A "Magyarország Régészeti topográfiája – Múlt, jelen, jövő" című konferencia tanulmánykötete hamarosan megjelenik.

 A könyvbemutatót  2017. november 24-én, pénteken 11 órától tartjuk a IX. kerület Tóth Kálmán u. 4. földszinti nagy teremben.

 A meghívó készül, addig is kérjük, hogy írják be a naptárukba ezt az eseményt.

 Mindenkit szeretettel várunk!

A "Magyarország Régészeti Topográfiája" program keretében az MTA BTK Régészeti Intézet munkatársai 2017. október 12-én magnetométeres felmérést és drónnal régészeti célú légifotózást végeztek a hódmezővásárhelyi Nagy Bőve-halom (korábban: Téglás-Bakay-halom) Árpád-kori lelőhelyen (templom, temető, település).

A munka a Hódmezővásárhely határára összpontosító Csongrád megyei régészeti topográfiai felmérés keretében zajlott, együttműködésben a Szegedi Egyetem Régészeti Tanszékével, a szegedi Móra Ferenc Múzeummal, a hódmezővásárhelyi Tornyay János Múzeummal és Csongrád megyei kormányhivatallal.

A vizsgált lelőhely az 1960-as évek elején mezőgazdasági munkák során vált ismertté. A Bőve-halom tetejét érintő leletmentő ásatás (B. Nagy Katalin) során egy agyag alapozású középkori templom maradványai kerültek elő, a körülötte fekvő, melléklet nélküli sírokkal; a feltárás dokumentációja sajnos nem maradt fenn. Az 1977-ben és 2017-ben folytatott szisztematikus felszíni leletgyűjtés során a dombtól K-re és DNY-ra kerültek elő Árpád-kori kerámiatöredékek. A mostani vizsgálat célja az volt, hogy a templomról, illetve a hozzá tartozó egykori településről szerezzünk további adatokat, a Régészeti Intézet saját műszerparkjával.

A felmérést megtekintették a Csongrád Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztálya munkatársai is.

A Kárpát-medence középkori környezettörténete című program (OTKA/NKFI K-112318) keretében Jakab Gusztáv, az MTA BTK Régészeti Intézetének munkatársa 2017. október 9-11. között kutatóúton járt Erdélyben. A kutatóút célja az erdélyi környezettörténeti kutatások egyik legfontosabb helyszínén megfigyelhető régészeti jelenségek leírása volt.

Homoródszentpál (Hargita megye) határában egy nagyobb kiterjedésű, gátakkal ellátott mesterséges tavat fedeztek fel az Intézet munkatársai, amely a 14. századtól egészen a 19. századig működött. A tavat egy közel 8000 éves tőzegláp területén alakították ki, ahol már a császárkorban is víztározó tó létezett. A 20. század elején komoly földmunkák folytak a tó körül, megpróbálták az elhanyagolt völgyzáró gátat felújítani, amivel jelentősen károsították a középkori lelőhelyet. A mostani kutatóút célja a középkori(?) gátmaradványok azonosítása és keltezése volt. A régészeti feltárást Sófalvi András, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum régésze végezte el. A munka során letisztítottak egy feltételezett középkori gátmaradványt. Az elkészített profil segítségével adatokat gyűjtöttek a gát szerkezetéről, építésének módjáról. A legfontosabb eredmény, hogy sikerült nagy mennyiségű, radiokarbon mérésre alkalmas szerves anyagot begyűjteniük a gát alatti rétegből, amivel lehetővé válik az építés idejének egyértelmű meghatározása. A mérési eredmények remélhetően jól kiegészítik a lápi üledék 5,6 m vastag, különféle módszerekkel már korábban feldolgozott, radiokarbon mérések sorával keltezett rétegsorát.

Ismereteink szerint ilyen összetett, régészeti-történeti adatokkal és topográfiai felméréssel is kiegészített vizsgálatra egy lelőhelyen belül még nem került sor a Kárpát-medencében.

Az eddig ismert legkorábbi leprás megbetegedés csonttani tüneteit mutatták ki hazai kutatók, köztük Intézetünk munkatársai, a mai Abony közelében a késő rézkorban élt emberek maradványain. A kutatócsoport eredményei 2017. október 12-én láttak napvilágot a PLoS One folyóiratban.

A mai Abony közelében az MTA BTK Régészeti Intézetének munkatársai egy, a késő rézkor kezdetén, Kr. e. 3700/3600 körül itt élő közösség települését tárták fel 2006-ban. Az előkerült emberi maradványokat egy antropológusokból és régészekből álló hazai kutatócsoport elemezte az MTA BTK Régészeti Intézete (Köhler Kitti, Marton Tibor, Serlegi Gábor), az ELTE TTK Biológiai Intézet Embertani Tanszéke (Hajdu Tamás, Szeniczey Tamás), a Magyar Nemzeti Múzeum (Fábián Szilvia), és a Szegedi Tudományegyetem (Marcsik Antónia) munkatársainak együttműködésében. Az archeogenetikai vizsgálatokat az University College London kutatója, Helen D. Donoghue végezte el. Az antropológiai és paleopatológiai kutatást irányító Köhler Kitti és Hajdu Tamás vizsgálatai alapján a késő rézkori közösség egyik tagján a lepra csonttani tüneteit figyelhetők meg. Jelenlegi tudásunk alapján ez lehet a világ legkorábbi kimutatott leprás megbetegedése, mely mintegy ezer évvel korábbi az eddigi legidősebb, Anatóliában fellelt esetnél. Az elemzések eredményeit bemutató tanulmány a PLoS ONE című folyóiratban jelent meg.

A tanulmány megjelenését az MTA Open Access alapja támogatta. 

A tanulmány magyar nyelvű kivonatát ITT olvashatjuk.