A késői római császárkor egyik legjelentősebb kincslelete, a Seuso-kincs, a tavalyi parlamenti bemutatóját és féléves vidéki vándorkiállítását követően 2018. június 27-től ismét látható Budapesten, a kincs végleges őrzési helyén, a Magyar Nemzeti Múzeumban. A 14 nagyméretű ezüstedényt eddig 6 helyszínen 140 308 látogató tekinthette meg.
A Seuso-kincs ma ismert 14 ezüstedénye és az elrejtésükre használt rézüst a római császárkor késői szakaszából fennmaradt, lakoma- és tisztálkodó készleteket tartalmazó kincsleletek között a legértékesebbnek számít.
A kincs összetett régészeti-történeti-természettudományos vizsgálatát az MTA által létrehívott Seuso-Bizottság végzi, melynek elnöke Intézetünk professzor emeritusa, Török László akadémikus, a késő ókor művészetének nemzetközileg elismert kutatója. A számos kitűnő hazai és külföldi szakembert és intézményt magában foglaló Bizottság 2014 óta végzi munkáját.
Az elmúlt hetekben megkezdődött a kincs újonnan hazatért darabjainak természettudományos vizsgálata. Ennek munkálataiba Mende Balázs Gusztáv tudományos főmunkatárs is bekapcsolódott a Régészeti Intézet roncsolásmentes tárgydiagnosztikai eszközparkjának részét képező endoszkópos műszerekkel. A kutatás célja a tárgyak készítéstechnikájának, a későbbi javításoknak, összességében a tárgyak élettörténetének rekonstruálása.
A vándorkiállítás 2018. június 26-án a Magyar Nemzeti Múzeumban megnyíló tárlatának újdonsága, hogy az ezüstedények mellett az a rézüst is látható lesz, amelyben a kincsleletet egykor elrejtették. Az ezüstedények pedig már összeillesztve, eredeti szépségükben várják a látogatókat. Néhány hónap múlva a Seuso-kincs a múzeum József nádor-terméből átkerül állandó kiállításának termeibe, ahol a korszak más, pannoniai lelőhelyű luxustárgyai és a kőszárhegyi ezüstállvány kíséretében lehet újra megcsodálni őket.




Gál Erika
A mongol-magyar régészeti együttműködés keretében intézetünk kutatója, 
A kutatott buddhista kolostor különleges jelentőségét az adja, hogy a buddhizmus vörös süveges irányzatához tartozó lámák laktak benne, ez okozta a komplexum pusztulását is: 1686-ban Galdan kán a sárga süveges irányzat propagálójaként pusztította el. Az épületkomplexum tibeti stílusban kőből (csillámpala és bazalt) épült, több épületet tartalmaz, amelyek közül a 2. számú nagy, kétemeletes épület, és a kisebb, 6. számú épület területén folytak jelentősebb feltárások. Az ásatások során előkerült egy kisméretű, nyírfakéregre régi mongol írással írt kézirat, egy rózsafüzérként használt gyöngysor szemei, egy festett fafaragás, valamint nagyobb számú mázas kerámia.
Az említett kutatók az ásatás munkálatai mellett a környéken terepbejárásokat végeztek, részt vettek a lelőhely légifényképes dokumentációjában is. A delegáció tagjai június 4-én részt vettek egy koreai-mongol workshopon a 3D technológiák régészeti felhasználásáról. A Khar Bukh Balgas lelőhely mellett a magyar vendégek több más ásatást (Nalaikh: hun temető, Zaamar: bronzkori sírok) is meglátogattak, és további, különböző korú régészeti lelőhelyeket is felkerestek.



