A járványhelyzet miatt három év után, 2022. május 18–20. között került ismét megrendezésre Debrecenben, a Déri Múzeum szervezésében a MΩMOΣ XII. – Őskoros Kutatók Összejövetele konferencia.
A 25 éve rendszeresen megszervezésre kerülő konferencia fókuszában idén a „mit és hogyan ettek az őskorban?” kérdés állt. A színvonalas rendezvény három témaköre a létfenntartás elengedhetetlen fázisaihoz kapcsolódott (I. Élelembeszerzés, élelemtermelés; II. Ételkészítés; III. Ételfogyasztás).
Intézetünk Ősrégészeti osztályának munkatársai három előadással és egy poszterrel kapcsolódtak a konferencia témáihoz.
Marton Tibor társszerzőként vett részt egy, a késő rézkori fogyasztási szokások elsősorban a kerámia leletanyagok és a bennük fennmaradt szervesanyag maradványok alapján történő rekonstrukcióiójáról szóló előadás elkészítésében.
Fülöp Kristóf és Gucsi László előadásában a bronzkori edénymásolatokban végzett főzési kísérletek eredményeiről számoltak be, elsősorban az edényeken megfigyelhető változások, égésnyomok szempontjából (a kísérlet előkészületei itt olvashatóak).
(Fotó: Melis Eszter)
Az ételfogyasztás témakörében Szabó Nóra és Szilas Gábor a középső és késő bronzkori edénydepók vizsgálatának új módszertani szempontjait és értelmezési lehetőségeit mutatták be Budapest környéki esettanulmányokon keresztül. Az elemzések eredményeképpen az ember és a kerámiaedények viszonyát a leletegyüttesekkel végzett cselekmények kontextusába illesztve tárták fel.
(Fotó: Melis Eszter)
Az edénydepók egy speciális csoportját, a temetőkben előforduló, azonban nem sírok mellékleteiként elhelyezett bronzkori kerámiaedényeket Kiss Viktória és Melis Eszter posztere mutatta be. Ezek az étel tárolásával, készítésével és fogyasztásával kapcsolatba hozható edények a halottakat búcsúztató vagy emlékükre rendezett egyéb rituálékkal állhattak kapcsolatban.
(Fotó: Németh Attila)
A közel 30, izgalmas előadáson túl a találkozót különösen emlékezetessé a második nap estéjén tartott őskori lakoma tette. A résztvevők kipróbálhatták a lepénykenyér sütést, a sajtkészítés és fűszerek bemutatóját élvezhették, amelyet egy négyfogásos, korszakok szerinti ételrekonstrukciókból álló menü koronázott meg (a Wok to Box séfje jóvoltából). Az Újkőkori „egyszerűség” fantázianévvel illetett tönköly alapú kásaétel birkahússal, zöldségekkel nagy népszerűségre tett szert, másik kedvencünk a vaskori adatokon alapuló „Asterix lakomája” – Vadsült gyümölcsökkel és lepénnyel volt. A Bronzkori „malacság” elnevezésű egytálétel pedig korhű módon fazékmásolatban, nyílt színi tűz mellé helyezve került elkészítésre, a felsoroltakon kívül még egy zöldséges marharagut kóstolhattunk rézkori ételrekonstrukcióként.
(Fotó: Fülöp Kristóf)
(Fotó: Kulcsár Gabriella)
A konferencia informatív előadásainak köszönhetően az esemény kiváló alkalmat teremtett az őskor magyarországi, archaeobotanikai, archaeozoológiai és kerámiaelemzésekkel foglalkozó kutatásainak megismerésére. Az előadásokat követő jó hangulatú beszélgetések során lehetőség volt az eredmények szélesebb körben való megvitatására, új ötletek körvonalazásra és természetesen a kötetlen feltöltődésre.
Köszönjük a debreceni Déri Múzeumnak, különösen Priskin Anna, Szeverényi Vajk, Hajdú Zsigmond és Nagy Emese Gyöngyvér szervezőknek a konferencia megszervezését és lebonyolítását!
Absztraktok:
Fábián Szilvia – Marton Tibor – Csippán Péter – Berente Zoltán – Rajna András – Priskin Anna – Daróczi-Szabó Márta – Czifra Szabolcs – Klinga Flóra: Csak szemét? - Fogyasztási stratégiák és háztartási tevékenységek késő rézkori településeken
Előadásunkban a késő rézkori közösségek fogyasztási szokásainak vizsgálatához fellelhető leletanyagok és kontextusok néhány elemzési lehetőségét szeretnénk bemutatni. Az egykori edénykészletek rekonstrukcióján, a forma és funkció meghatározásán, valamint egyéb leletcsoportok megoszlásának összehasonlító elemzésén keresztül igyekszünk eljutni a mindennapi és szimbolikus tevékenységek és az ezekhez kapcsolódó fogyasztási struktúrák lenyomatainak azonosításához és értelmezéséhez. Az élelmiszer-előállítás, -feldolgozás és -elosztás módjaira utaló leletek településeken belüli szóródási mintázatait vizsgálva különféle megélhetési stratégiákra következtethetünk. „Az anyagi kultúra változó horizontjai: a mindennapi és szimbolikus tevékenységek színtereinek vizsgálata a késő rézkori települések leletanyagának többszintű értelmezésével” (NKFI K_129332) című kutatási program a badeni komplexumhoz köthető lelőhelyek települési objektumaiból előkerült régészeti leletek, szerves és egyéb maradványok elemzése által kísérli meg a települések háztartási egységein belül és kívül végzett különböző tevékenységek feltérképezését. Jelen előadás esettanulmányok sorozatának is felfogható, azaz a kutatásunkba bevont lelőhelyeken végzett eddigi vizsgálatokat és elemzéseket szeretné bemutatni, ahol földfelszíni épített struktúráknak közvetlen nyomai nem ismertek, vagyis csak gödrökben talált leletanyagokból és maradványokból tudunk kiindulni.
Fülöp Kristóf – Gucsi László: A fazék, mint főzőedény. A főzés használati nyomainak vizsgálata a kísérleti régészet eszközeivel
A hordós testű füles vagy fül nélküli fazekak a főzés tipológiailag jól elkülöníthető eszközei a bronzkor teljes időszakában. Azonban a jellegzetes technológiai és formai jegyek nem teszik kizárólagossá a klasszikus értelemben vett fazék, azaz főzési funkciót.
A kérdés teljeskörű vizsgálatához alapvető fontosságú a használati nyomok megfigyelése és leírása. A főzés legkarakteresebb és legegyértelműbb lenyomata a másodlagos megégés. Ugyanis a kerámiaedények felülete hő hatására változatos mértékben átalakul, illetve bizonyos esetekben akár sérülhet is. Ennek az átalakulásnak a körülményeit és jellemzőit a kísérleti régészet eszközeivel vizsgáljuk. A bronzkori edénymásolatokban történő többszöri főzésekkel a hosszabb idejű használatot modellezzük.
Az ily módon megfigyelt használati nyomok jellemzőinek leírásával elsődlegesen arra a kérdésre kerestük a választ, hogy a tűz milyen jellegzetes, főzésre utaló nyomokat hagy a fazekakon. Ezt milyen módon befolyásolja az edény hordós testű formája és a főzés kontextusa. A fentieket alapul véve legvégül pedig arra keressük a választ, hogy milyen módon segíthetnek a kísérleti megfigyelések az egykor főzésre használt fazekak akár telepanyagban, akár síranyagban történő azonosításában és értelmezésében? Többek között megkülönböztethető-e a főzésre használt fazék a máglyára helyezett és szintén megégett fazéktól?
Szabó Nóra – Szilas Gábor: Eszik-e vagy isszák? Hagyományok és újítások a középső- késő bronzkori edénydeponálás gyakorlatában
A középső és késő bronzkor időszaka a Kárpát-medencében az edénydepóként értelmezhető jelenségek számának egyértelmű növekedését mutatja, mellyel párhuzamosan a leletegyüttesek és az azokkal kapcsolatos folyamatok is egyre összetettebbé válnak.
Nincs ez másként a főváros térségében sem, ahol az utóbbi években lezajló nagyfelületű feltárások (pl. Budapest, III. Buszesz, III. Királyok útja 291-295., XI. Váli út, XVII. Rákoscsaba-Major-hegy dél, Budajenő-Hegyi-szántók, Dunakeszi-Székesdűlő) alkalmával nagyszámú edénylelet került napvilágra a középső bronzkori Vatya-kultúra klasszikus, fázisától egészen a Halomsíros-kultúra kései periódusáig terjedő mintegy bő fél évezrednyi időszakban.
A gyűjtésünk eredményeképpen a fenti ásatási anyagokból kiválasztott és bemutatott deponált együtteseket több típusú szempontrendszer alapján felépített adatbázis segítségével elemezzük és osztályozzuk (pl.: tipológiai és edénybiográfiai adathalmazok, űrtartalom).
Mindezen vizsgálatok eredményeképpen bővíteni szeretnénk a funkcionális alapon korábban létrehozott depótípusok területi-időrendi kereteit. Választ szeretnénk kapni arra is, hogy az eredmények mennyire tükrözik az egyes korszakok eddigi ismereteink alapján meglévő gazdálkodási, élelemtermelő, ételkészítési, fogyasztási jellemzőit. Vizsgálni szeretnénk az ember és a kerámiaedények egymáshoz való viszonyát is, elsősorban a leletegyüttesekkel végzett cselekmények kontextusába helyezve.
Végül szeretnénk felhívni a figyelmet a várható eredményeket negatívan befolyásoló tényezőkre is, melyek léte elsősorban a hiányos forrásbázis jellegének, valamint a jelenségcsoport kapcsán meglévő eltérő tudományos narratíváknak köszönhetők.
Kiss Viktória – Melis Eszter: Halotti tor nyomai a Gáta–Wieselburg kultúra temetőiben? (poszter)
A kerámiaedények a leggyakrabban előkerült sírmellékletnek számítanak a Kárpát-medencei bronzkorban. Eredeti tartalmukra az azonosítható maradványok vagy részletesebb elemzések hiányában, legtöbbször csak az edényformából következtethetünk. Az edények bár közvetlen rangjelzőnek nem tekinthetők a sírokban, számuk tükrözheti az eltemetett családjának gazdasági helyzetét a temetés időpontjában, utalhat arra mekkora volt a temetési ünnepség, halotti tor.
A Gáta–Wieselburg kultúrához (Kr. e. 2100-1600) köthető sírokban rendszerint 2-3 kisebb, tálalásra-fogyasztásra szolgáló edény kerül elő. Ugyanakkor előfordul néhány, 4-5 edénynél több, főző- és tárolóedényeket is tartalmazó sír, általában idősebb nőké. A nagycenk-laposréti temető szélén lévő, a sírokkal megegyező irányú 27. számú gödörbe kilenc, különböző méretű edényt helyeztek, emberi maradványok azonban nem kerültek elő. Elsőként Zsennyén figyeltek fel hasonló jelenségre, ahol egy tíz edényt tartalmazó gödör a temető központi, legidősebb férfi sírja mellett volt, azzal szoros kapcsolatban állhatott. A temetők területén lévő, de nem a sírok mellékleteként elhelyezett bronzkori edényleletek a temetkezési helyen végzett, a halottakat búcsúztató vagy emlékükre rendezett egyéb rituálékkal (pl. lakoma) állhattak kapcsolatban. A nagycenki és zsennyei edénydepó közel egyenlő számban tartalmazott tároló- és tálaló edényeket. Poszterünkön ezen leletegyüttesek értelmezési lehetőségeit szeretnénk bemutatni.
