Május közepétől július elejéig tartó, közel két hónapos régészeti kutatás zárult Zalavár-Várszigeten, a Szent István által alapított bencés monostor területén. Az ásatás a HUN-REN BTK / ELTE HTK Régészeti Kutatóintézet és az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézet támogatásával folyó Mosaburg/Zalavár projekt keretében valósult meg.

Zalavár-Várszigeten immár háromnegyed évszázada folyik régészeti kutatás. A különös figyelem oka, hogy Kr. u. 840-től itt volt a Karoling birodalom legkeletibb tartományának az igazgatási és egyházi központja Mosaburg néven. Bár a honfoglalás idején időlegesen elveszíti jelentőségét, a korai magyar állam idején ismét fontos központ, megyeszékhely. Bencés monostorának templomát 1019-ben szentelik fel. A török időkben a monostor a dunántúli védelmi vonal egyik végvára lett, amit a török kiűzését követően, 1702-ben robbantottak fel.

^{1. kép – A 13. századi kolostor és a késő középkori épületegyüttes, előtérben a várárok bontás közben}

A kilenc évszázad gazdag hagyatékának újabb részleteit kutattuk 2025-ben a Vársziget déli részén, az előző években sikeresen azonosított 13. századi kolostornégyszögtől keletre fekvő területen (1. kép). Itt húzódott a végvár belső várárkának keleti szakasza, amelynek tavaly megkezdett feltárását folytattuk most. A 7–8 méter széles, a mai szintviszonyokhoz képest sekély árok betöltésében gazdag leletanyagot, épen maradt rozettás és szárnyas griff díszítésű kályhacsempéket (2. kép), csavart nyakú üvegpalackok (3. kép) darabjait, középkori fegyvereket (lándzsát, baltákat, számszeríj hegyeket, muskéta- és puskagolyókat) találtunk.

^{2. kép – Rozettás és lépő szárnyas griff díszítésű kályhaszemek}

^{3. kép – Csavart nyakú üvegpalack maradványa}

Jelentős eredmény, hogy sikerült teljesen tisztázni annak a mintegy 22×6 m-es, többhelyiséges, késő középkori épületnek az alaprajzát, amit a 13. századi kolostornégyszög keleti fala és a belső várárok nyugati széle között emeltek (4. kép). A szárazon rakott alapozás kövei között tégla csak elvétve fordult elő. Feltehetően ennek az épületnek a falaiból származik az a hasonló összetételű, összefüggő omladék, amit a várárok szomszédos szakaszán tártunk fel.

^{4. kép – A késő középkori épület egyik helyisége sárga agyagpadló maradványaival}

A belső várárok keleti szélénél mintegy 30 m hosszan megtaláltuk annak a 11. század végén épült kerítésfalnak az alapárkát (5. kép), amelynek a déli és a nyugati oldalon emelt szakaszait már korábban feltártuk. Ez a másfél, helyenként két méter széles, cölöpös alapozású fal erődszerűen határolta körül azt a 80×80 m-es, négyzetes alaprajzú területet, ami nemcsak a 11. századi kolostort, de a templomot és a körülötte elterülő temető egy részét is magában foglalta.

^{5. kép – Árpád-kori erődszerű kőkerítés cölöpös alapozású alapárka}

A templomot és a körülötte fekvő sírok egy részét elpusztító bányagödör délkeleti sarkában kibontottuk az utolsó, részben Árpád-kori, részben Karoling-kori sírokat (6-7. kép). Így befejezettnek mondható az 1950-es évek óta folyamatosan kutatott, több ezer síros temető feltárása.

^{6. kép – Árpád-kori sír Karoling kori tárolóverem betöltésébe ásva}

^{7. kép – Karoling-kori koporsós sír maradvány}

A középkori építmények között és alatt már a Karoling-kori udvarház különös gondossággal kivitelezett, speciális célú raktáraira bukkantunk. Közös vonásuk, hogy a gödrön belül a tárolót deszkából ácsolták össze úgy, hogy a gödör széle és a deszkabélés közötti részbe tiszta agyagot és/vagy földet döngöltek. Ezt a technikát alkalmazták az alig több mint 1 m oldalhosszúságú kis tárolónál éppúgy, mint a tavaly feltárt 4,5 × 3 m-es pincénél, ahol a négyszögletesre bárdolt tölgyfa tartóoszlopok oldalába vájt függőleges horonyba eresztették be a falat alkotó deszkákat.

^{8. kép – Karoling-kori verem deszka- és hasított faoszlop-bélésű tárolókkal}

^{9. kép – Karoling-kori verem deszka- és hasított faoszlop-bélésű tárolókkal}

Idén további variánsát találtuk meg a fával bélelt tárolóknak (8-9. kép). A 4×3 m-es, szabályos téglalap alakú gödrön belül a felszíntől mintegy két méter mélyen két, nagyjából 1 m oldalhosszúságú tárolót alakítottak ki úgy, hogy a két tároló között mindössze fél méteres közt hagytak. Az egyiknél a deszkákat a négy sarokban levert négyszögletes karók mögé szorították, a másik esetében pedig a négyszögletesre bárdolt tölgyfa oszlopokat hosszában kettéhasították, végüket kihegyezték, és egymás mellé verték le őket úgy, hogy itt is egy nagyjából 1 m oldalhosszúságú négyzetes teret határoljanak körbe. A fa szerkezetek mögött és felett mintegy 60-80 cm magas, kövekből, római téglák és tetőfedő cserepek töredékeiből agyagba rakott falat emeltek, mögéjük pedig agyagot és földet döngöltek.

A projekt vezetői Szőke Béla Miklós (ELTE HTK Régészeti Kutatóintézet) és Ritoók Ágnes (MNMKK MNM Nemzeti Régészeti Intézet) voltak.