–2016) Magyarország középkori és kora újkori régészetének meghatározó jelentőségű kutatója volt. Munkásságában a régészeti tudás, a technikatörténeti érdeklődés, sőt, a korszerű természettudományos vizsgálatok igénye folyamatosan támaszkodott a történelemtudomány, a művészet- és művelődéstörténet, a klasszika archeológia és az ehhez szükséges klasszikus műveltség építőelemeire. Ennek a multidiszciplináris megközelítésmódnak mindenkor sajátossága volt az a kiemelt figyelem, amivel a tárgyi világ hazai fejlődését a tágabb összefüggések keretében tanulmányozta.
    Az emlékezete előtt tisztelgő tanulmánykötet Holl Imre kutatásainak egyik fontos szegmense, a középkori és kora újkori kézműipar, a városi mesterségek és műhelyek, valamint az innen kikerülő különféle termékek és ezek európai kereskedelme témaköréhez kapcsolódnak. Az egykori tanítványok és munkatársak írásaiban a témaválasztás, a kutatás módszertana és szemlélete számos esetben Holl Imre közvetlen hatását, egyben tudományos életművének aktualitását tükrözi.

 A könyvbemutatót  2018. július 17-én, szerdán 11 órától tartjuk a az MTA BTK Régészeti Intézet 2. emeleti tanácstermében.