Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Török László, Intézetünk kutatóprofesszor emeritusa, a Magyar Tudományos Akadémia rendes és a Norvég Tudományos Akadémia külső tagja, Széchenyi-díjas ókortörténész, régész, núbiológus, a Seuso Kutatási Projekt és a Seuso Munkabizottság vezetője 2020. szeptember 17-én, életének 80. évében elhunyt.

Török László 1964-ben csatlakozott az MTA Régészeti Kutató Csoportjához, melynek előbb Intézetté, majd Kutatóközponttá történő átszervezését követően élete végéig aktív munkatársa maradt. Érdeklődése doktori értekezésének témája, a kora Árpád-kori kőfaragványok díszítőrendszere felől hamar a késő ókori Egyiptom művészete felé fordult, melyhez későbbi tudományos pályafutása alatt mindvégig újra és újra visszatért.

Hamarosan bekapcsolódott a Régészeti Kutató Csoport munkatársai által az UNESCO programjának keretében az Asszuáni-gát építése előtt feltárt emlékanyag feldolgozásába. E munka kapcsán mélyült el az akkor születőben lévő új tudományág, a núbiológia művelésében, melyből életművének jelentős része kinőtt. Olyan nagyszabású és meghatározó jelentőségű tudományos vállalkozások kötődnek elválaszthatatlanul a nevéhez, mint a Núbiáról szóló ókori írott forrásokat kritikai kiadásban, bő tudományos kommentárokkal közzétevő négykötetes forrásgyűjtemény, a Meroitikus Királyság egyik fővárosában, Meroé városában folyó ásatások tudományos feldolgozása és kiadása, vagy éppen Núbia késő ókori történeti és régészeti emlékeinek átfogó értékelése. Az évtizedek során a keze alól kikerülő írásokban egyre finomabb körvonalakkal rajzolódtak ki egy korábban alig ismert térség kulturális kontúrjai.

Mindeközben sohasem távolodott el attól a tudományterülettől, amely Egyiptomba vonzotta, hogy azután egyre mélyebbre és mélyebbre ásson a térség lenyűgöző kultúrájának sok évezredes múltjában. Több mint fél évszázadon keresztül rendszeresen tett közzé tanulmányokat és monográfiákat a késő ókori Nílus-völgy művészeti emlékeiről. Kutatásai megkoronázásaként 2005-ben nagysikerű kiállítást rendezett a magyar közönség számára a Szépművészeti Múzeumban „A fáraók után: a kopt művészet kincsei Egyiptomból” címmel. Ehhez elkészítette a bemutatott emlékek elemző katalógusát, amelyből kinőve megírta a késő ókori Egyiptom művészeti emlékeit összefoglalóan tárgyaló modern szintézisét. Núbiológiai és koptológiai munkássága között mintegy hidat építve részletesen foglalkozott a Nílus-völgy hellenisztikus kori régészeti és művészeti emlékeivel.

Tudományos kutatómunkájának több mint fél évszázadon át az MTA Régészeti Intézet adott otthont; emellett mindvégig szoros munka- és baráti kapcsolatokat ápolt a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményének kutatóival és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyiptológia Tanszéke munkatársaival. Meghívásukra évtizedeken keresztül tanított az egyetemen, valamint hosszú éveken keresztül oktatott vendégprofesszorként a Bergeni Egyetemen. Munkásságát számos díjjal és elismeréssel méltatták itthon és külföldön.

Életművének a publikációkban kevésbé látható, de kollégái és barátai által annál jobban ismert része volt az a fáradhatatlan munka, amelyet kiemelkedő tekintélyű és nagy nemzetközi elismertségű tudósként abba fektetett, hogy a magyarországi szakemberek felé folyamatosan közvetítse a nyugati tudományosság legújabb módszereit és eredményeit. Élénk szellemének érdeklődése a legfrissebb tudományos eredmények iránt mindvégig megmaradt, éles szemmel és soha nem szűnő kritikai érzékkel követte tudományterületének alakulását, mindig segítő kezet nyújtva fiatalabb pályatársainak.

Nyugodjék békében!

A világjárvány miatt kialakult különleges helyzetben a többezres tagságú European Association of Archaeologists (EAA) idei, eredetileg Budapestre tervezett konferenciáját a Szövetség virtuális térben valósította meg 2020. augusztus 24–30. között.

A 2020. évi konferencia megszervezését eredetileg az ELTE, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Várkapitányság Nonprofit Zrt. vállalta, széleskörű hazai szakmai együttműködéssel, mely azonban a járványhelyzet miatt elmaradt és a tervek szerint 2022-ben rendezik meg.

Több mint százhatvan fiatal kutató folytathatja tudományos munkáját a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatási Ösztöndíjának támogatásával.

Az MTA által 1996-ban alapított Bolyai-ösztöndíj a tudományos pálya kiemelkedően fontos szakaszában, a PhD-fokozat megszerzését követő időben fontos anyagi támogatás, mely segíti és ösztönzi a már jelentősebb eredményeket elért fiatalokat magyarországi kutatásaik folytatásában, valamint MTA-doktori értekezésük megírásában és a tudományos cím megszerzésében.

Idén Osztás Anett tudományos munkatársunk által elnyert „Építészet és társadalom a Kr. e. 5. évezred első felében a Kárpát-medence nyugati felén„ című pályázat kiindulópontját a 2006 és 2009 között Alsónyék határában végzett feltárások késő neolitikus időszakának (ún. lengyeli kultúra) építészeti maradványai jelentik. Az itt feltárt 122 nagyméretű, földfelszínre épített oszlopszerkezetes lakóház egyedülálló forrásanyagot jelent, nemcsak az anyagi kultúra megismeréséhez, hanem a társadalmi folyamatok megértéséhez is. A lengyeli kultúra felgyűjthető, Kárpát-medencei építészeti forrásanyagának közlése és többszempontú vizsgálata hiánypótló vállalkozás az európai újkőkor kutatásában. Az ösztöndíjas a három éves program keretében a házakat egyrészt a technológia oldaláról tanulmányozza: leíró és matematikai módszerek segítségével elemzi az építőanyagokat, a feltárt szerkezeti elemeket és az alaprajzokat. Másrészt vizsgálja a házak településen belüli elhelyezkedését, tájolását, egymáshoz való viszonyukat, a hozzájuk kapcsolható egyéb térbeli struktúrákat. Ezek segítségével képet alkothatunk arról, hogy a késő újkőkori közösségek hogyan határozták meg a helyüket a környezetükben, hogyan formálták át azt, valamint hogy hogyan alakították ki az épített tér elemeiből azt a társadalmi-kulturális-szimbolikus teret, mely mindennapjaik keretrendszerét jelentette. A feltárt házak alaprajzai továbbá izgalmas távlatokat nyitnak a különféle rekonstrukciós lehetőségek irányába.

Benkő Elek régészt, az MTA levelező tagját választotta az MTA új összetételű Doktori Tanácsa a testület elnökévé. A társelnöki posztot Kamarás Katalin vegyész, az MTA rendes tagja tölti be a következő három évben, a titkári feladatokat pedig Nyitray László biológus, az MTA doktora látja el.

Az új Doktori Tanácsot a Magyar Tudományos Akadémia 193. közgyűlése választotta meg. A 22 tagú testület alakuló ülésén döntött arról, hogy a 2017 májusa óta hivatalban lévő, idén leköszönt elnök, Kovács L. Gábor utódja Benkő Elek régész, történész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetének igazgatója, az Eötvös Loránd Tudományegyetem címzetes egyetemi tanára legyen. Az Entz Géza-, Ipolyi Arnold- és Kuzsinszky Bálint-díjas Benkő Elek szakterülete a középkori Kárpát-medence régészete és környezettörténete.

A Doktori Tanács társelnöke Kamarás Katalin vegyész, az MTA rendes tagja, a Wigner Fizikai Kutatóközpont, Szilárdtestfizikai és Optikai Intézetének kutatóprofesszora, címzetes egyetemi tanár lett.

A Doktori Tanács titkári teendőit Nyitray László biológus, az MTA doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Biológiai Intézet Biokémiai Tanszékének egyetemi tanára látja majd el.

A Doktori Tanács feladata a Magyar Tudományos Akadémia doktora (MTA doktora) cím megszerzésére vonatkozó eljárás szakmai, ügyrendi és tudományetikai felügyelete, az eljárás egyes szakaszaiban esedékes döntések meghozatala és a cím odaítélése a megszerzésének feltételeit teljesítő személyeknek. Az újjáalakult Tanács fő feladata az MTA doktora cím tekintélyének és színvonalának őrzése, az MTA küldetéséhez igazodva az MTA doktora cím iránti érdeklődés fenntartása, valamint a cím elismertségének növelése nemcsak a tudós közösségben, hanem a társadalom szélesebb köreiben is. A pandémia erősödése idején különösen nagy kihívás a DT üléseinek és a védéseknek a folyamatos, szakszerű és biztonságos megszervezése, szükség esetén elektronikus eszközökkel.

Forrás/Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

A Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója pályázatokat hirdet fiatal kutatói munkakörök betöltésére.

A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet felhívása ITT található.

A pályázatok beérkezésének határideje: 2020. szeptember 30.

Kutatási téma:
Régészeti településtörténet és térinformatika
A BTK Régészeti Intézetében több projekt keretében is végeznek régészeti korszakokon átnyúló településtörténeti és -hálózati elemzéseket, részben korpuszkötetek összeállítása, részben konkrét régészeti topográfiai feladatok, környezettörténeti és mikroregionális kutatások kapcsán. Mindez a helyszíni roncsolásmentes lelőhely-diagnosztikai felméréseket, az adatok térinformatikai kezelését, elemzését is igényli. E munkát segítené elő a modern kutatási formákat (térinformatikát, geofizikai módszereket stb.) legalább alapszinten ismerő, a településtörténeti feldolgozás irányában elkötelezett fiatal kutató. Előny a régészeti végzettség mesterszakon, a régészeti topográfiai típusú kutatásokat segítő terepgyakorlat, elvárás a haladó szintű számítógépes, valamint a térinformatikai ismeretek. A fiatal kutató feladata lesz, hogy önállóan és csapatmunkában részt vegyen a mérési feladatok tervezésében-megvalósításában; a korábbi térinformatikai mérési adatok kielemzésében; segítse az intézet térinformatikai és a roncsolásmentes lelőhely-kutatásokkal összefüggő műszerpark összeállítását és fejlesztését. Munkaköri leírása szerint elvárás a PhD-képzésbe való bekapcsolódás.

Az Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae 71/1., 2020 nyarán megjelent száma kilenc római, népvándorlás és középkori tematikájú tanulmányt és három könyvrecenziót tartalmaz.

Köztük található Intézetünk munkatársai által jegyzett két tanulmány is.

Benkő Elek akadémikus és szerzőtársai Sümegi Pál, Törőcsik Tünde, Bodor Elvira, Sümegi Balázs és Jakab Gusztáv „Sâncraiu de Mureș (Marosszentkirály): medieval settlement network, Pauline monastery and its environment on the middle course of the Mureş river” című tanulmányukban az erdélyi Marosszentkirály környékének középkori környezettörténetét és vízgazdálkodását mutatják be. A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetében Benkő Elek akadémikus vezetésével folytatott középkori környezettörténettel foglalkozó kutatás legújabb eredményei alapján a Székelyföld nyugati peremén, Marosvásárhely közelében található Marosszentkirály pálos kolostora közelében a Maros folyóhoz kapcsolódó vízgazdálkodási stratégiákba és a tájat átformáló gazdálkodásba nyerhetünk betekintést.

A kutatásban résztvevő Jakab Gusztáv, a Szent István Egyetem egyetemi docense az alábbi oldalon is beszámolt a kutatás eredményeiről: „A mi esetünkben Marosszentkirálynál nagyon izgalmas volt, hogy megtaláltuk annak a nyomát, amikor a 13. században a betelepülő székelység elkezdi kiirtani az erdőket a Maros árterében és ekkor kezdődik el a vizsgált Maros holtág feltöltődése is.” További részletek a tanulmányban olvashatóak.

Gál Erika archeozoológus kollégánk és szerzőtársai, Daróczi-Szabó László és Daróczi-Szabó Márta „Bird bone remains from two medieval settlements in Debrecen (Eastern Hungary)” című tanulmányukban a középkori házi és vad madarak hasznosításának kérdését vizsgálták három Debrecen környéki lelőhely állatcsont leletanyaga segítségével.

A napokban jelent meg a Martin Opitz Kiadó gondozásában Szőke Béla Miklós „A Karoling-kor Pannóniában” című új kötete.

Ahogy a kötet ismertetőjében olvashatjuk:

„A kötet részletesen tárgyalja a Kárpát-medence eddig nem, vagy alig ismert korszakának, a Karoling Birodalom keleti terjeszkedésének – az Avar Kaganátus megszűnése és a Magyar Fejedelemség megszületése közötti mintegy száz évnek – a történetét.
A Karoling Birodalom új keleti tartománya, Pannonia magában foglalta a Dunántúl nagy részét, ahol a 9. század közepétől kisebb grófságok létesültek. Közülük legjobban az alsó-pannóniai grófság ismert, amelynek központját, Mosaburgot (Mocsárvárat) a 840-es évek elejétől Priwina és fia Chezil (Kocel) Zalavár-Várszigeten építette ki. A salzburgi püspökség térítési körzetébe tartozó Alsó-Pannóniában 840 és 870 között mintegy 30 templom épült fel, amelyek közül öt ma már régészetileg is azonosított. A 860–870-es évek fordulóján rövid ideig Mosaburgban tevékenykedett Konstantin (Kyrill) és testvére, a Pannónia érsekévé emelt Metód, majd a 880-as évek végén itt állt Arnolf keleti frank király egyik udvarháza. Mosaburgot 896-ban a király Braslav hercegre bízta, aki azt erős sánccal vette körül.
A több mint 70 éve folyó régészeti kutatásnak köszönhetően mára megbízható képet alkothatunk a mosaburgi grófság településtörténetéről, építészeti, művészeti emlékeiről, társadalmi hierarchiájáról, etnikai összetételéről, kulturális kapcsolatrendszeréről is.”

A kötet tartalomjegyzéke ITT található.

A monográfia egy új sorozat, a „Mosaburg / Zalavár” első köteteként jelenik meg, ami a következő években reményeink szerint idegen nyelvű (angol és német) kiadványsorozattá bővül. A sorozat további kötetei a Zalavár-Várszigeten és vonzáskörzetében immár több mint 70 éve folyó régészeti kutatások során az avar kortól a Karoling- és Árpád-koron át a török kor végéig tartó időszakból feltárt több ezer sír és települési objektum, ékszer és használati tárgy, több százezer edénytöredék, állatcsont, szerves és szervetlen maradvány hagyományos, antikvárius szemléletű leírását és természettudományos elemzésekkel kiegészült, komplex feldolgozását tartalmazzák majd.

A feltárások idén is folytatódnak Zalaváron Ritoók Ágnes (MNM) és kollégánk, Szőke Béla Miklós professzor vezetésével. A 2019. év fontos leleteiről a „Közkincs” című rádióműsor 2020. július 22-i adásában hallhattunk újabb részleteket. Az idei szezon híreivel a 2020. augusztus 20-ig folyó ásatásokat követően jelentkezünk.

„Nem várható olyan pillanat, amikor hirtelen megoldjuk a magyar őstörténet problémáit – mondja a Mandinernek Mende Balázs Gusztáv paleoantropológus. Szerinte bizonyos kérdések tisztázására a genetikai vizsgálat az egyetlen bevethető módszer, az őstörténet-puzzle legsűrűbb részét pedig csak most kezdik el kirakni. Szóba kerül az Árpád-ház és a honfoglaló magyarok eredete, valamint a hunok is.”

Az Archaeogenetikai Laboratórium vezetője, Mende Balázs kollégánk a Mandinernek adott interjúban a fenti témák mellett beszélt a jelenlegi legfontosabb kutatási programokról, a labor munkájáról, valamint a régészek, antropológusok, archeogenetikusok közötti folyamatos párbeszéd fontosságáról.

"Nagyon sűrű mostanában a laborunk szakmai programja, ami egyfelől nagyon jó érzés, hogy sok év után végre összeállnak a dolgok, Szécsényi-Nagy Anna kolléganőmmel, a laboratórium szakmai vezetőjével ugyanakkor egyre több megkeresésre kell nemet mondanunk, vagy halasztást kérnünk. Az Árpád-népe projekt keretében zajlanak a 9-11. századi népességek genetikai jellemzését célzó vizsgálatok, éppen visegrádi temetkezésekből tervezünk mintavételeket, illetve nemrég kaptuk meg elemzésre a zalavári temetők teljes genom eredményeit.

A harvardi Medical School szakembereivel együttműködésben folynak az oroszországi minták teljes genom elemzései, Szeifert Bea kolléganőm PhD-disszertációja keretében több őstörténeti relevanciájú oroszországi szérián dolgozik, Gerber Dániel bioinformatikus kollégánk pedig erősen küzd, hogy pl. velem, földi halandóval is megértesse, ami számára egyértelmű.

A napokban adtuk le publikálásra az Urál keleti felén található híres Ujelgi temető genetikai elemzését is tartalmazó cikkünket, amit első szerzőként Csáky Veronika jegyez. Személy szerint nagy érdeklődéssel várom a székelyföldi középkori temetők vizsgálatát, ami Anna OTKA-projektje keretében zajlik. Ez sajnos a COVID miatt késedelmet szenved, de a székelyföldi falvak jelenlegi népességének vizsgálata már szépen előrehaladt. A kutatócsoportunk kapacitásait egyre inkább az ERC-SYN projekt általunk vállalt feladatainak teljesítése köti le, ennek jelenlegi laborfeladatait fiatal PhD-ösztöndíjas kollégánk, Gyuris Balázs látja el.

Vaskori és bronzkori népességek vizsgálatában is érdekeltek vagyunk, amelyek elsődlegesen nem képezik a magyar őstörténet kutatás első vonalát, azonban úgy véljük, hogy a Kárpát-medence jóval a honfoglalás előtti genetikai viszonyainak ismerete is releváns része az őstörténeti kutatásoknak. Eljöhet az az idő, amikor a Kárpát-medence archaikus népességeinek genetikai adatbázisa elér egy kritikus szintet és nagyon sok mindent tisztábban fogunk látni."

További részletek a mandiner.hu portálon olvashatóak.

Az állati eredetű nyersanyagok közül az ún. kemény szövetekből – csont, agancs és agyar – készült tárgyaknak a legnagyobb a fennmaradási esélye a régészeti leletanyagokban. A csontmegmunkálás eredményeképpen létrejött eszközök és díszek valamennyi régészeti korszakban előfordulnak, ám tekintettel a fém őskor végi fokozatos térhódítására, nagyobb változatosságban és mennyiségben inkább a korábbi korszakokra jellemzőek. Intézetünkben Gál Erika archeozoológus kollégánk a közelmúltban több leletanyagot is vizsgált, melynek eredményeit tanulmánykötetben és megjelenés alatt álló tanulmányokban összegezte.

A jelenleg vizsgált csonteszközök a Mateusz Jaeger (Poznań), Johannes Müller (Kiel) és Kulcsár Gabriella kollégánk által vezetett Kakucs Archaeological Expedition (KEX) nemzetközi kutatási projekthez kapcsolódnak. A Kr. e. 2. évezredben a Kárpát-medence központi területén élt Vatya-kultúra emlékeit őrző Kakucs-Turján bronzkori lelőhelyen ez idáig 164 db csont-, agancs- és agyartárgy került napvilágra. Az előzetes eredmények (100 db eszköz vizsgálata) szerint az anyag több mint egynegyedét a mezei nyúl és kutya kéz- és lábközépcsontokból és ujjpercekből készült csüngők (függők) alkották (1. kép). Ez a valószínűleg ruhadíszként használt típus a szintén a Vatya-kultúrához tartozó Százhalombatta-Földvár leletanyagában is kiemelkedő gyakoriságú, így joggal feltételezhető, hogy a Vatya közösségek számára identitásértékű díszítőelem volt.

 A feldolgozás második szakaszában egy, a leginkább mozsártörőre emlékeztető csonteszköz a legérdekesebb darab. Ennek a típusnak a kakucsi két töredéknél jobb megtartású képviselője az M7-es autópálya építését megelőző nagyfelületű leletmentéseken Kiss Viktória kollégánk által feltárt, kora bronzkori Kisapostag-kultúrához sorolt Ordacsehi-Bugaszeg lelőhelyen került elő (2. kép). A mindhárom esetben juh vagy kecske sípcsontból készült tárgy – a kopás-, repedés- és törésnyomokból következtetve – intenzív csavaró és dörzsölő mozgásnak volt kitéve. Mivel egy ritka és kis munkafelületű eszközről van szó, feltételezésünk szerint csak alkalmanként és puhább növényi anyagok (pl. gyógynövény) szétmorzsolására használták.

Az InfoRádió Szigma című tudományos ismeretterjesztő magazinműsora révén a hallgatók első kézből ismerhetik meg Magyarország és a világ legfrissebb kutatási eredményeit, felfedezéseit, amelyek megértésében kutatók, szakértők segítenek.

A keddenként 19.00 órakor kezdődő rádióműsor 2020. július 7-i adásában Kiss Viktória a Lendület Mobilitás Kutatócsoport munkájáról beszélt a kutatócsoport ötéves záróbeszámolója kapcsán.