A Magyar Tudomány Ünnepe 2021-es programsorozatának „Nők a tudományban” kerekasztal, „Rejtett folyamatok és feltárt jelentések – Kerekasztal-beszélgetés a múlt, a nyelv és a szöveg kapcsán” című rendezvényén elhangzott előadások írott változataival megjelent a Magyar Tudomány 2022. márciusi száma.

A régészet, a nyelvtudomány, a történettudomány és az irodalomtudomány területéről született írások között található Bondár Mária (BTK Régészeti Intézet) tanulmánya is „A kerék és a kocsi megalkotásának régészeti emlékei a Kárpát-medencéből” címmel.

2022 03 16 marci kep

Most megjelent írásában Bondár Mária azt a széles körben elterjedt nézetet cáfolja meg, miszerint a kocsi és a kerék megalkotása és elterjedése egyetlen centrumhoz, Mezopotámiához köthető. A Kárpát-medence középső részén – így Ausztria, Magyarország, Csehország, Szlovákia, Románia területén – végzett régészeti kutatások több mint száz lelőhelyről bizonyítják a kerekes járművek i. e. 4. évezredbeli létezését, vagyis a kocsi nagyjából egy időben jelent meg Mezopotámiában és a Kárpát-medencében. 

 A tanulmány ITT tölthető le teljes terjedelemben.