A Journal of World Prehistory folyóiratban megjelent új cikkben magyar, olasz és ausztriai kutatóintézetek munkatársai a több száz vagy ezres nagyságrendű hamvasztásos temetkezésből álló, úgynevezett „urnamezők” kialakulásának és elterjedésének kérdéskörét járják körül. A magyar kutatók munkáját a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet Lendület Mobilitás Kutatócsoportja koordinálta.
A kutatás fókuszában az a kérdés állt, hogyan és mikor jelentek meg azok az urnatemetők, amelyek a bronzkor közepén, a Kr. e. 1500-as éveket követően egész Európában elterjedtek, és sok területen kizárólagossá váltak. Milyen mértékben játszott szerepet a szokás elterjedésében a kulturális hatás és esetleg kisebb-nagyobb közösségek mozgása, vándorlása? A tanulmány eredményei szerint a Kárpát-medence középső területein a kora bronzkorban találkozunk először a hamvasztásos temetkezések nagyobb arányú megjelenésével, kezdetben még többféle rítus-változat alkalmazásával. Ismertek helyben hamvasztott temetkezések, melyeknél az elhunytat a sírgödörben megépített máglyán égették el; más esetekben a máglyáról összegyűjtött hamvakat edényben/urnában vagy a sírgödörbe szórva, edényekkel körbe véve helyezték a sírba.
Helyben hamvasztott temetkezés és hasonlóan elhelyezett csontvázas temetkezés Bonyhád középső bronzkori temetőjéből (kép forrása: Cavazzuti et al. 2022)
A nagyszámú urnásírt tartalmazó urnatemetők Kr. e. 2000-től figyelhetők meg. A mai Kelet-Ausztriától Magyarországon és az Észak-Balkánon át a Pó-vidékig terjedő térségben vizsgált bronzkori közösségeknél eltérő módon és intenzitással jelent meg az új szokás, melynek magyarázata az itt élt korabeli csoportok között fennálló kereskedelmi, földrajzi, és esetleg ennél szorosabb, rokoni kapcsolatokban is kereshető.
A középső bronzkori Vatya-kultúra urnasírja Dunaújvárosból (kép forrása: Cavazzuti et al. 2022)
Urnasírok a Casinalbo-i (Olaszország) bronzkori temetőből (kép forrása: Cavazzuti et al. 2022)
A régészeti és embertani kutatásban magyar részről Kiss Viktória, Köhler Kitti, Kulcsár Gabriella és Melis Eszter (BTK, Régészeti Intézet), Hajdu Tamás (ELTE TTK Embertani Tanszék), Szabó Géza (Wosinsky Mór Múzeum), és Szeverényi Vajk (Déri Múzeum) vettek részt.
A tanulmány itt érhető el:
