2023. november 27-én, hétfőn, előadónapot szerveztünk a Régészeti Intézet alapításának 65. évfordulója alkalmából, kapcsolódva a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozathoz is.
Az előadások programjának összeállításakor az volt a törekvésünk, hogy bemutassuk a múltban gyökerező előzményeket, azok jelen folytatását és a jövőben rejlő perspektívát, és így minden generáció megszólalhasson a szenioroktól a fiatal kutatókig.
A napot egy könyvbemutatóval egybekötött beszélgetés zárta az Intézet egyik legfontosabb kutatásáról, a Zalavár-projektről.
Az előadónapon készült további képek megtekinthetők Intézetünk Facebook oldalán.
Az alábbiakban az igazgatói köszöntőből idézünk:
Tisztelt Vendégek! Kedves Kollégák, Barátok, Érdeklődők! Kedves jelenlegi, volt és leendő Munkatársak!
Nagy szeretettel és tisztelettel köszöntünk mindenkit, aki elfogadta a mai napra szóló meghívásunkat és eljött hozzánk, hogy részese lehessen a Régészeti Intézet megalakulása 65. évfordulója alkalmából szervezett előadónapunknak és együtt idézzük fel a múltat, tekintsük át a jelent, pillantsunk előre, a következő időszakra.
A Régészeti Intézet több mint hatvanéves fennállása alatt számos korszakot élt meg. A Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt 1958-ban létrehozott Régészeti Kutatócsoport, majd 1967-ben az Intézetté alakulás, 2012-ben az Akadémia kutatóhálózatának belső átalakulása, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont létrejötte, 2019 őszén az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH; 2023. szeptember 1-től Magyar Kutatási Hálózat, HUN-REN) megalakulása során számos stratégiai fejlesztés mellett az Intézet kutatási spektruma és a munkatársak köre is átalakult. Öröm most a körünkben látni sokakat, akik ezalatt az időszak alatt rövidebb-hosszabb ideig kapcsolódtak az Intézethez.
A Régészeti Intézet elmúlt korszakainak általános jellemzője a közös munkák és a (néha éles) szakmai viták révén a különböző régészeti nézőpontok közelítése, valamint jelentős közfeladatok vállalása mellett olyan összegző elemzések megalkotása, melyek meghatározó szerepet játszottak a 20. század második felének hazai, esetenként összeurópai régészettudományában. Komoly erőpróbát jelent ezen örökség folytatása és a mai kihívásokhoz igazodó alakítása.
Idézzük fel az alapítás időszakát, Török László akadémikus adatai nyomán.
„...A második világháború után a régészeti kutatás a korábbi intézményi keretek között az egyetemi tanszékeken, a Magyar Nemzeti Múzeumban, és a megyei és városi múzeumokban indult újra. Az újjáépítés során szükségessé vált műemlék-helyreállítások addig nem ismert volumenű régészeti előkészítő munkát igényeltek. A régészetre háruló feladat az 1950-es években a nagy ipari beruházások, vízszabályozások, a meginduló nagyüzemi földművelés következtében csak tovább nőtt.
...A régészeti kutatás teljes dezintegrálódásának előrevetülő árnyékában az 1950-es évek közepére megfogalmazódott" a gyakorlat, a régészeti feltárások, az anyaggyűjtések és az elmélet egységének" igénye. Ennek az igénynek csak olyan intézmény felelhetett meg, ahol a munkatársak, megfelelő infrastruktúra segítségével, minden energiájukat a kutatásnak szentelhetik: vagyis egy kutatóintézet, s nem pedig egy oktatási intézmény vagy egy múzeum, s e ponton a régészet belső szakmai érdekei egybeestek a kor tudománypolitikájának főáramlatával, a kutatás központosítását és központosított ellenőrzését biztosító akadémiai intézethálózat kialakításával.
...1955 januárjában a MTA II. Osztálya határozati tervezetet készített egy akadémiai régészeti intézet felállításáról, melynek feladata "1. Magyarország régészeti kutatómunkájának korszerű színvonalra emelése egy komplex összetételű régészeti [értsd: természettudományos] laboratórium segítségével; 2. a régészet legfontosabb kérdéseinek megoldásához szükséges ásatások végzése, azok feldolgozása és átfogó régészeti munkák elkészítése az intézetben dolgozó kutatókon kívül az ország valamennyi számba jöhető, megfelelő felkészültségű régészkutatójának bevonásával; 3. az országban folyó ásatások és régészeti leletek nyilvántartása."
Az 1958. július 1-én kelt 13/1958. MTA (A.K. 15-16.) sz. elnöki utasítás csak Régészeti Kutató Csoport létesítését rendelhette el, melynek igazgatója és 9 munkatársa közül többen még évekig félállásban működtek. Az utasítás a Kutató Csoport feladataként a következőket jelölte meg: "a/ módszertanilag példamutató kutatások végzése a modern technikai eljárások fokozatos bevezetése útján és a feltárt leleteknek a történelmi materializmus módszerével való feldolgozása; b/ a magyar régészeti kutatás országos méretekben való koordinálásának és irányításának fokozatos megszervezése; c/ a Régészeti Intézet létesítésének előkészítése.”
A mostani meghívónkon található fotók jellemzik az Intézet életútját — az 1950-es évek még háború sújtotta épülete, mely 1960-ban lett az Intézet székhelye a Várban, az Úri utca 49. alatt, és vált egy csodálatos környezetben található, bár régi épületben, de egészen 2016-ig az Intézet székhelyévé — pincétől a padlásig megannyi történet maradt ott mögöttünk.
Az alapítók a kor legjelentősebb hazai régészei közé tartoztak. Az alapítók egyik fele a második világháború előtt végezte egyetemi tanulmányait s kezdte meg pályafutását. A Régészeti Kutató Csoport majd Intézet első igazgatója közel 23 évig a középkor kutatásában elkötelezett Gerevich László (1911–1997) volt.
1981 elején, Gerevich László nyugalomba vonulásával kinevezett új igazgató, a nemzetközi hírű paleozoológus Bökönyi Sándor (1926–1994) 12 éves igazgatósága alatt az Intézet kutatási célkitűzését az "emberközpontú régészet" művelésében látta, melyben világosan felismerni az újrégészetnek a pozitivista tipológiaikronológiai kutatásokkal szembeni attitűdjét s az emberi közösségek életének folyamataira összpontosított figyelmét.
A napokban Redő Ferenctől kaptam üzenetet, aki éppen 40 évvel ezelőtt 1983-ban került az Intézetbe, mint Bökönyi Sándor helyettese, és a legelső komoly feladat amit kapott tőle, az Intézet fennállása 25. évfordulójának megszervezése volt.
A rendszerváltást követő években az Intézet ismételten szembe kellett, hogy nézzen azzal a veszéllyel, hogy a MTA konszolidációja az Intézet megszűnésével vagy egy más intézménybe való beolvasztásával járhat. Az Intézet következetesen ragaszkodott a témaorientált kutatási struktúrához, melyben a régészet kérdésfeltevései történettudományi kérdésfeltevésekből következnek, vagy azokkal összefüggenek, vagy azokhoz vezetnek.
Bökönyi Sándor nyugalomba vonulásával 1994. január 1-én Bálint Csanád lett az Intézet igazgatója.
Saját életutam is lassan 30 éve kapcsolódik az Intézethez, feloldódik az idő és már részese lehettem az 40. évfordulónak 1998-ban, melyhez kapcsolódóan egy, a Kárpát-medence kútjaival foglalkozó konferencia valósulhatott meg. Török László akadémikus ekkor foglalta össze az Intézet történetét, melyet tudománytörténeti szempontból, a tágabb kontextus irányt érdeklődők figyelmébe ajánlhatunk, melyet érdemes olvasni, forgatni.
Az 50. évfordulóra, 2008-ban egy külön kötetben mutatkozott be az intézet.
2012-ben Bálint Csanád 70 éves akadémikustól Benkő Elek akadémikus vette át az igazgatói feladatokat. Ez a korszak immár egybeesik a Bölcsészettudományi Kutatóközpont megalakulásával, majd ahogy magunk között mondjuk a „Nagy költözéssel” a Várból. A költözés 2016/2017 fordulóján egy modern épületbe hozott bennünket. Tagadhatatlan előnyeivel és hátrányaival.
A 60. évforduló 2018-ban immár az új épületben ért bennünket. Abban az évben két fontos, meghatározó ősrégész évfordulójára emlékezhettünk Bognár-Kutzián Ida és Patek Erzsébet születésének 100. évfordulója alkalmából.
Az éppen meginduló életet 2020-ban a Covid-19 világjárvány, majd annak utóhatásai, a körülöttünk éltre kelt történelem határozta meg. Tapasztalhatjuk, hogy rohamos ütemben változik minden.
2021-ben, az idén 20. alapítási évfordulóját ünneplő Archeogenetikai Labortórium önálló Intézetté vált (Archeogenomikai Intézet), ezzel a Kutatóközpont legfiatalabb korfájával, egy új dinamikus tudományterületet képviselve a hazai és nemzetközi palettán.
És most itt vagyunk a 65. évfordulónál. Megannyi kutatás, kolléga, történet, emlékek.
A 2020-ban elhunyt, Széchenyi-díjas Török László akadémikus 1998-ban írt szavai egy negyedszázad távlatából, ma is érvényesek.
(Az RI) „Jövőbeli erőfeszítései növekvő mértékben fognak arra irányulni, hogy érvényesítse azt a felismerést, miszerint a környezet megőrzésének a régészeti jelenségek és maradványok éppúgy részei, mint a természeti kincsek és az élővilág. E feladat teljesítése érdekében még jelentős változásokra lesz szükség a hazai régészet szerkezetében és intézményeinek együttműködésében. E változások elé a Intézet hasznos tapasztalatok, kitűnően fejleszthető adatbázis, felkészült és elkötelezett kutatói kapacitás birtokában néz.”
Az Intézet jelenleg 3 osztályon belül 5 fő kutatási témát és 15 altémát művel.
Az Intézet kutatási súlypontjai a Kárpát-medence elmúlt nyolcezer év történetének vizsgálata során (1) a régióban a Kr. e. 6. évezredben elinduló neolitizációs folyamat, (2) az újabb döntő változást hozó Kr. e. 4–2. évezred, azaz a késő rézkor és a bronzkor időszaka, majd (3) a modern Európa kulturális–etnikai képének kialakulásában meghatározó jellegű késő antik és kora középkori időszak, valamint (4) a Magyar Királyság középkori és kora újkori emlékanyagának feltárása és közzététele, tekintettel a határon túli területek kutatására is. Ezeken belül folyamatosan bővül egy-egy régió, nemzetközi jelentőségű lelőhely széles módszertani alapú feldolgozása archeometriai, biorégészeti vizsgálatok alkalmazásával, környezetrégészeti, településhálózati és régészeti topográfiai módszerek bevonásával.
A komplex hátterű kutatások mellett hosszú távú stratégiai cél a kutatási adatok nyilvántartásának adatbázis alapú fejlesztése és elemzése, valamint a modern topográfiai módszertan bővítése új technológiák adaptálásával és régészeti-örökségvédelmi irányú fejlesztésével.
A Régészeti Intézet 2022. évi egyik legfontosabb eredményét az a formálódó új módszertani keretrendszer jelentette, melynek célja az Intézet közel 65 éves kutatási tevékenysége során felhalmozódott nagyméretű, komplex kutatási adatállomány strukturált tárolása, értelmezése és közzététele. Az elmúlt évezredekről tanúskodó adatállomány integrációja megteremtheti annak lehetőségét, hogy magasabb szintű összegzések születhessenek, a Kárpát-medence változásait hosszú időtávon át követhessük és tágabb, eurázsiai összefüggéseiben értékelhessük azokat.
Folyamatosan fejlődik, bővül, változik tehát minden. Tapasztalhatjuk, hogy előremutató kezdeményezések indulnak útjukra itthon egy-egy stratégiai kezdeményezés keretében.
A mai nap előadásainak, programjának összeállításakor az volt a törekvésünk, hogy bemutassuk a múltban gyökerező előzményeket, azok jelen folytatását és a jövőben rejlő perspektívát és így minden generáció megszólalhasson a szenioroktól a fiatal kutatókig.
[...]
Mindenkinek köszönjük a részvételt!