Száz évvel ezelőtt, 1918. október 21-én született Bognár-Kutzián Ida, a XX. századi magyarországi ősrégészeti kutatások meghatározó alakja.

Már tudományos életbe való belépése is nagy visszhangot váltott ki; doktori disszertációja a Kárpát-medence első élelemtermelő közössége, a Kr. e. VI. évezredbeli Körös-kultúra első monografikus feldolgozása volt (1944, 1947). Paradigmaváltást hozott a kultúra szemléletében, a korábbi, nyugatról történő származtatás helyett a balkáni, égei eredet mellett érvelt.

Karrierjének következő kiemelkedő jelentőségű munkája Tiszapolgár-Basatanya rézkori temető (Kr. e. V. évezred) föltárása és mintaszerű, minden apró részletre és lehetséges kapcsolatra kitekintő társadalomrégészeti szemléletű feldolgozása volt. Az 1963-ban megjelent könyv jelentőségét jól jelzi, hogy máig gyakran idézett forrás a szakirodalomban. Ezt követte hasonló jelentőségű, ma is világszerte használt összefoglalása a Tiszapolgár-kultúráról 1972-ben.

Tudományos munkájának harmadik, szintén máig ható, meghatározó jelentőségű tevékenysége volt az archaeometriai módszerek és kutatások — archaeometallurgia, anyagvizsgálatok, radiokarbon vizsgálatok, archaeoasztronómia) bevezetése a magyarországi őskort kutató régészeti gyakorlatba már az 1960-as évektől kezdődően és ez a szemléletmód határozta meg életének utolsó éveit is.

Élete során többször töltött be vezető pozíciót meghatározó jelentőségű munkahelyeken: 1945–1949 között egyetem adjunktus volt az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, 1949–1960 között a Magyar Nemzeti Múzeum kutatórégésze, majd osztályvezető-helyettese volt. 1960–1967 között az MTA Régészeti Kutatócsoport, ill. Régészeti Intézet tudományos munkatársa, 1967–1970 között részlegvezetője, majd 1971-től osztályvezető tudományos főmunkatársa volt. Nemzetközi kapcsolatait jól jellemzi, hogy már 1966-tól a berlini Deutsches Archäologisches Institut és 1969-től az Union Internationale des Sciences Préhistoriques et Protohistoriques Conseil Permanent tagja volt, számos nemzetközi konferencián is részt vett.

Kiemelkedő jelentőségű, nagy hatású, máig megkerülhetetlen és gyakran idézett publikációi mellett az interdiszciplináris módszerek bevezetésével nagy hatást gyakorolt a régészeti gondolkodásra. Széles körű nemzetközi kapcsolatai, tudományszervezése kiemelkedő volt.

Születésének 100. évfordulója alkalmából az MTA BTK Régészeti Intézet, a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat, az Archeometriai Műhely, az ELTE BTK Régészettudományi Intézet, az Ősrégészeti Társaság és a DAI Römisch-Germanische Kommission Forschungsstelle Budapest közös szervezésében emlékülést szervezünk.

A rendezvény időpontja:
2018. október 19. (péntek) 10:00–16:00 óra
A rendezvény helyszíne:
MTA BTK Régészeti Intézet, II. emeleti tanácsterem
1097 Budapest, Tóth Kálmán u. 4.

A rendezvényen visszaemlékezést és előadást tart többek között Bánffy Eszter, Ruth Tringham, Raczky Pál, John Chapman, Joanna Sofaer, Jerem Erzsébet, Alice Choyke, Bartosiewicz László, T. Biró Katalin, Sándor Lászlóné, Szőkefalvi Nagy Zoltán, Benkő Lázár, Biró Tamás, Bondár Mária, Medzihradszky Zsófia, Barlai Katalin. Az emlékülés részletes programja ITT olvasható.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

2018. szeptember 25-én, kedden 10 órakor kerül sor a "Castrum Dombo 2014-2018. A dombói vár régészeti kutatásának első öt éve" című konferenciára. A rendezvény helyszíne az MTA Humántudományok Kutatóháza földszinti előadóterme (1097 Budapest, Tóth Kálmán u. 4).

A Tolna megyei Dombó várának szisztematikus régészeti kutatása 2014-ben kezdődött meg, Berta Adrián, az MTA BTK Régészeti Intézetének fiatal kutatói ösztöndíjas munkatársának a vezetésével, a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékével való együttműködés keretében. Az elmúlt öt év során sikerült tisztázni a vár kiterjedését és jellemző rétegviszonyait, továbbá főbb építési periódusait. A terepi munkákkal párhuzamosan megkezdődött az előkerült leletanyag feldolgozása is. A megrendezésre kerülő konferencia célja, hogy bemutassa a projekt eddigi eredményeit, valamint felvázolja a további kutatás perspektíváit.

A részletes program ITT olvasható.
A konferencia absztrakt kötete ITT tölthető le!
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Érdeklődni az alábbi e-mail címen lehet:

Az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének és az MTA BTK Régészeti Intézetének munkatársai, Vida Tivadar, Koncz István és Mende Balázs Gusztáv részt vettek a Patrick J. Geary professzor által vezetett népvándorlás kori genetikai kutatásokban, amelynek eredményei a Nature Communications hasábjain jelentek meg 2018. szeptember 11-én.

A komplex paleogenomikai, régészeti és történeti kutatások a késő antik és kora középkori szociális, kulturális és etnikus átalakulások, a vándorló és letelepedő népcsoportok szerveződésének mélyebb megértését célozták. A genetikai vizsgálatokat és azok bioinformatikai kiértékelését a Firenzei Egyetem, a jénai Max-Planck-Institut für Menschheitsgeschichte, illetve a Stony Brook Egyetem (New York) kutatói végezték. A hazai mintavételeket az MTA BTK Régészeti Intézet Archeogenetikai Laboratóriuma végezte.

Az elvégzett kutatások az archeogenetika új szemléletű megközelítését jelentik, amelynek keretében a nagy történeti narratívák (az egykori Római Birodalom területén végbe menő átalakulások) kutatása mellett először került sor teljes közösségek vizsgálatára. A projekt célkitűzése a germán langobardoknak az írott források szerint az Elba-vidéktől Itáliáig tartó vándorútja utolsó szakaszának kutatása volt, amikor a 6. század második felében a Dunántúlról Észak-Itáliába költöztek. A kivándorlás előtti időszakra keltezhető, 45 síros szóládi temető (Somogy megye) esetében teljes mintavételre törekedve először sikerült közvetlenül vizsgálni a rokoni kapcsolatok szerepét a népvándorlás kori közösségek életében.

A szóládi temetőben több családi csoportot lehetett elkülöníteni, például egy „szerencsés” esetben egy család férfitagjainak három generációját. Az eredmények azt sugallják, hogy a langobard közösségbe vélhetően a helyi népességből származók is beházasodhattak. Az elvégzett új típusú, a sejtmagi örökítőanyag nagyfelbontású vizsgálatára irányuló genetikai vizsgálatok kiegészítik a lelőhely már korábban lefolytatott, a migrációs folyamatok és az életmód megismerésére irányuló természettudományos – izotópos, illetve mitokondriális DNS-alapú archeogenetikai – kutatásait. A projekt keretében elemzett másik temető az észak-olaszországi Collegno város területén (Piemont) található, amelyben a temetkezések langobard hódítás elejére keltezhető első két generációjának vizsgálatára került sor. Bár a két temető között közvetlen biológiai kapcsolat nem mutatható ki, az alapvető genetikai struktúrájuk nagyon hasonló: két eltérő biológiai háttérrel rendelkező csoport elkülönítése volt lehetséges, amelyek a régészeti leletek és a temetkezési rítus tekintetében is nagyon különböznek.

Az eredmények alapján kijelenthető, hogy a vizsgált közösségek esetében több, heterogén csoport (bevándorlók és helyiek) együttélése valósult meg, s ez összhangban van a történeti források, illetve a régészeti adatok által felrajzolt képpel, vagyis a langobard népesség történeti adatok alapján jól ismert, Pannoniából Itáliába történő vándorlásával.

A kutatási projekt újabb 5-6. századi temetők bevonásával, a helyi és a bevándorló csoportok közötti interakciók további kutatásával folytatódik, ennek keretében a hazai kutatók további közösségek vizsgálatát tervezik.

A cikk megírásában 13 intézmény 27 kutatója működött közre: Patrick J. Geary (Institute for Advanced Study, Princeton); Krishna Veeramah, Carlos Eduardo G. Amorim és Dean Bobo Stony Brook University, New York); David Caramelli Stefania Vai, Alessandra Modi és Martina Lari (Università degli Studi di Firenze); Johannes Krause és Cosimo Posth (Max-Planck-Institut für Menschheitsgeschichte és Universität Tübingen); Vida Tivadar és Koncz István (Eötvös Loránd Egyetem); Susanne Hakenbeck (University of Cambridge); Maria Cristina La Rocca (Università degli Studi di Padova); Mende Balázs (Magyar Tudományos Akadémia); Walter Pohl (Österreichische Akadamie der Wissenschaften); Luisella Pejrani Baricco, Elena Bedini és Caterina Giostra (Università Cattolica del Sacro Cuore, Milano); Paolo Francalacci (Università degli Studi di Sassari); Daniel Winger (Universität Rostock); Uta von Freeden (Deutsches Archäologisches Institut); Silvia Ghirotto and Guido Barbujani (Università degli Studi di Ferrara).

A teljes cikk itt érhető el.

2017 májusában Zalavár, Zalaapáti és Zala megye önkormányzata, a pannonhalmi főapátság és az EMMI illetékes államtitkársága a zalavári monostor alapítás ezer éves évfordulójának méltó megünneplésére hirdette meg a „Zalavár 1000” programot. E program keretében, 2018. július közepétől folytatódott a régészeti kutatás Zalavár-Várszigeten, amelynek célja, hogy a Szent István által alapított bencés apátság 1019-ben felszentelt templomának a maradványait feltárja. Szőke Béla Miklós (MTA BTK Régészeti Intézet) és Ritoók Ágnes (MNM Régészeti Tár) vezetésével sikerült körülhatárolni azt a területet, ahol a monostor temploma állt. A 18–20. században folyamatosan pusztított monostor idén kutatott területén egyelőre csak a bolygatás nagyméretű gödreit, és a templom köré temetett, jórészt ugyancsak bolygatott Karoling- és Árpád-kori sírokat tártunk fel, amelyek azonban – az esetleges teljes pusztulás esetén is – lehetővé teszik a templom pontos helyének kijelölését.

Az ásatásról bővebben ITT olvashatunk.