Bondár Mária tudományos főmunkatárs vezetésével új kutatócsoport kezdi meg munkáját 2018-ban az NKFIH támogatásával (NKFIH K-18/128413). A kutatás célja a Kárpát-medence késő rézkori temetkezéseinek komplex elemzése (Complex analyses of the Late Copper Age burials in the Carpathian Basin).
A temetők különleges szakrális helyek, amelyek megőrizték a hiedelemvilág, a szertartások és a rítusok különböző megnyilvánulásait. A halottkultusz szimbólumai az egykori közösségek számára pontosan érthető jelrendszert alkottak, generációkon át hagyományozott szokásokat, társadalmi kapcsolatokat rögzítettek, amelyeket különböző rítusok keretében örökítettek tovább.
A négy éves futamidejű pályázat keretében a Kr. e. 3600/3000–2800 közötti időszakban a Kárpát-medence nagy részén megtelepedett ún. badeni kultúra sokrétű temetkezéseit vizsgálják. Az önálló, több száz síros temetők mellett vannak 10–30 fő maradványait megőrző kistemetők, előfordulnak magányos sírok és nem ritka a „tömegsír”, és az állatok rituális elföldelése sem. Mind a hamvasztásos, mind a csontvázas rítus megtalálható, s gyakoriak a szimbolikus sírok is. Ebben az időszakban nagy változások mennek végbe az írást még nem ismerő társadalmak életében: ekkor születik meg számos, máig létező innováció. Mindezek az újdonságok gyorsan elterjednek nagy területen, s hozzájárulnak a közösségeken belüli gazdasági és státuszbeli különbségek elmélyüléséhez, amelyek a temetkezésekben is megjelennek.
A nehezen rekonstruálható kognitív elemeken túl az emberi temetkezések tényeket konzerváltak. A sír időkapszula, olyan zárt egység, amely megőrizte a benne lévő ember fizikai, biológiai tulajdonságain túl a környezeti komponenseket és a társadalmi és kognitív vonatkozásokat is egyidejűleg. A régész ebből a zárványból igyekszik, számos szakterület képviselőjének együttműködése, együtt gondolkodása segítségével, kibontani az egykori valóság elemeit.
A hagyományos módszerrel dolgozó régész a leletek sírbeli helyét és analógiáit elemzi, a hosszú ideig a földben lévő, prezervációs hatásoknak kitett tetem maradványait találja meg: csontvázat, hamvakat. Ismert a hely, ahová eltemették az illetőt, tudjuk, milyen volt a sír, amit ástak, milyen maradandó anyagú tárgyakat tettek a halott mellé. Az eltemetés körülményeiből (temetkezési hely kiválasztása, rituális elemek, mellékletek, státuszt és társadalmi presztízst szimbolizáló tárgyak) következtethetünk a személy egykori közösségi helyzetére és a szélesebb kapcsolatrendszerre (származás, kereskedelem stb.), továbbá az adott közösség túlvilágról alkotott elképzeléseire is (a mellékletekből, a temetési folyamat bizonyos mozzanataiból). Antropológus segít az elhunyt nemét, halálozási életkorát megismerni, meghatározza a csontjain nyomot hagyó betegségek patológiai nyomait. E fizikai antropológiai információkon túl radiokarbon (14C) keltezéssel meghatározható a halálozás ideje kb. 30–50 év pontossággal.
Az elmúlt két évtizedben bekövetkezett bioarcheológiai boom-nak köszönhetően a régészetbe új vizsgálati lehetőségek kerültek be: archaeogenetikai, mikrobiológiai, izotópkémiai elemzések vehetők igénybe. Több ezer éves halottak csontjaiban is izolálható a számos tulajdonságot tükröző, és ezek örökítéséért felelős aDNS. Ma már az anyai ágú leszármazáson túl szerencsés esetben az Y kromoszóma, és újabban a teljes emberi genom is meghatározhatóvá, vizsgálhatóvá vált.
A fogakba, csontozatba beépülő stabilizotópok (hagyományosan öt elem: hidrogén, oxigén, szén, nitrogén, kén) nem bomlanak le az idők során. Ezért az oxigén (δ18O) utalhat a víz összetételére és a vízforrás helyére, a szén (δ13C) aránya növényi, a nitrogén (δ15N) az állati eredetű élelem típusára. A szilárd és folyékony táplálékból a kisgyerekkorban a fogakba beépült stroncium izotópok (87Sr/ 86Sr) aránya arra a geológiai környezetre (talajra) mutat, ahol az illető született és felnőtt.
A táplálkozásra, kisgyermekkori vízfogyasztásra, a születési hely környezeti elemeire utaló bioinformációk közvetett módon rávilágítanak az egyén társadalmi helyzetére, és kapcsolatrendszerének térbeli feltérképezéséhez is segítséget nyújtanak. A minőségi étkezés (fehérje fogyasztás) a jobb életkörülményekből adódhat, ami – feltételezések szerint – a korabeli elit kiváltsága lehetett. A régészeti leletek mellett tehát a táplálkozási adatokból is következtethetünk a társadalmi elitre. A hiánybetegségek az alacsonyabb státuszú emberek jellemzői lehetnek, az ő sírjaikban talált mellékletek (vagy azok hiánya) korábban nem ismert régészeti összefüggéseket is egyértelművé tehetnek. A legújabb kutatások a járványok okozta csontelváltozásokat is egyre pontosabban kimutatják.
A régészeti kérdésekre a genetika, a biológia, geokémia és a fizika ad választ, a tudományok párbeszéde eddig ismeretlen tényeket tár fel a késő rézkorból. A „halál régészete” a halottakból és temetkezési körülményekből rekonstruálhatja az egykori élet különböző szegmenseit.
A komplex temető elemzésekkel (a régészeti és természettudományos vizsgálatok együttes értelmezésével) keresik a választ arra, hogy írásos dokumentumok hiányában mennyivel tudhatunk meg többet e sokszínű temetkezéssel jellemezhető korszakban élt elődeink biológiai adottságairól, környezetéről és sokrétű kapcsolatairól.
A pályázat várható eredményei: valamennyi kutatási adat egységes adatbázisának elkészítése; az utolsó évben Budapesten rendezett konferencia; a kutatási eredmények monográfiába foglalt feldolgozása.
A teamben Bondár Mária vezetésével Köhler Kitti, Szécsényi-Nagy Anna, Gál Erika, (MTA BTK Régészeti Intézet), Kern Zoltán, Ariana Gugora és Hegyi István (MTA CSFK Geokémiai Kutatóintézet) vesz részt.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal a kutatói életpálya különböző szakaszaihoz jól illeszkedő pályázati konstrukciókkal támogatja a hazai felfedező kutatási programokat. A 2018. évi eredményeket nemrégiben tették nyilvánossá a Hivatal honlapján. Az eredmények alapján idén 12 milliárd forintot nyert el felfedező kutatásokra 400 magyar kutató.

 
Az MTA BTK Régészeti Intézetben három új kutatási program kezdi meg munkáját az NKFIH támogatásának köszönhetően.

Bondár Mária tudományos főmunkatárs „A Kárpát-medence késő rézkori temetkezéseinek komplex elemzése” témában folytathatja a következő négy évben kutatásait.

Horváth Friderika tudományos főmunkatárs Ságvár késő római erődjében 1971–1979 között végzett feltárások régészeti anyagának közzétételére nyert támogatást.

A 40 év alatti kutatók számára külön programban meghirdetett felhívás arra ad lehetőséget, hogy a fiatal kutatók saját kutatócsoportot alapítva Magyarországon indítsanak önálló kutatást. A fiatal kutatóknak célzottan meghirdetett témapályázat keretében 40 év alatti kutatók kezdhetnek 93 új projektet összesen 2,9 milliárd forintos támogatással.

Köztük van Szécsényi-Nagy Anna tudományos munkatárs, aki a Kárpát-medence mai népességének populációgenetikai kutatására nyert négy évre támogatást.

Kollégáinknak és munkatársaiknak szívből gratulálunk!

Az MTA BTK Régészeti Intézet Roncsolásmentes Diagnosztikai Laboratóriumában Miháczi-Pálfi Anett, az intézet tudományos segédmunkatársa közreműködésével régészeti leletek felületén szabad szemmel nem látható nyomok mikroszkópos vizsgálatai folynak.

Az MTA infrastruktúra pályázatán 2014-ben elnyert Zeiss SteREO Discovery.V12 típusú mikroszkóp segítségével a régészeti korú tárgyak készítés-technikáján és díszítő eljárásán kívül az egykori szerszámok típusa, azok használati módja, valamint a korabeli készítés-technológia egyes fázisai ismerhetők meg közelebbről. A használati kopás-és javításnyomok mikroszkóppal történő megfigyelése pedig a tárgyak készítési, használati és földbekerülési idejének pontosabb meghatározásához nyújt segítséget. A roncsolásmentes mikroszkópos vizsgálat jelenti az első lépést, amely eredményének fényében további archeometriai vizsgálatokkal lehet a tárgyak anyagát, összetételét és nyersanyagát elemezni.

A Régészeti Intézetben erről az új módszertani kutatási irányról először a 2015. évi Régészet Napján hallhatott a nagyközönség. A "Mikroszkópos vizsgálatok régészeti leleteken" című előadás során közelebbről megismerkedhettek az érdeklődök a műszer használatával és a régészeti leletek vizsgálati módszereivel. Az MTA BTK Régészeti Intézetének 2016. év végi átköltözése a Humán Tudományok Kutatóházába (HTK) lehetőséget teremtett a Roncsolásmentes Diagnosztikai Laboratórium végleges kiépítéséhez. Ezzel lendületet vett a tárgydiagnosztikai vizsgálatsorozat. Miután az intézet számos munkatársa él ezzel a lehetőséggel, hétről hétre különböző korú leletek kerülnek mikroszkóp alá.

Marton Tiborral mezolit pattintott kőeszközöket, Bondár Máriával rézkori karperecet, Kiss Viktóriával bronzkori idolt vettünk górcső alá. Javarészt a késő római és kora népvándorlás korból (Miháczi-Pálfi Anett, Masek Zsófia), az avar és a Karoling-korból (Szőke Béla Miklós, Merva Szabina), illetve a honfoglalás korából (Langó Péter) származó fémtárgyakat (ékszereket és viseleti elemeket) tanulmányozunk.

A mikroszkópos vizsgálatokban rejlő további – interdiszciplináris – lehetőségeket mi sem bizonyítja jobban, mint a Jakab Gusztáv által vizsgált, középkori erdélyi és pilisi halastavakból származó növényi makrofosszíliák.

Az Intézet kutatói mellett számos külső megkeresés érkezik a Diagnosztikai Laboratóriumhoz. Gulyás András (Jász Múzeum) az újonnan előkerült 10. századi süvegcsúcs dokumentálása céljából kereste fel a közelmúltban laborunkat.

Jakab Gusztáv közvetítésével nemrégiben Magyari Enikő két doktorandusza (Pató Zsuzsanna Anna, Vincze Ildikó) vette igénybe a sztereomikroszkópot holocén tavi üledékből származó makrofosszíliák dokumentálására. Az ELTE BTK Régészettudományi Intézet munkatársaival a kezdetektől folyamatos a kölcsönös együttműködés. Legutóbb a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékének két munkatársa, B. Tóth Ágnes és Szebenyi Tamás járt az intézetben fibulák vizsgálata céljából.

A roncsolásmentes tárgydiagnosztikai eszközpark részét képezi a terepen is használható ipari és telepített orvosi endoszkóp rendszer, amelyet Mende Balázs Gusztáv, tudományos főmunkatárs, labor-vezető kezel.

A Diagnosztikai Laboratóriumban zajló vizsgálatok eredményei közül több már elérhető publikált formában, a további kiértékelések közzététele hamarosan várható.

Dombóvár város önkormányzatának felkérésére idén júliusban is folytatódik a 2014-ben megkezdett régészeti feltárás a Dombai család egykori rezidenciájának maradványainál. A Gólyavár néven ismert lelőhelyen a munkálatokat Berta Adrián, az MTA BTK Régészeti Intézetének fiatal kutatói ösztöndíjas munkatársa vezeti, együttműködésben a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékével.
A dombói vár először a 14. század elején jelent meg az írott forrásokban, a Kőszegiek egyik erősségeként, akiktől I. Károly királyhoz, majd a Csák nembeli István fiaihoz, Péterhez és Istvánhoz került. Tőlük származott a Dombai család, akiknek a tagjai a 15. század folyamán bárói rangra emelkedtek, a család egyik tagja, Dombai Pál Hunyadi Mátyás lovászmestere volt. A Dombaiak 15. századi új rezidenciája a török hódítás után másfél évszázadra az Oszmán Birodalom végvára lett. A török kiűzése után Esterházy Pál nádor birtokába került, majd lerombolták.
 Az elmúlt évek feltárásai során sikerült tisztázni a vár kiterjedését és jellemző rétegviszonyait, továbbá a főbb építési periódusait. A kissé szabálytalan téglalap alaprajzú várnak a déli és a nyugati részén egy-egy épületszárny húzódott, amelyeket a keleti oldalon egy, a várfal tetején futó függőfolyosó köthetett össze. A nyugati oldalon állt a többször átépített kaputorony. Jelenleg a már korábban megkezdett déli épületszárny feltárása folytatódik, és várhatóan sor kerül a nyugati saroktornyok vizsgálatára is.

Az elmúlt öt év régészeti kutatási eredményeinek a bemutatására egy konferencia keretében 2018. szeptember 25-én kerül sor az MTA Humán Tudományok Kutatóházában.

Az „Árpád-ház” program „Kora Árpád-kori központok (ispánsági várak) kutatása – Zalavár” alprogram keretében, a Magyar Nemzeti Múzeum (Ritoók Ágnes) és az MTA BTK Régészeti Intézet (Szőke Béla Miklós) sikeres együttműködése eredményeként 2018. júniusában folytatódtak a régészeti feltárások Zalavár-Várszigeten. Ennek során sikerült teljesen körülhatárolni és feltárni az itt található Colon civitas, Zala (és Somogy) megye első Árpád-kori székhelye palánkfallal kerített gazdasági (?) udvarát. Ugyancsak sikeres volt az udvarház közelében található, a 11. század közepe táján épített félköríves szentélyzáródású, egyhajós templom körül egészen a 13. század közepéig használatban levő temető területének lehatárolása és ezzel teljesen sikerült megismerni a mindösszesen 619 sírt rejtő temetőt.

 A lelőhely kutatása július második felétől folytatódik.

Európa bronzkori és napjaink hagyományos fazekasságának újjáéledése egy új együttműködési projektben – Az Európai Bizottság Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynöksége (EACEA) által támogatott, 104.760,25 Euro költségvetésű együttműködési projekt 2018. július 1-jén veszi kezdetét a spanyolországi La Bastida régészeti lelőhely Baráti Köre (ASBA, Totana) vezetésével. A projekt hivatalos megnevezése "Crafting Europe in the Bronze Age and Today" (CRAFTER); célja, hogy az európai bronzkori kerámiaművességből nyert inspirációkkal segítse a modernkori kézművesség újjáélesztését.

A CRAFTER projekt a Kreatív Európa Program keretében valósul meg, kapcsolódva az Európai Kulturális Örökség Éve 2018 programsorozathoz. A program célja, hogy az európai kulturális örökséget közös, megőrzendő értékként kezelje és erősítse a Európához tartozás érzését. Különösen törekszik a kulturális örökség kortárs alkotók által, modern innovációk segítségével történő bemutatására, ezzel is erősítve a kulturális örökség és más kulturális és kreatív ágazatok közötti párbeszédet.

A CRAFTER öt európai ország nyolc intézményének együttműködésével jön létre: a Barcelonai Autonóm Egyetem és Mula város önkormányzata (Spanyolország), az EXARC (Hollandia), a Hallei Őstörténeti Múzeum (Németország), a Paraćini Városi Múzeum (Szerbia), valamint a debreceni Déri Múzeum és a budapesti MTA BTK Régészeti Intézet részvételével.

A projekt másfél éves időtartama alatt, 2019 végéig számos tevékenységet valósítanak meg a projektpartnerek. Elsőként, a résztvevő országok kulturális örökséggel foglalkozó szakemberei és a helyi kézművesek, alkotók témával kapcsolatos tapasztalatcseréjére kerül sor 2018 őszén az Európai Kulturális Örökség Éve keretében. Ezt követően spanyol, német, magyar és szerb keramikus mesterek újraalkotják a bronzkori Európa kiemelkedő régészeti kultúráinak (El Argar, Délkelet-Spanyolország; Únětice/Aunjetitz, Közép-Európa; Füzesabony, Kelet-Magyarország; Vatin/Vattina, Szerbia) legszebb kerámia edényeit. Az edénykészletek készítési folyamatáról négy dokumentumfilm készül, bemutatva az őskori kerámiaművesség örökségét és a mai kézművesség hagyományait. A CRAFTER projekt negyedik fő célkitűzése 2019 végén valósul meg, amikor négy helyszínen (Spanyolország, Németország, Magyarország, Szerbia) párhuzamosan megrendezett eseményeken a nagyközönség számára is bemutatásra kerülnek az elkészült edénymásolatok, a dokumentumfilmek és a régészeti hátteret bemutató kiállítások.

Mindezek mellett a projekt további célja az, hogy a keramikusok az együttműködés folyamatában szerzett tapasztalataikat tovább vigyék és hasznosítsák a saját későbbi munkáikban. A CRAFTER támogatja a fenntartható turizmust a kulturális örökség értékeinek megőrzésével, továbbadásával és innovatív megoldási javaslatokkal. Ezért a megszerzett tapasztalatok online terjesztése mellett a projekt végső célkitűzése, hogy a kerámia reprodukciókat a múzeumok és az online boltok számára elérhetővé tegyék, új teret, piacot nyitva ezen új alkotások számára.

A CRAFTER projekt magyarországi résztvevői a debreceni Déri Múzeum munkatársai (Balogh Csaba, Dani János, Priskin Anna, Szeverényi Vajk) és az MTA BTK Régészeti Intézet és a Lendület Mobilitás Kutatócsoport munkatársai (Gucsi László, Kiss Viktória, Kulcsár Gabriella).

A projekt hírei folyamatosan nyomon követhetőek lesznek a fenti intézmények honlapján.

Sok szeretettel hívunk és várunk minden kedves érdeklődőt a

Benkő Elek – Kovács Gyöngyi – Orosz Krisztina szerkesztésében megjelent

Mesterségek és műhelyek a középkori és kora újkori Magyarországon. Tanulmányok Holl Imre emlékére.

című kötet bemutatójára.

Holl Imre (1924–2016) Magyarország középkori és kora újkori régészetének meghatározó jelentőségű kutatója volt. Munkásságában a régészeti tudás, a technikatörténeti érdeklődés, sőt, a korszerű természettudományos vizsgálatok igénye folyamatosan támaszkodott a történelemtudomány, a művészet- és művelődéstörténet, a klasszika archeológia és az ehhez szükséges klasszikus műveltség építőelemeire. Ennek a multidiszciplináris megközelítésmódnak mindenkor sajátossága volt az a kiemelt figyelem, amivel a tárgyi világ hazai fejlődését a tágabb összefüggések keretében tanulmányozta.
    Az emlékezete előtt tisztelgő tanulmánykötet Holl Imre kutatásainak egyik fontos szegmense, a középkori és kora újkori kézműipar, a városi mesterségek és műhelyek, valamint az innen kikerülő különféle termékek és ezek európai kereskedelme témaköréhez kapcsolódnak. Az egykori tanítványok és munkatársak írásaiban a témaválasztás, a kutatás módszertana és szemlélete számos esetben Holl Imre közvetlen hatását, egyben tudományos életművének aktualitását tükrözi.

 A könyvbemutatót  2018. július 17-én, szerdán 11 órától tartjuk a az MTA BTK Régészeti Intézet 2. emeleti tanácstermében.

A mongol–magyar akadémiai együttműködés keretében a Mongol Tudományos Akadémia Történeti és Régészeti Intézetének igazgatója, Sampildovdov Chuluun felkérésére a korábban már bemutatott Khar bukh balgas-i ásatások után intézetünk munkatársa, Csiky Gergely és kollégája, Delgermaa Amina Jambajantsan 17. századi buddhista kolostorokról készített légifelvételekkel segítették a mongol kollégák munkáját. Június 13-án a Bulgan megyei Dashinchilen járás déli részén, a Hangáj-hegység sziklái között fekvő, Övgön khiid nevű kolostorromot látogatták meg, ahol légifelvételeket készítettek. Két nappal később pedig a Góbi északi részén, Dundgov’ megye Khökh burd nevű kolostorát keresték fel. Ez az épületkomplexum egy kiszáradt tó szigetén található, az épületek falazási technikája pedig a Khar bukh balgas kolostorépületeinek legjobb párhuzamát nyújtja.

 A magyar delegáció tagjai számára lehetőség nyílt arra, hogy részt vegyenek egy leletmentő ásatáson is, amelyet a Mongol Természettudományi és Műszaki Egyetem (MUST) munkatársai végeznek Lkhagvasüren Erdenebold régész koordinálásával. A Galtyn Am nevű lelőhely a központi Töv megyei Zaamar járásban található, ahol a helyszínen tervezett aranybányászat egy kisebb folyóvölgy régészeti emlékeit fenyegeti. A helyszínen több csoportban kisméretű, kör alaprajzú, türk kori köves kurgánok és egy nagyméretű, áldozóhelyekkel körbevett bronzkori köves kurgán, úgynevezett ’kheregsur’ feltárása zajlott. A hasonló leletmentések rendszerint nagyobb területet érintenek, így a leletfelderítésnek és az egyes emlékek felszíni kőpakolásainak minél gyorsabb és pontosabb dokumentálása nagy jelentőséggel bír, amiben a légifelvételekből készíthető mozaikképek és térbeli modellek nagy segítséget nyújthatnak.

Teljesítmény-központú, országos akadémiai ösztöndíj – röviden így jellemezhető a Magyar Tudományos Akadémia által 1996-ban alapított Bolyai János Kutatási Ösztöndíj. A tudományos pálya kiemelkedően fontos szakaszában, a PhD-fokozat megszerzését követő időben fontos anyagi támogatást idén 162-en nyerték el. Az idei Bolyai-nap 2018. június 28-án volt az MTA Székházában.

Kollégáink közül Szécsényi-Nagy Anna "A Kárpát-medence népességtörténetének genetikai kutatása" témában nyert támogatást. A Lendület Mobilitás Kutatócsoport munkatársa Szeverényi Vajk "Test és társadalom a kora és középső bronzkori Kárpát-medencében" címmel folytathatja kutatásait a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával a következő három évben.

Két kollégánk Langó Péter és Patay-Horváth András eddig végzett munkájuk elismeréseként Bolyai Emléklapot vehetett át.

Szívből gratulálunk Kollégáink elismeréséhez és jó munkát kívánunk a következő években is!

A késői római császárkor egyik legjelentősebb kincslelete, a Seuso-kincs, a tavalyi parlamenti bemutatóját és féléves vidéki vándorkiállítását követően 2018. június 27-től ismét látható Budapesten, a kincs végleges őrzési helyén, a Magyar Nemzeti Múzeumban. A 14 nagyméretű ezüstedényt eddig 6 helyszínen 140 308 látogató tekinthette meg.

A Seuso-kincs ma ismert 14 ezüstedénye és az elrejtésükre használt rézüst a római császárkor késői szakaszából fennmaradt, lakoma- és tisztálkodó készleteket tartalmazó kincsleletek között a legértékesebbnek számít.

A kincs összetett régészeti-történeti-természettudományos vizsgálatát az MTA által létrehívott Seuso-Bizottság végzi, melynek elnöke Intézetünk professzor emeritusa, Török László akadémikus, a késő ókor művészetének nemzetközileg elismert kutatója. A számos kitűnő hazai és külföldi szakembert és intézményt magában foglaló Bizottság 2014 óta végzi munkáját.

Az elmúlt hetekben megkezdődött a kincs újonnan hazatért darabjainak természettudományos vizsgálata. Ennek munkálataiba Mende Balázs Gusztáv tudományos főmunkatárs is bekapcsolódott a Régészeti Intézet roncsolásmentes tárgydiagnosztikai eszközparkjának részét képező endoszkópos műszerekkel. A kutatás célja a tárgyak készítéstechnikájának, a későbbi javításoknak, összességében a tárgyak élettörténetének rekonstruálása.

A vándorkiállítás 2018. június 26-án a Magyar Nemzeti Múzeumban megnyíló tárlatának újdonsága, hogy az ezüstedények mellett az a rézüst is látható lesz, amelyben a kincsleletet egykor elrejtették. Az ezüstedények pedig már összeillesztve, eredeti szépségükben várják a látogatókat. Néhány hónap múlva a Seuso-kincs a múzeum József nádor-terméből átkerül állandó kiállításának termeibe, ahol a korszak más, pannoniai lelőhelyű luxustárgyai és a kőszárhegyi ezüstállvány kíséretében lehet újra megcsodálni őket.