Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Erdélyi István, az MTA doktora, Intézetünk nyugalmazott tudományos tanácsadója, egykor tudományos titkára, osztályvezetője 2020. április 7-én, életének 88. évében elhunyt.

Erdélyi István az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1955-ben fejezte be tanulmányait, majd a Leningrádi Állami Egyetem Régészeti Tanszékén három évig M. I. Artamanov aspiránsa volt. A Kárpát-medence és az eurázsiai sztyeppe régészetének és történetének elkötelezett kutatója volt, különös tekintettel a hunok, avarok és magyarok keleti kapcsolataira. Az MTA megalakuló Régészeti Kutatócsoportjának, majd Intézetének 1959-1992 között volt munkatársa. Nevéhez több kora középkori ásatás, ill. feldolgozás fűződik (Jánoshida, Környe, Fenékpuszta, Pilismarót, Gergelyiugornya), és számos tanulmányt, ismertetést jelentetett meg népvándorlás és honfoglalás kori témákban. 1981–1983 között Moszkvában, a Szovjet Tudományos Akadémia Régészeti Intézetében Keldis-ösztöndíjasként volt vendégkutató. Akadémiai doktori értekezése (Az avarság és Kelet a régészeti források tükrében. Bp. 1982, Akadémiai Kiadó) szovjetunióbeli tanulmányútjainak a gyümölcse volt. 1961–1990 között 12 régészeti expedíciót vezetett Mongóliába (Archaeological expeditions in Mongolia, Bp. 2000, Mundus Kiadó), és ő volt a Majackoje (Oroszország) szovjet-magyar-bolgár közös régészeti expedíció magyar társvezetője is. Nyugdíjas éveiben változatlanul a magyar őstörténettel és az őstörténet-kutatás történetével foglalkozott. Ekkor kapcsolódott be az egyetemi oktatásba, 1991–1994 között a Miskolci Egyetem Régészeti Tanszékén volt tanszékvezető, 1993–1998 között pedig a Károli Gáspár Református Egyetemen a Történeti Intézet vezetője. Az elmúlt években visszavonultan is kitartóan folytatta tudományos munkáját, sorra jelentek meg cikkei, könyvei.

Nyugodjék békében!

A világjárvány miatt kialakult különleges helyzetben még nagyobb szerepet kapnak az internet különböző felületein megtalálható ismeretek. Keressük az új utakat, de a régebbi utak is nagyon fontosak. Köztük található a „Magyar Régészet/Hungarian Archaeology” online magazin, mely 2020-ban immár a kilencedik évfolyamát kezdi meg. A napokban publikált 2020 tavaszi magyar nyelvű évfolyamban a már megismert minőségben kitűnő, rövidebb és hosszabb írásokkal, könyv- és kiállítás ismertetőkkel találkozhatunk, valamint a budapesti EAA előkészületeiről is bővebben olvashatunk. Emellett tovább folytatódik a közkedvelt „Régésziskola” sorozat és egy új rovattal bővült a kínálat a „Közösségi régészet” témakörében.

Kollégáink ezúttal a Marton Tibor által vezetett kutatócsoport munkájáról számolnak be „Változó tradíciók. A kerámiastílus, -előállítás és -használat tér- és időbeli mintázatai a Kr. e. 6. évezred második felében a Délkelet-Dunántúlon és a környező régiókban” címmel.

Ajánljuk minden kolléga és érdeklődő figyelmébe a hasznos és izgalmas írásokat!

A madarak a gerinces állatok azon osztályába tartoznak, amelynek számos csoportja jó repülőképességgel, és így nagyfokú mobilitással rendelkezik. A hideggel szembeni harcot – köszönhetően a jól szigetelő zsírraktáruknak és tollazatuknak – képesek felvenni, ám speciális táplálékigényük megkívánja a költő- és telelőhelyek közötti vándorlást. Ennélfogva a vadmadarak jelentős része évről-évre nagy utat tesz meg, mely során számos betegségnek, elsősorban fizikai sérülésnek vannak kitéve, hiszen a repüléshez való alkalmazkodást – a tollak, a módosult légző- és izomrendszer mellett – a vékony falú, törékeny csontrendszer biztosítja. Ugyanakkor a különböző sebesülések és kórokozók nem kerülik el a szelídített vagy házi társaikat sem, hiszen az ember által létrehozott környezet legalább annyi veszélyforrást tartogat az állatok számára, mint a természet. A tömeges állattartás és a természetes szelekció hiánya pedig kimondottan kedvez az egyes betegségek fennmaradásának és elterjedésének.

A legkorábban publikált madárcsontbetegségek mégsem az emberi tevékenységgel hozhatók összefüggésbe, azaz nem régészeti állattani leletegyüttesekből kerültek elő. Lambrecht Kálmán paleornitológus (1916) és az ő nyomán Tasnádi Kubacska András paleontológus (1932) közöltek először őslénytani madárcsontleleteken észlelt töréseket a múlt század első évtizedeiben. Mivel régészeti madártani adatokat és eredményeket később is inkább csak katalógus formában, semmint részletekbe menően közöltek a szakemberek, a közelmúltig vajmi kevés információnk volt a hazánkban napvilágra került, régészetileg is dokumentálható madárbetegségekről.

Gál Erika archeozoológus kollégánk ennek a kérdésnek járt után a Természet Világa folyóirat 2019/áprilisi hasábjain, mely most már elérhető online is mindannyiunk számára. A kutatás része Gál Erika elkészületben levő nagyobb munkájának "A Kárpát-medence madárvilága a régészeti leletek tükrében" című nagymonográfiának.

Szájmaszkok, gumikesztyűk, védőoverallok, kéz- és lábvédők — Az Archaeogenetikai Laboratórium nélkülözhető készleteiből összeállított csomag elindult az Országos Mentőszolgálat állomásaira.

A Lendület Mobilitás Kutatócsoport nyugat-magyarországi kutatásainak legújabb fejezetébe pillanthatunk bele a Kutatócsoport oldalán megjelent írásban. Ezúttal az Arany-patak mentén végzett terepbejárások első eredményeivel ismerkedhetünk meg.

2020. március 6-án, pénteken 11 órakor a Barcelonai Autonóm Egyetem Őskori Régészeti Tanszékének vezetője, Prof. Dr. Roberto Risch tart előadást Intézetünkben
" From the Copper to the Early Bronze Age in Europe (3000–1600 BCE): a climatic, genetic or economic rift?" címmel.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A csontok kemény szövetük belsejében akár több tízezer éven át is hűen őrzik tulajdonosuk örökítőanyagát – az archeogenetika módszereivel pedig ma már hozzájuthatunk ehhez az információhoz. De vajon hogyan formálja át ez a hirtelen jött elképesztő adatbőség a régészetet és a történettudományt? Gilicze Bálint a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetében működő Archeogenetikai Laboratórium munkatársaival, Mende Balázzsal és Szécsényi-Nagy Annával beszélget az MTA Podcast új adásában.

2020. február 19-én a „Székesfehérvár és környéke középkori és kora újkori régészeti topográfiája” című projekt keretében, a Várkapitányság Nonprofit Zrt.-vel közösen, a Fejér Megyei Kormányhivatal örökségvédelmi munkatársának jelenlétében műszeres lelőhely-felderítést végeztünk a Pátka határában álló masszív kőgátnál.

Az építményt hagyományosan római korinak tartják, azonban egyértelmű bizonyítékkal erre nézve nem rendelkezünk. Munkánk során sikerült azonosítanunk a gát anyagául szolgáló kövek egy részének nyersanyag-lelőhelyét, és reméljük, a műszeres vizsgálatok eredményeinek kiértékelése után közelebb kerülünk a keltezési probléma megoldásához is.

 Köszönjük szépen a munkát minden résztvevőnek!

Az Európai Kutatási Tanács (ERC) legrangosabb pályázatán (Synergy Grant) 2019-ben nyert támogatást az „Integrating genetic, archaeological and historical perspectives on Eastern Central Europe, 400–900 AD (HistoGenes)” című projekt, melynek célja Kelet-Közép-Európa népességtörténetének mélyebb megismerése a Római Birodalom bukása után, a nagy népvándorlások és a kora középkori politikai és kulturális változások időszakában.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Régészettudományi Intézete vezetésével Magyarországon a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézete (MTA Kiváló Kutatóhely), a Magyar Nemzeti Múzeum, a Szegedi Tudományegyetem és a Magyar Természettudományi Múzeum kutatói is bekapcsolódnak és kulcsszerepet kapnak abban a 6 évesre tervezett nemzetközi programban, amely osztrák, német, amerikai és magyar kutatók együttműködésével valósul meg.

Jelentős siker ez a magyar régészet, archeogenetika, antropológia és történettudomány számára, hogy nemzetközi együttműködés keretében, mintegy 10 millió euró ráfordításával, 6 éven keresztül tartó ambiciózus program indulhat Kelet-Közép-Európa késő antik és kora középkori népességének integratív paleogenetikai, régészeti, antropológiai és történeti vizsgálatára.

A projekt hivatalos központi megnyitó eseménye 2020. február 18-án volt Bécsben. Budapesten 2020. február 26-án szerdán 18 órakor az ELTE BTK Kari tanácstermében várják az érdeklődőket a „Diszciplínák párbeszéde beszélgetéssorozat” keretében, ahol bemutatkozik a HistoGenes projekt. A beszélgetés résztvevői Vida Tivadar, az ELTE BTK Régészettudományi Intézet igazgatója, a HistoGenes projekt egyik témavezetője, valamint Szécsényi-Nagy Anna archeogenetikus, az ELKH BTK Régészeti Intézet Archaeogenetikai Laboratórium laborvezetője és Mende Balázs Gusztáv antropológus, az ELKH BTK Régészeti Intézet témacsoport-vezetője.

2020. február 18-án köszöntöttük Intézetünkben Szőke Béla Miklóst 70. születésnapja alkalmából.

Szőke Béla Miklós egyetemi tanulmányait 1973-ban fejezte be az ELTE Bölcsészettudományi Karán régészet–történelem szakon. Ugyanettől az évtől az MTA Régészeti Intézetének munkatársaként kezdte meg pályafutását. 1976-ban egyetemi doktori fokozatot szerzett, 1993-tól az MTA kandidátusa, 2013 óta az MTA doktora; tudományos főmunkatárs.
Fő kutatási témái az 1970-es évek óta elkísérik. A kora Árpád-kori köznépi temetők, ékszerek, női viselet kérdésének kutatása a későbbiekben kiegészült a Karoling- és késő avar kori női és férfi viselet, ékszerek, övveretek és egyéb tárgytípusok kutatásával. 1974-től kapcsolódott be a Magyar Régészeti Topográfia munkálataiba. A terepbejárások és az azokból származó településanyag tudományos értékelése mellett számos csatlakozó ásatás vezetője volt Békés megye területén.
Több ezer sír feltárása fűződik nevéhez. Köztük legnagyobb arányban a Zala megyei avar kori és Karoling-kori temetkezések találhatók. Zala megyei kutatásait részben – a Kis-Balaton-projekt és a Hahóti-medence településtörténetére koncentráló – mikroregionális kutatások keretei közt végezte. 1994 óta vezeti a zalavár-várszigeti ásatásokat, ahol a Karoling-kori központ (Mosaburg) területén létesült zalavári bencés apátság, majd török kori végvár kutatása a Régészeti Intézet és a Magyar Nemzeti Múzeum együttműködésével zajlik napjainkban is. Kiemelt figyelmet szentelt a késő avar kori és Karoling-kori történeti források elemzésének, újraértékelésének is.
1989 óta az Alexander von Humboldt-Stiftung ösztöndíjasa. Hosszú évekig főszerkesztője volt a Régészeti Intézet folyóiratának, az Antaeusnak. 1994-től vett részt az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének képzésében, ahol népvándorlás kori anyagismeretet és szaktárgyi segédtudományokat tartott. Ásatásain, elsősorban a zalavári tervásatáson régész-generációk nőttek föl.

A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetének nevében Benkő Elek igazgató úr és Masek Zsófia köszöntötte az ünnepeltet. Kutatásainak további folytatásához jó egészséget kívánunk.