+36 1 224 6700   

MTA Kiváló Kutatóhely

BTK Régészeti Intézet

Az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Akadémiájának rangos folyóiratában, a PNAS-ban (Proceedings of the National Academy of Sciences) látott napvilágot – magyar kutatókkal együttműködésben – egy, az európai őskori közösségek egészségi állapotát elemző tanulmány. A cikk azt a kérdést vizsgálja, hogy a gyűjtögető életmódról az élelemtermelésre való áttérés milyen hatással volt az emberek egészségi állapotára.

2022 03 07 kep1

Érd-Hosszúföldek, temetkezések egy bronzkori gödörben (Vatya-kultúra)

Az eddigi feltételezések szerint az élelemtermelés megindulását követően (hozzávetőleg 12 ezer éve) a népesség nagymértékben növekedett, ezzel párhuzamosan az általános egészségi állapot jelentősen romlott. A szerzők a felső paleolitikumtól (Kr. e. 36 000) a középső vaskorig (Kr. e. 400) terjedő időszakban Európában élt 167 ember csonttani és archeogenetikai vizsgálatát végezték el. Mivel a felnőttkori termet létrejöttében a genetikai faktorok mellett a környezeti tényezők (táplálkozás, éhezés, hosszú ideig fennálló gyakori betegségek) befolyásoló szerepe is meghatározó, ezért az általános egészségi állapot rekonstrukciója során a genetikailag meghatározott, tehát potenciálisan elérhető testmagasság és a ténylegesen elért testmagasság összevetése értékes információt nyújt. A kutatás során ezért összevetették a csontok hossza alapján becsült, tehát ténylegesen elért testmagasságot a genetikai háttér alapján potenciálisan elérhető testmagasság értékekkel. A tárgyalt korszakokból származó maradványok vizsgálata kiterjedt az ún. fizikai stresszjelzőkre (az alultápláltság, a vérszegénység csonttani tüneteire) is.

2022 03 07 kep2

Urziceni/Csanalos (Románia), rézkor, Bodrogkeresztúr-kultúra, urziceni (86. és 87. sír) / Fotó: Cristian Virag (Szatmár Megyei Múzeum, Románia)

Az eredmények arra utalnak, hogy a testmagasság, a genetikai adatok alapján elérhető magassághoz képest az újkőkorban egyértelműen csökkent (átlagosan -3,82 cm-rel), majd növekedésnek indult a rézkorban (az újkőkori átlagos magassághoz képest +1,95 cm-rel) és tovább nőtt a bronzkorban (+2,7 cm-rel) illetve a vaskorban (+3,27 cm-rel).

A hazai régészeti és embertani kutatást, valamint a genetikai minták kivételét Hajdu Tamás (ELTE TTK Embertani Tanszék) koordinálta. A vizsgálatban szereplő hazai sorozatok régészeti hátterét Kiss Viktória, Király Ágnes (Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet), Domboróczki László (Dobó István Vármúzeum), Koós Judit és Hellebrandt Magdolna (Herman Ottó Múzeum), Szeverényi Vajk (Déri Múzeum), a csanalosi rézkori sorozat régészeti hátterét pedig Cristian Virag (Szatmár Megyei Múzeum/Muzeul Judetean Satu Mare, Szatmárnémeti, Románia) biztosította. A kutatás során a hazai és romániai szériák embertani elemzését K. Zoffmann Zsuzsanna (†), Köhler Kitti (Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet), Kiss Krisztián, Szeniczey Tamás és Hajdu Tamás (ELTE TTK Embertani Tanszék) végezte el.