A Nature lapcsaládhoz tartozó Scientific Reportsban (SREP-19-05207) jelent meg az ELTE BTK Régészettudományi Intézete és a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet Archaeogenetikai Laboratóriuma munkatársainak közös cikke az avar kori elit anyai (mitkondriális DNS) és apai (Y-kromoszóma) ágú vizsgálatáról.

Az Avar Kaganátus heterogén összetételű népességében a Duna-Tisza közén régészetileg elkülöníthető egy átlagon felül gazdag, kulturálisan homogén csoport, amely vélhetően a politikai és katonai hatalmat birtokolta. A kutatások célja e csoport eredetének és családi kapcsolatrendszerének archaeogenetikai módszerrel történő feltérképezése, tágabban a népvándorlás kori migráció és eltérő hátterű csoportok együttélésének mélyebb megértése volt.

A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet Archeogenetikai Laboratóriumában összesen 26 avar kori egyén genetikai analízisére került sor, melyek tíz különböző temetőből kerültek elő, ezek közül hét a Duna-Tisza közén helyezkedik el, ahol az avar elit szállásterülete volt.

A populációgenetikai és filogenetikai analízisek eredményei azt mutatják, hogy a vizsgált avar kori elit apai és anyai vonalainak kétharmada belső-ázsiai eredetű. A mintákon megfigyelt kelet-ázsiai Y-haplocsoportok, a mai északkelet-szibériai és a burját népességre jellemzőek. Az hogy a vizsgált populációban mind az anyai (mitkondriális DNS), mind az apai (Y-kromoszóma) vonalak többsége ázsiai haplocsoportokba tartozik, arra enged következtetni, hogy az avarok inkább családi szerveződésben, és nem csak katonai alakulatként vándoroltak. Ezen ázsiai vonalak dominanciája az avarok honfoglalását követően (ami i. sz. 568 után fejeződött be) 3-5 generáció után is fennmaradt, hiszen a vizsgált temetők többsége a 7. század közepére keltezhető.

Az összesen 21 haplocsoportba sorolható mitokondriális vonallal szemben az Y-haplocsoportok meglehetősen homogén képet mutatnak: a tiszántúli minták három különböző Y-haplocsoportja mellett a Duna-Tisza közéről származó férfi egyének mind azonos Y-haplocsoportba tartoznak, melyeknél csupán három különböző haplotípus különíthető el, így a (kunpeszéri temetőn belül, illetőleg Kunbábony, Csepel, Petőfiszállás, Kecskemét és Kunszállás) temetők között apai ágú rokoni kapcsolatok feltételezhetők. Ezen felül a Kunszállás temető hat egyéne között az anyai ágon azonos mitokondriális DNS alapján további rokoni kapcsolatok valószínűsíthetők. Mindez a nomád elit rokonsági alapon történő szerveződését valószínűsíti, amit történeti forrásokból és etnológiai kutatásokból származó adatok is alátámasztanak.

Az archaeogenetikai vizsgálatokat Csáky Veronika, Gerber Dániel, Szeifert Bea, Egyed Balázs, Pamjav Horolma, Szécsényi-Nagy Anna végezte, az antropológiai értékelés Mende Balázs Gusztáv, Pálfi György, Molnár Erika és Marcsik Antónia feladata volt, a régészeti-történeti értelmezésben Csiky Gergely, Koncz István és Vida Tivadar vett részt. A lelőhelyek régészeti anyagát Gulyás András, Kovacsóczy Bernadett, Lezsák Gabriella, Lőrinczy Gábor dolgozzák fel. A kutatások a Vida Tivadar egyetemi tanár által vezetett „Mobilitás és a népesség átalakulása a Kárpát-medencében a Kr. u. 5-7. században: változó társadalmak és identitások” NKFIH NN 113157 sz. pályázat keretében valósultak meg.

A vizsgált avar kori népesség genetikai eredményei új információkkal szolgálnak az avar társadalom szerveződéséről valamint az eredetéről. A kutatás következő fázisában a Max Planck Institute for the Science of Human History németországi intézménnyel együttműködve a sejtmagi genom 1,24 millió polimorfizmusának analízisét tervezi a munkacsoport, mely még pontosabb képet adhat a családi szerveződésről és az avar vezetőréteg genetikai eredetéről. Az avar kori elit kutatása a HistoGenes 856453 ERC Synergy Grant keretében folytatódik.

A Scientific Reports-ban megjelent „Genetic insights into the social organisation of the Avar period elite in the 7th century AD Carpathian Basin” című tanulmány innen érhető el.

A magyarok eredetének legfrissebb kutatási irányvonalairól szólt a 2020. január 20-án, hétfő este megtartott harmadik Qubit Live. Az est előadói az egykori és a mai magyarság eredetéről és összetételéről beszéltek a legmodernebb genetikai, bioarcheológiai, klasszikus régészeti és történeti kutatások tükrében: Mende Balázs, antropológus: “Változatok a magyarok eredetének kutatására”, Türk Attila régész: “A korai magyar történelem régészeti kutatásának legújabb eredményei”, Szécsényi-Nagy Anna genetikus: “Van-e a honfoglaló magyaroknak genetikai kapcsolata a Kárpát-medence mai népességével?" és Sudár Balázs turkológus: “Magyar őstörténet történész szemmel”.

Akik nem tudtak részt venni a hétfői eseményen, azok részletes beszámolót olvashatnak a QUBIT oldalán és az est beszélgetései hamarosan elérhetőek lesznek a QUBIT YouTube csatornáján is.

Intézetünk több évtizedes hagyománya, hogy minden év elején, január második-harmadik hetében beszámolunk az elmúlt év tudományos tevékenységéről és az aktuális év terveiről. Idén, 2020. január 21-én, kedden került sor erre. Az Intézet témacsoportjainak vezetői  és a kollégák egyénileg is bemutatták legújabb tanulmányaikat, könyveiket, eredményeiket. Igazán izgalmas és tartalmas alkalom ez arra, hogy összképet alkothassunk a kutatási tevékenységekről.

Honlapunkon és a Facebook oldalunkon a jövőben is folyamatosan nyomon követhetőek lesznek legfrissebb eredményeink.

2019-ben Masek Zsófia, a „Nemzeti Tehetség Program Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj” (NTP-NFTÖ-18-B-0401) támogatásával végezhetett kutatásokat az Alföldön. A kutatás munkatársai: Serlegi Gábor és Vágvölgyi Bence voltak. A pályázat témája a „Római kori szarmata halomsírok roncsolásmentes régészeti kutatása az Alföldön” volt, alapvető célja pedig a földfelszín felett és alatt roncsolásmentes módszerekkel dokumentálható jelenségek feltérképezése. A pályázat keretei között négy szarmata kori halomsíros temető kutatására került sor az Alföldön. Az eredmények nagyban hozzájárulnak a szarmata kori temetkezési helyszínek szerkezetének megismeréséhez.

A kutatások célkitűzéseinek és eredményeinek rövid bemutatását a Magyar Régészet / Hungarian Archaeology 2019 téli számában olvashatjuk.

2020-ban az NKFIH támogatásával új kutatási program indul, mely 2023 augusztusáig fogja az adott keretek között elemezni a Mosoni-síkság korai Árpád-kori régészeti hagyatékát. A kutatócsoport vezetője Takács Miklós (PPKE BTK Régészettudományi Intézet/Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet), tagjai Czuppon Tamás (Hanság Múzeum, Mosonmagyaróvár) és Langó Péter (PPKE BTK Régészettudományi Intézet/Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet). A kutatási program befogadó intézménye a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet.

A kutatási program kiinduló kérdései: miként formálódott a kora Árpád-korban a Magyar Fejedelemség, majd Királyság nyugati határterülete? Mennyiben azonos az itt található régészeti emlékanyag a központi területek hasonló emlékanyagához, vagy adott esetben mennyiben különbözik attól? Voltak-e és ha igen, akkor milyen jellegűek voltak azok a hatások, amelyek e régió tárgyi hagyatékában, kulturális gyakorlatában nyomot hagytak? Hogyan viszonyult a politikai határ közelsége e területen a kulturális tájhasználathoz? Miként formálódott és milyen szerepe volt a határvédelemben és a terület feletti központi ellenőrzés gyakorlatában az itt létesült erősségnek?

Mindezek különösen érzékeny kérdések a Mosoni-síkság esetében, hiszen e terület egyszerre bír stratégiai funkcióval, de közvetítő területe lehetett a nyugati irányából érkező invencióknak is. Az elemzések eredményei remélhetőleg hatékonyan fogják segíteni a nyugati határterület változásainak és időrendjének tisztázását. A vizsgálatsorozat végén a korábbinál teljesebb képet kapunk a Mosoni-síkság 10–11. századi anyagi kultúrájáról, időrendjéről és az itt lévő határterület gazdálkodásának jellegzetességeiről. A lébény-Bille-dombi telepfeltárás 10–11. századi fázisa és a mosoni földvár monografikus igényű feldolgozásai nem csak a telepkutatásban, és a földvárkutatásban jelentenek új eredményeket, hanem segíteni fogják a 10–11. századi kerámia, széles időhatárokat kijelölő keretszerű keltezésének pontosítását is, az egyes szűkebb időrendi fázisok finomabb kronológiai értelmezését is. Az állatcsontanyagok és az archaeobotanikai adatok elemzése pedig a terület állattartási stratégiájára és mezőgazdasági viszonyaira nyújt majd választ.

A kutatási program négy évében (2020–2023) a Mosoni-sík három legfontosabb kora Árpád-kori lelőhelyét szeretnénk feldolgozni hagyományos, régészeti, illetve archeometriai módszerek segítségével. Interdiszciplináris vizsgálati eredmények elemzése által kíséreljük meg a korai Árpád-kori lelethorizont időrendi pontosítását, és állattartási stratégiáinak a rekonstrukcióját a Mosoni-síkság területén. A vizsgálatra kiválasztott emlékanyag magában foglalja az adott térség közigazgatási központját: a mosoni ispáni várat, valamint ehhez kapcsolódva egy jól feltárt, 10–11. századi települést (Lébény-Bille-domb) és temetőt (Lébény-Kaszás-domb). A projekt eredményeként három átfogó, monografikus elemzés fog születni a Mosoni-síkság ezen három legfontosabb, kora Árpád-kori lelőhelyéről.

2020-ban új kutatási program indul az NKFIH támogatásával (NKFIH K-19/132663), melynek témája az újkőkori kerámiakészítés korai története a Duna-vidék középső részén a korai neolitikus Starčevo ’kultúra’ késői időszaka és a késő neolitikus Lengyeli ’kultúra’ megjelenése közötti időszakban (Kr. e. 5500/5450–5000/4900). A Kr. e. 6. évezred folyamán a Balkán-félsziget irányából, a Dunántúl területén keresztül az európai kontinens belsejéig eljutó, a korai mezőgazdaságon alapuló, letelepült újkőkori életmód megjelenése Európa történetének döntő fontosságú eseménye. Az ehhez kapcsolódó alapvető társadalmi és technológiai változások egyik legfontosabb jellemzője többek között a kerámiakészítés megjelenése volt. Az újkőkori településeken rendszerint a legnagyobb mennyiségben fennmaradt tárgycsoportot a kerámiatöredékek jelentik. A kutatás kiindulási területét a közép-európai neolitizáció szempontjából is kulcsfontosságú, a közép-európai és balkáni újkőkori közösségek érintkezési zónájaként is definiálható és az elmúlt évtizedben intenzíven kutatott dél-dunántúli régiók lelőhelyei jelentik (Balatonszárszó-Kis-erdei-dűlő, Tolna-Mözs, Szederkény-Kukorica dűlő, Versend-Gilencsa, Szemely-Irtás, illetve Alsónyék-Bátaszék). Az innen származó eredményeket további, Duna menti lelőhelyek (Paks-Gyapa, Bölcske-Gyűrűsvölgy, Budapest-Aranyhegyi út, illetve Budapest-Nánási út) adataival is kiegészítjük, illetve összehasonlítjuk. Az egyes lelőhelyeken feltárt nagymennyiségű kerámia nem csupán a „tiszta”, jól elkülöníthető kerámiastílusok (Starčevo, Vinča, közép-európai vonaldíszes kerámia) egymás melletti előfordulását, vagy egyazon régészeti jelenségen belül megfigyelhető keveredését, de ezek erőteljes hibridizációját is példázza az egyedi tárgyak szintjén.

Az eddigi, jobbára tipokronológiai szemléletű, a kerámiának csak bizonyos jellegzetességeire fókuszáló kutatásokkal szemben a program alapvető célja a kerámia leletanyag összetett szemléletmódú vizsgálata, amely egyrészt az edénykészítés és használat lehető legtöbb aspektusát vizsgálja, másrészt az eredmények interpretációja során igyekszik megkülönböztetni a kerámia lehetséges szerepeit az előállítás és a használat társadalmi közegein belül. A program egyik alapkérdése az edénykészítés teljes folyamatára (chaîne opératoire), mint a környezeti és társadalmi tényezők által erősen befolyásolt technológiai viselkedésre, illetve az ezzel összefüggő mögöttes társadalmi folyamatokra irányul. Kérdéseink másik csoportja az edényhasználatra vonatkozik, amely az előbbitől részben eltérő társadalmi közeg reprezentációjába nyújthat betekintést, és a kerámia egy másik fajta szerepére világít rá. Az egyes technológiai és funkcionális típusok variációinak meghatározásával olyan, az egykori társadalmak viselkedésébe mélyebb betekintést nyújtó elemzések is elvégezhetők, melyek például a kerámiakészítők specializációjára, az egyes háztartások funkcionális szerepére, bizonyos társadalmi csoportok közötti rövid- és hosszabb távú kapcsolatokra, illetve a kerámia lehetséges identitásjelző szerepeire vonatkoznak.
A kerámia leletek három fő szempontrendszer szerinti integrált megközelítése alapján kerülnek elemzésre. Az első megközelítési irány a forma és a díszítőstílus vizsgálata, az egyes elemek tér- és időbeli megoszlása alapján. A második a technológia, illetve a technológiai stílus fogalomkörét vizsgálja, mind a kerámia nyersanyagának kezelésére, mind az edények formázási metódusára vonatkoztatva. A technológiai aspektusokat egy komplex rendszer, a nyersanyag kiválasztásában, a soványító anyagok alkalmazásában, az edény felépítésének és díszítésének technikájában, a felületkezelési eljárásokban és az égetési technikában nyomon követhető ’technológiai stílus’ keretében kívánjuk vizsgálni és értelmezni. A kutatás egyik fontos kérdése, hogy a technológiai stílusok térbeli elterjedése milyen valós összefüggést mutat a ’hagyományos’, elsősorban a kerámiaformák és díszítőstílusok alapján körvonalazott régészeti egységekkel. A harmadik irányvonal a kerámia funkcionális értelmezése, mind a praktikus használat, mind egyes társadalmi szerepek kifejezése szempontjából. A funkcionális vizsgálatok segítségével olyan kérdésekre keressük a választ, hogy mi lehet a magyarázata az egyes edénytípusok esetében állandóan visszatérő használati nyomoknak, illetve milyen állandósult másodlagos felhasználási típusok, javítások figyelhetők meg a régió kerámia leletein.

Az egyes lelőhelyek kerámia leletanyagának formai és ornamentális elemzésével párhuzamosan folyó technológiai, illetve funkcionális vizsgálatok olyan kutatók munkáját követelik meg, akik az egyes résztémák specialistái. A programban vállalt valamennyi részfeladat elvégzése, illetve az eredmények értékelése is szisztematikus módszertani protokoll alapján valósul meg, így biztosítva valamennyi lelőhely, illetve régió adatsorainak egységes szinten történő elemzését. Ez a protokoll több olyan kerámiavizsgálati és experimentális módszert is tartalmaz, amelyek integrált alkalmazása a hazai régészeti kutatásban teljesen új, innovatív megközelítésnek számít, így több szempontból iskolateremtőnek is tekinthető. A kutatás eredményei a szűk szakmai közösség mellett szélesebb körű érdeklődésre is számot tarthatnak, az elkészült tárgyrekonstrukciók, illetve a régészeti kísérletek dokumentációja később hiteles múzeumi illusztrációként szolgálhatnak. A várható eredmények jól összhangba hozhatók a régiók lelőhelyein folytatott kutatások egyéb szegmentumaival is, kivételesen komplex képet alkotva a térség településeinek fejlődéséről a Kr. e. 6. évezred második felében.

A kutatási programban Marton Tibor (Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet) vezetésével Jakucs János (Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet), Oross Krisztián (Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet), Füzesi András (ELTE BTK Régészettudományi Intézet), M. Virág Zsuzsanna (Budapesti Történeti Múzeum), Gortva Gergely (Magyar Nemzeti Múzeum, Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság), Kreiter Attila (Magyar Nemzeti Múzeum Alkalmazott Természettudományi Laboratórium), Louise Gomart (French National Centre for Scientific Research), Pető Ákos (Szent István Egyetem, Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar, Természetvédelmi és Tájgazdálkodási Intézet) és Serlegi Gábor (Várkapitányság Integrált Területfejlesztési Központ Nonprofit Zrt.), valamint Gucsi László keramikus vesz részt.

Sok szeretettel köszöntjük Gabler Tanár urat 80. születésnapja alkalmából.

Gabler Dénes 1939. december 29-én született Budapesten. Egyetemi tanulmányait 1963-ban az ELTE Bölcsészettudományi Karának régészet-latin szakán Mócsy András tanítványaként fejezte be. Pályáját vidéki muzeológusként a győri Xantus János Múzeumban kezdte. 1968 óta intézetünk munkatársa. Egyik fő kutatási területe Pannonia kora császárkori megszállása és a bennszülött őslakosság továbbélésének kérdésköre. Sokrétű tereprégészeti tevékenysége mellett neve egybeforrt a római kori kerámia kutatásával, különösen a római luxusimportnak számító terra sigillata anyaggal. Kerámiakutatásai révén 1986-ban történelemtudomány (régészet) kandidátusa, 2002-ben MTA doktora címet szerzett.

1992 és 2011 között az ELTE Bölcsészettudományi Karának Régészeti Intézetében tanított, ahol az elméleti régészeti és történeti kérdések oktatása mellett, több régész-nemzedéknek adta át a római kor anyagi kultúráját behatóan ismerő, hatalmas, enciklopedikus tudását, mellyel iskolát teremtett. Az Acta Archaeologica megjelenő kötetei ügyszeretetét, gondosságát és évtizedes szerkesztői gyakorlatát dicsérik.

Önmagával szemben szigorú, kötelességtudó és munkájában rendkívül pontos tudós személyiség, aki tagja több hazai és nemzetközi tudományos szervezetnek, többek között a Deutsches Archäologisches Institut-nak és az Österreichisches Archäologisches Institut-nak, tevékenységét hazai, osztrák és olasz tudományos kitüntetésekkel is elismerték.

Jó egészséget és erőt kívánunk továbbra is kutatásai folytatásához. Isten éltesse!

Örömmel adjuk hírül, hogy az elmúlt hónapokban két kollégánk is benyújtotta és sikeresen megvédte PhD disszertációját.

2019. december 12-én Csikiné Kolláth Ágnes „A kora újkori kerámia tipológiai és kronológiai kérdései Budán” című dolgozatát, míg 2020. január 10-én Osztás Anett „Alsónyék-Bátaszék településtörténete, épületeinek komplex elemzése a lengyeli kultúra összefüggésében” című disszertációját védte meg sikeres nyilvános vita keretében az ELTE BTK Történelemtudományi Doktori Iskolájában a Régészettudományi Intézetben.

A dolgozatok tézisei ITT (Kolláth Ágnes) és ITT (Osztás Anett) olvashatóak.

Szívből gratulálunk kollégáinknak és további jó munkát kívánunk!

A Lendület program hosszú távú fenntarthatósága és a kiválósági alapelvek folyamatos és következetes érvényesítése céljából bevezetett beszámolási rendben megtörtént a Kiss Viktória által vezetett Lendület Mobilitás Kutatócsoport éves szakmai beszámolójának értékelése.  A kutatócsoport munkáját az illetékes szakbizottság  – a Lendület-kutatócsoportoktól elvárható szinthez mérve és az értékelők véleményét is figyelembe véve – értékelte, és mindezek ismeretében az MTA elnöke a MTA BTK Lendület Mobilitás Kutatócsoport 4. éves munkájának „eredményes” minősítéséről döntött.

A kutatócsoport munkájáról egy Kiss Viktóriával készült  interjúban még többet olvashatunk az mta.hu oldalon is: Nem pusztán csontokat és tárgyakat, hanem emberi történeteket látunk címmel.

Szívből gratulálunk a Lendület Mobilitás Kutatócsoport vezetőjének és munkatársainak!

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy volt kutatási asszisztensünk, Csókási Katalin életének 56. évében, hosszú betegség után december 7-én elhunyt.

Kati lelkiismeretes, gondos munkája sokunk mindennapi életét könnyítette meg, nyugalmat árasztó, kedves egyénisége biztos pont volt intézetünk életében. Mindenkor szeretettel gondolunk rá.

Nyugodjék békében.