Masek Zsófia kollégánk közreműködésével megjelent egy új, összefoglaló tanulmány a római kori herpályi pajzsdudor komplex kutatásáról: Zsófia Masek – Matthias Becker – Orsolya Heinrich-Tamáska – Hans-Ulrich Voß: Neue Studien zum spätkaiserzeitlichen Prachtschildbuckel von Herpály (Ungarn). A tanulmány az idén 100. kötetét ünneplő neves folyóirat, a Germania jubileumi kiadásában jelent meg.
A „születésnapi” folyóirat-kötet Előszavában is hangsúlyozott célja kifejezetten az ókori Germaniát és a germán népcsoportokat érintő régészeti kutatás minél több, aktuális nézőpontból való megvilágítása volt. A kötet tanulmányai a vaskortól a Meroving-korig terjedő időszakot fogják át, kiegészülve egy-egy vitacikkel, amelyek történészi és régész-szemszögből járják körbe a római kori és kora középkori „Germanenforschung” jelenlegi kutatási kérdéseit (Roland Steinacher: Germania and the Germani – where are we now? valamint Andreas Rau: Ein Buch über die, die es nicht gab – Anmerkungen zu Heiko Steuers „‚Germanen‘ aus Sicht der Archäologie“).
A lelet első közlése Érdy János 1858-as munkájában
A herpályi pajzsdudor az egyik legjelentősebb műtárgy, amelyet a római kori szarmata Barbaricum területéről ismerünk, és amelyet a Magyar Nemzeti Múzeum őriz több, mint másfél évszázada. Az ún. antennás pajzsdudorok közé tartozó tárgy a 19. század közepén került elő a ma Berettyóújfaluhoz tartozó Herpály határában. Geometrikus és figurális elemeket egyesítő gazdag, egyedi díszítése, valamint aranyozott felülete az elmúlt másfél évszázadban számos vélemény megfogalmazásához vezetett. Számos alkalommal felhívták a figyelmet a pajzsdudor stílusában és formai megoldásaiban tükröződő heterogén kulturális aspektusokra, amelyek északi és közép-európai germán leletek, valamint provinciális római és keleti, Pontusz-vidéki hatások irányába egyaránt mutatnak. A herpályi pajzsdudor az északkeleti Kárpát-medencei késő császárkori elit távolra érő kapcsolatrendszerének látványos emlékeként értékelhető.
A herpályi római kori „laponyagok” ábrázolása Zoltai Lajos 1922-es rajzán, Módy György 1979-es munkájában
A feldolgozás három célt tűzött ki: a lelőkörülmények újraértékelését, az elsőként műszeresen vizsgált anyagösszetétel és az előállítási technika kutatási eredményeinek bemutatását, és a tárgy elemzését a késő császárkori díszpajzsok kontextusában. A lelőkörülmények újraértékelése megerősíti, hogy a tárgy egy szarmata kontextusú halomsíros temetkezésből származik. A herpályi pajzsdudor bronz testét aranyozott ezüstlemezekkel borították be. A röntgen-fluoreszcencia elemzések alapján diffúziós aranyozási technikára következtethetünk, amelynek alkalmazása a késő császárkori germán ötvöstárgyakon széleskörűen elterjedt volt. A részletezett technikai-stilisztikai szempontok alapján a herpályi pajzsdudor kronológiailag a korai, több részletből összeállított 3. századi pajzsdudorok (pl. Illerup, Thorsberg, Gommern), valamint a fiatalabb 5. századi példányok (pl. Lilla Harg, Vermand, Kercs és Berlin) közé sorolható be.
A tanulmány Open Access formátumban, szabadon hozzáférhető a Germania honlapján: https://journals.ub.uni-heidelberg.de/index.php/germania/article/view/99118
