A Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat programjai 2020–2021-ben online módon folytatódtak. Ezek sorában található a Társulat nagysikerű, hagyományos sorozata az éves „Ásatási beszámolók”. Berta Adrián kollégánk a dombói vár feltárásáról tartott előadást 2021. június 8-án, mely a Társulat YouTube-csatornáján tekinthető meg.


Dombóvár Város Önkormányzata felkérésére 2020-ban is folytatódott a Dombai család egykori rezidenciájának feltárása. Berta Adrián munkatársunk vezetésével végzett terepi munkálatok elsődleges célja a korábbi években megkezdett déli épületszárny és a nyugati belső torony feltárásának a folytatása, valamint a 2019 őszén elvégzett geofizikai kutatások eredményei alapján a vár melletti település vizsgálatának a megkezdése volt. A középkori és kora újkori lelőhelyen 2014 óta tartó tervásatás során sikerült tisztázni az egykori vár kiterjedését, főbb építési periódusait és jellemző rétegtani viszonyait. Az erősség területe, az azt körülvevő várárokkal együtt (utóbbi szélessége egyelőre csak légifotók alapján, hozzávetőlegesen határozható meg) mindösszesen 3500 m2.
A feltárást Dombóvár Város Önkormányzata és a Nemzeti Kulturális Alap Örökségvédelmi Kollégiuma támogatta (pályázati azonosító: 207134/00382). A terepi munkában részt vevő régészek és egyetemi hallgatók az ország minden tájáról érkeztek (Szombathely, Székesfehérvár, Visegrád, Szeged, Békéscsaba, Nyírbátor). Az ásatáson részt vettek dombóvári önkéntesek és középiskolások is.