Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Irányító Testületének legutóbbi ülésén Balogh Balázst, a BTK Néprajztudományi Intézet igazgatóját választották meg a Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatójának. A kinevezés időtartama öt év: 2021. március 1-től 2026. március 31-ig érvényes. 

Balogh Balázs 1993 óta dolgozik a Néprajztudományi Intézetben, amelynek 2009-től igazgatója, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont 2012-es megalakulása óta pedig az intézmény tudományos főigazgató-helyettese volt.

1990-ben szerzett egyetemi diplomát az ELTE Bölcsészettudományi Karán etnográfia és magyar nyelv és irodalom szakon. Első munkahelye a Néprajzi Múzeum volt, ahol kurátorként dolgozott 1989-től 1997-ig. 1991–1992-ben a Bajor Kultuszminisztérium ösztöndíjával Münchenben, 1992–1993-ban Herder-ösztöndíjjal Bécsben végzett tudományos kutatómunkát. 1994–1997 között rövidebb ösztöndíjakkal Cambridge-ben, Edinburghban, Párizsban és Cloppenburgban járt. Az ELTE BTK Európai etnológia doktori programján szerzett 2001-ben PhD fokozatot. 2002–2005 között Bolyai-ösztöndíjas, majd 2006–2008 között Bloomingtonban, az Indiana Egyetemen vendégkutató volt HAESF-ösztöndíjjal.

Főbb kutatási területei az etnicitás, a szociálantropológia, a jelenkori társadalomnéprajzi folyamatok és a gazdálkodáskutatás. Sokirányú tudományos érddeklődéséről tanúskodnak tanulmányainak és könyveinek témái, például a kitelepített németek identitásvizsgálata, Kalotaszeg társadalomnéprajza, magyar szórványok kutatása Erdélyben és az Amerikai Egyesült Államok magyar diaszpóraközösségeinek vizsgálata. Mintegy 200 kárpát-medencei, európai és amerikai településhez fűzi tereptapasztalat. Több magyar és idegen nyelvű, külföldi és magyar folyóirat főszerkesztője, szerkesztőbizottsági tagja. A Nemzeti Kulturális Alap Népművészeti Kollégiumának kisebb megszakításokkal 2002 óta – tagja, jelenleg negyedszer az elnöke. Munkájáért – több szakmai kitüntetés mellett – 2018-ban a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje elismerésben részesült.

A BTK általános főigazgató-helyettesi feladatait továbbra is Balogh Margit látja el, az új tudományos főigazgató-helyettes pedig Molnár Antal, a BTK Történettudományi intézetének igazgatója lett.