A Régészeti Intézet egyik aktuális archeozoológiai kutatása a Bondár Mária régész kollégánk által vezetett „A Kárpát-medence késő rézkori temetkezéseinek komplex elemzése” című, K-128413. sz. NKFI program természettudományos vizsgálataiba illeszkedik. Gál Erika archeozoológus 2017-ben megjelent kötetében néhány késő rézkori lelőhely archeozoológiai anyagát is tárgyalta. Jelen kutatási programban a különböző temetkezésekben előforduló állatcsontok szokványos régészeti állattani vizsgálatán és leírásán (pl. faj, nem, korcsoport és marmagasság meghatározása) túlmenő elemzésekre is mód adódik. Gál Erika rövid beszámolója az új eredményekről.
A kutatások során nem csak a szabályos, sírba temetett emberi temetkezéseket, de a szakirodalomban „gödörhullaként” meghatározott – a településeken belül különböző gödrökben elföldelt – emberi és olykor teljes állati vázakat is vizsgáljuk. Most két lelőhelyről – Kaposújlak-Várdomb (Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár, Gallina Zsolt és Somogyi Krisztina ásatása 2002) és Pécs-Hőerőmű (Janus Pannonius Múzeum, Pécs, Ecsedy István ásatása 1989, az állatcsont anyagot Vörös István publikálta 2011-ben) – mutatunk be olyan csontelváltozásokat, amelyek új információval szolgálnak a régészek számára is.
A sírokba vagy különböző emberi maradványokat tartalmazó gödrökbe került halottak természettudományos elemzése a radiokarbon (14C) korhatározás és az antropológiai vizsgálatok mellett magukban foglalják a mikrobiológiai, archeogenetikai és izotópkémiai (δ18O, δ13C, δ15N, 87Sr/86Sr) vizsgálatokat, melyek információval szolgálnak a halott származását, egészségi állapotát és környezetét illetően, közvetett módon pedig az egyén és populáció eredetét, mobilitását, társadalmi helyzetét és kapcsolatait segítenek feltérképezni.
Ezeket a szempontokat szem előtt tartva összesítjük és dokumentáljuk az ételadományt vagy egyéb sírmellékletet képviselő, az áldozati állatból származó, vagy pusztán háztartási hulladékként a gödrökbe kerülő állatcsontokat, hogy kiegészítsék az egyes temetkezésekhez kötődő halottkultusz és a köztük lévő különbségek megértését. Különösen a késő rézkor jellegzetes szarvasmarha-temetkezései (1–2. kép) kínálnak jó lehetőséget mind a kulturális (a megölt állatok gödrön belüli száma, esetleges társítása emberrel vagy más állattal, testhelyzete, életkora és neme), mind a természettudományos értelmezésekhez, hiszen – hasonlóan az emberi vázakhoz – ezekből nyerhető ki a legtöbb adat az egyed származására, élettörténetére és környezetére vonatkozóan. Ugyanilyen célból nem csak a szarvasmarhákból, hanem valamennyi, az ember közvetlen környezetében élő állatfajból (3. kép) veszünk fog- és csontmintát a különböző elemzésekhez.
Az állatcsontokon néha betegségek nyomait is észlelhetjük, ezek felismerése és értelmezése külön érdekesség az archeozoológiai vizsgálatokon belül. Az igavonásra és szállításra is használt szarvasmarhákon gyakran megfigyelhetők az olyan morfológiailag jól azonosítható csonttani elváltozások, mint a megerőltetés következtében kialakuló végtagi deformációk, csontburjánzások (4. kép). Lényegesen nagyobb kihívást jelent a fertőzéssel terjedő betegségek azonosítása, mivel ezek gyakran nehezebben észrevehető, vagy nem egyértelműen azonosítható, akár anyagcsere-betegségekkel is összetéveszthető nyomot hagynak (5. kép). Ebbe a csoportba tartoznak a bakteriális fertőzések, mint például a gümőkór (TBC), amikor a kórokozó pontos meghatározása céljából genetikai vizsgálatok szükségesek. Ezeket különösen akkor célszerű elvégezni, ha az embercsontokon is felmerül a tuberkulózis gyanúja, hiszen a tehéntej eképpen elsőszámú fertőző forrás lehetett a lelőhelyet benépesítő populáció számára.
