A Magyar Régész Szövetség szervezésében idén is megrendezik a Régészet Napja országos programsorozatot. 2018. május 26-án, szombaton 27 város, 52 intézmény és 150 különböző program várja felejthetetlen élményekkel a régészet iránt érdeklődőket. Az előadások és foglalkozások során megelevenednek a múlt meghatározó személyiségei, királyok, hadvezérek, tudósok és felfedezők, híres, hírhedt vagy épp a névtelenség homályába veszett alakjai, akikről a régészet segítségével olyan titkokat is megtudhatunk, amelyekről korábban nem is álmodtunk.

A Régészet Napja történetében először a fővárosi intézmények közös „régészeti fesztivállal” készülnek: az egész napos rendezvénynek az MTA új épülete, a MÜPA-tól két percre található Humán Tudományok Kutatóháza ad majd otthont. Hét helyszínen előadások, vetítések, interaktív programok, kézműves és hagyományőrző bemutatók, könyvvásár, hi-tech régészet és tárgysimogató is egész nap várja a látogatókat.

A budapesti és országos programok részletei a regeszetnapja.hu oldalon érhetők el.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Torma István, Intézetünk nyugalmazott tudományos főmunkatársa, a Topográfiai Osztály és Adattár vezetője, az Ásatási Bizottság egykori elnöke, 2018. május 14-én, életének 78. évében elhunyt.
Torma István a magyarországi régészeti kutatások meghatározó személyisége volt. A régészet iránti elhivatottsága, soha nem szűnő érdeklődése, a magyar föld és régészeti lelőhelyeinek sokoldalú ismerete, tudományos elkötelezettsége, konok kitartása és szakmai alázata példamutató a kortársak és a következő nemzedék számára egyaránt. Neve és tevékenysége összeforrott a magyarországi régészet egyik legnagyobb vállalkozásával, melynek eredményeit a Magyarország Régészeti Topográfiája sorozat őrzi.

Bár az elmúlt években már visszavonultan élt, legközelebbi munkatársaival folyamatosan tartotta a kapcsolatot. Jókedvű, igényes és felelősségteljes személyére haláláig számíthattunk. Kedves emlékét szeretettel megőrizzük.

Torma István temetése 2018. június 8-án, pénteken 11 órakor lesz az Óbuda-Szalézi urnatemető ravatalozójában (1032 Budapest, Bécsi út 175.)

A gyászjelentés itt található.

Nyugodjék békében!

Az MTA BTK Régészeti Intézete Miklós Zsuzsa születésének 70. évfordulója alkalmából emlékülést szervez 2018. május 15-én, kedden 10 órakor.

Miklós Zsuzsa 1975 óta dolgozott az intézetünkben. Közel 40 évi tudományos kutatómunkája a Magyarország Régészeti Topográfiája Pest megyei köteteinek munkálataival indult, majd egyre bővült. Érdeklődése a várak felé fordult, Tolna megyei várairól vaskos monográfiát publikált, Pest megye várainak kutatására több sikeres pályázatot nyert. Számos ásatást vezetett, közben elkötelezett munkát végzett a régészeti lelőhelyek védelmében, amiért 2012-ben Schönvisner-díjat vehetett át. 1996 óta Vizi Mártával közösen végezte Decs-Ete középkori mezőváros (Tolna megye) komplex régészeti feldolgozását. A régészeti célú légi fotózás és légifelderítés elismert szakértője volt. Önálló kötetei, tanulmányai jelentek meg, tanulmányköteteket szerkesztett. Tudása, gyakorlati tapasztalata, mindenben megnyilvánuló igényessége és önzetlen segítőkészsége a középkori régészeti kutatás kiemelkedő, megbecsült személyiségévé tette. Távozása pótolhatatlan veszteség, félbemaradt munkáinak folytatása hatalmas, közös feladat.

Az emlékülés részletes programja ITT érhető el.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

2018. április 20-án, pénteken 11 órakor a Régészeti Intézet tanácstermében Bánffy Eszter kolléganőnk, a frankfurti Römisch–Germanische Kommission igazgatója tart előadást

Monumente im Kontext: Landschaftsarchäologie und Kulturerhalt: DAI und RGK – A DAI és az RGK részvétele az európai örökségvédelemben

címmel.

A magyar nyelvű előadás része a DAI (Deutsches Archäologisches Institut) az Európai Kulturális Örökség Éve keretében szervezett rendezvényeinek, amire a Römisch–Germanische Kommission Forschungsstelle Budapest és az MTA BTK Régészeti Intézet együttes szervezésében kerül sor.

Az előadásra minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Mély megrendüléssel vettük a hírt, hogy kedves kollégánk, McQuirkné Glattfelder Lúcia, az MTA Régészeti Intézetének nyugalmazott restaurátora 2018. február 25-én elhunyt.  

1948. december 18-án született Budapesten. A Képzőművészeti Főiskola Restaurátor- és Műtárgyvédelmi szakán végzett kerámia szakon. Diplomamunkáját a régészeti fakonzerválásról írta. Az Országos Műemléki Felügyelőségnél kezdett dolgozni, majd 1970-től a Régészeti Intézet munkatársa lett. Sokat tett a restaurátor műhely kiépítéséért és szakszerű működéséért, tapasztalatait szívesen megosztotta a fiatal kollégákkal is. Intézeti tevékenysége nem csak a műhelyre korlátozódott, alkotóan vett részt az ásatások restaurátor szakértelmét igénylő munkáiban is.

2013-ban nyugdíjba vonult, de ezt követően is élénk érdeklődéssel kísérte az Intézet életét, rendezvényeinket rendszeresen látogatta. Most karácsonykor, mosolygós arcát látva nem gondoltuk, hogy utolsó alkalommal találkozunk vele... 

Szomorúan búcsúzunk Tőled Luci, kedves emléked szeretettel megőrizzük!

A Nature-ben most megjelent, magyar szerzőket is felsorakoztató tanulmány a világ eddigi legszélesebb körű őskori genetikai vizsgálata, mely megoldást ad a harang alakú edények kultúrájának egy régi rejtélyére. Az MTA BTK Régészeti Intézet és több más magyarországi intézmény közreműködésével egy másik cikk is megjelent a tudományos folyóiratban: kiderült, hogy Délkelet-Európa genetikailag és kulturálisan is jelentős csomópont volt az őskorban.

A „harangedény-jelenség” megfejtése — A Brit-szigetektől Észak-Afrikáig, Portugáliától Budapestig számos olyan leletegyüttest találtak az i. e. 2700–2400 közötti évszázadokból, melyeket egységes kerámiaművesség (az ún. harang alakú edények), viselet (csontgombok, csontból készült csüngők) és fegyverek (rézből készült tőrök, íjászattal kapcsolatba hozható nyílhegyek és csuklóvédő lemezek) jellemeznek. E leletcsoportokat összefoglaló néven harangedény-jelenségként ismeri a régészet. A létrejöttükben szerepet játszó folyamatok megismerése régóta foglalkoztatja a kutatókat, hiszen így jobban megérthetnék ezt az európai rézkor és bronzkor határát jelentő időszakot. A legfontosabb kérdés, hogy egy ilyen nagymértékű egységes jelenségcsoport mögött mi állhat: emberek/közösségek vándorlása, esetleg inkább az új eszmék/hatások áramlása, vagy mindezek ötvözete.
Erre a kérdésre kereste a választ az az európai és tengerentúli vezető kutatóintézetekből és munkatársaikból álló 144 tagú kutatócsoport, mely közel 400 őskorban élt ember genetikai adatait elemezte. „Jelenlegi tudásunk szerint ez tekinthető a világ legszélesebb körű őskori genetikai vizsgálatának” – mondta el a kutatásban részt vevő Szécsényi-Nagy Anna, az MTA BTK Régészeti Intézet Archeogenetikai Laboratóriumának munkatársa. A harang alakú edények egyik keleti elterjedési határát Budapest térsége jelenti, így a Budakalászon, Békásmegyeren és Szigetszentmiklós határában feltárt temetkezések elemzésével 13 magyar régész, antropológus és genetikus kutató vett részt a tanulmányban.
„Az összeurópai genomikai eredmények alapján megállapítható, hogy a harang alakú edények az Ibériai-félszigetről Közép-Európába a közösségek jelentős tömegű vándorlása nélkül jutottak el, kisebb mozgásokkal viszont számolnunk kell” – mondta el Kiss Viktória, az MTA BTK Régészeti Intézet Lendület Mobilitás Kutatócsoport vezetője. A vizsgálatokból ugyanakkor kiderült, hogy a Brit-szigeteken egy egészen más folyamat zajlott le: a harang alakú edényeket használó közösségek tömegesen települtek át az európai kontinensről a Brit-szigetekre. A mostani eredmények arra utalnak, hogy a lakosság cseréje igen jelentős, közel 90%-os mértékű volt a szigeteken, és ez a bronzkor hajnalán újonnan érkező népcsoport adhatta a mai brit populáció genetikai örökségének nagy részét.

A i. e. 3. évezredből származó emberi maradványokat a régészekből, antropológusokból, genetikusból álló hazai kutatócsoport tagjai elemezték az MTA BTK Régészeti Intézet (Bánffy Eszter, Kiss Viktória, Köhler Kitti, Kulcsár Gabriella, Mende Balázs Gusztáv, Szécsényi-Nagy Anna), az ELTE TTK Biológiai Intézet Embertani Tanszék (Hajdu Tamás, Szeniczey Tamás), a Budapesti Történeti Múzeum (Endrődi Anna), a szentendrei Ferenczy Múzeum (Patay Róbert), a Salisbury Kft. (Czene András), a Magyar Természettudományi Múzeum (Bernert Zsolt), a debreceni Déri Múzeum (Dani János) munkatársaiként.

Délkelet-Európa: az őskor genetikai és kulturális csomópontja — A Nature-ben most megjelent másik cikk Délkelet-Európa őskorával foglalkozik, és szorosan kapcsolódik egy korábban az mta.hu-n bemutatott harvardi–budapesti vezetésű Nature-tanulmányhoz. A 225 őskori ember genomszintű vizsgálata a térségben élő vadászó-gyűjtögető őslakosok és az i. e. 7. évezred végén Anatóliából ideérkező első földművesek változatos kapcsolatairól árulkodik. „Az eredmények bizonyos területeken gyors keveredésről, máshol pedig izolált egymás mellett élésről tanúskodnak – mondta Szécsényi-Nagy Anna. – Összességében elmondható, hogy Délkelet-Európa genetikailag és kulturálisan is jelentős csomópont volt az őskorban.”
A Harvard Medical School laboratóriuma által vezetett nemzetközi kutatócsoport most először vizsgálta a nemek szerepét a keveredésben. Délkelet-Európában az őslakosságból férfiak és nők is beházasodtak az új telepesek közösségeibe, Közép-Európában azonban a vadászó-gyűjtögetők közül inkább a férfiak génállománya hagyott nyomot a földművesek között.
Az MTA BTK Régészeti Intézetének Archeogenetikai Laboratóriuma a 82 intézet részvételével készült tanulmányban Horvátországból származó minták vizsgálatával vett részt, míg az ELTE TTK Biológiai Intézet Embertani Tanszéke erdélyi rézkori leletanyagok elemzésével járult hozzá a munkához.

A teljes beszámoló az mta.hu oldalán olvasható.

2018. február 6-án kötetlen látogatásra invitálta Intézetünk az MTA BTK Néprajztudományi Intézetének munkatársait. Mindkét tudományterületre jellemző, hogy számos, közeli-távoli diszciplína bevonásával végzi kutatásait, ugyanakkor jelentős, az idők folyamán kiterjedő érintkezési felület kapcsolja össze őket, ami mindkét terület számára inspirativ,  együtt gondolkodásra serkentő lehetőséget kínál.

A kötetlen beszélgetést követően körbejártuk Intézetünk kutatószintjét, a természettudományos laborokat, restaurátor műhelyt, raktárt, feldolgozó műhelyt.

Tizennyolc fiatal kutató vehette át  2018. január 31-én az Akadémiai Ifjúsági Díjat az Akadémia vezetőitől.

Az Akadémiai Ifjúsági Díjat a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára alapította 1972-ben az akadémiai tudományos kutatóhelyen dolgozó, 30 év alatti fiatal kutatók szakmai munkájának ösztönzésére és a kiemelkedő tudományos eredmények elismerésére. Az Akadémiai Ifjúsági Díj célja elsősorban a pályamunkájuk és intézeti igazgatójuk minősítése alapján arra érdemes fiatal kutatók minél nagyobb számban való elismerése, tudományos munkájuk ösztönzése, támogatása. 1983-tól a pályázók korhatára 35 évre emelkedett.

Király Ágnes kollégánk, az MTA BTK Régészeti Intézet Lendület Mobilitás Kutatócsoport tudományos segédmunkatársa a „Településen belül előkerült emberi maradványok mint strukturált depozitumok a késő bronzkori – kora vaskori (RBD-HB3) Északkelet-Magyarországon. Módszertani vázlat egy készülő doktori disszertációhoz” című pályamunkájáért kapta meg az Akadémiai Ifjúsági Díjat.

Az elismeréshez szívből gratulálunk!

A Magyar Tudományos Akadémia folyóirata, a Magyar Tudomány 2017 októberétől az Akadémiai Kiadó gondozásában jelenik meg mind nyomtatott, mind digitális formában.

A 2018. évi első számban Bálint Csanád, az MTA rendes tagja, Intézetünk kutatóprofesszora vendégszerkesztésében "A történeti genetika történeti relevanciájáról — On Historical Relevance of Archaeogenetics" hét tanulmányt olvashatunk.

Bálint Csanád előszavából idézünk:

"Ez a kutatási helyzet és a társadalomban itthon is sokfelé tapasztalható érdeklődés indokolhatja, hogy még egy évtized sem múlt el, s a Magyar Tudomány újból egy nagyobb tematikus blokkot szentel a történeti genetikának. Ez az előzőtől, az elsősorban magyar őstörténeti szempontú tárgyalástól eltérően nemcsak a multidiszciplináris föllépésével, de a módszertani vonatkozások fölvetésével is különbözik. Azt szeretné megláttatni, hogy a durván leegyszerűsített: „megmértük – annyi – tehát” típusú szemlélet mellett a történeti genetika számára milyen létfontosságú a történettudomány módszereivel való megismerkedés. Amint az a régészek, történészek és a történeti állattan, történeti növénytan, környezettörténet stb. művelői között már régen kialakult, legyen úgy a múltra a genetika módszereivel tekintőkkel is. E folyóiratszámban régészek és történész mellett nemcsak nyelvész és tudományfilozófus, hanem humánbiológus és (látszatra távolabbról) etológus is részt vesz annak tárgyalásában, hogy melyek a történeti genetika történeti interpretációiban rejlő lehetőségek és korlátok."

A tartalom a folytatásban olvasható.