A HUN-REN BTK Régészeti Intézet, a HUN-REN BTK Archeogenomikai Intézet és a Német Régészeti Intézet frankurti kutatóintézete, a Römisch-Germanische Kommission (RGK) együttműködésében jelent meg a Confinia et Horizontes című nemzetközi monográfia-sorozat második kötete.
A monográfia-sorozat első és második kiadványát is bemutatják 2025. május 13-án 11 órától a HUN-REN BTK Régészeti Intézetben. A részletek a meghívóban olvashatók:
A Confinia et Horizontes monográfia-sorozatot 2014-ben alapította Bánffy Eszter, az RGK korábbi igazgatója, a HUN-REN BTK Régészeti Intézetének tudományos tanácsadója. A sorozat célja az RGK-hoz köthető őskori (újkőkori és bronzkori) kutatási projektek tudományos eredményeinek közlése. Címe tudatosan ötvözi a latin és a görög kifejezéseket: a határ menti, marginális régiókra utal, amelyek mindegyike különböző népcsoportok találkozási területe is egyben, ahol cserekapcsolatok, akár genetikai kapcsolatok történhettek, és a tudás-átadás fontos helyszínei, amely az adott társadalmi struktúrákra is befolyással lehetett.
A most napvilágot látott második kötet a dél-dunántúli Sárköz, azon belül is az Alsónyéken feltárt, Kr. e. 6–5. évezredi települések és temetők bioarcheológiai feldolgozását tartalmazza. A kiadvány a vizsgált terület bioarcheológiai eredményei foglalja össze, a fizikai antropológia, a zooarcheológia, a molekuláris biológia (archeogenetika, stabilizotóp-vizsgálatok) módszereivel. A kötet három, publikációra átdolgozott doktori disszertációt is tartalmaz: köztük az intézet korábbi antropológus munkatársa, Köhler Kitti, és a HUN-REN BTK AGI jelenlegi igazgatója, Szécsényi-Nagy Anna munkáját. Az interdiszciplináris és hagyományos régészeti megközelítések ötvözése olyan eredményeket hozott, amelyek rávilágítanak a Kr.e. 5800 és 4400 között az európai történelemben kulcsszerepet betöltő dunai Sárköz-vidék fontosságára.
A kötet szerkesztői: Bánffy Eszter (sorozatszerkesztő) és Alexander Gramsch, az RGK szerkesztőségének vezetője.