Az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének és az MTA BTK Régészeti Intézetének munkatársai, Vida Tivadar, Koncz István és Mende Balázs Gusztáv részt vettek a Patrick J. Geary professzor által vezetett népvándorlás kori genetikai kutatásokban, amelynek eredményei a Nature Communications hasábjain jelentek meg 2018. szeptember 11-én.

A komplex paleogenomikai, régészeti és történeti kutatások a késő antik és kora középkori szociális, kulturális és etnikus átalakulások, a vándorló és letelepedő népcsoportok szerveződésének mélyebb megértését célozták. A genetikai vizsgálatokat és azok bioinformatikai kiértékelését a Firenzei Egyetem, a jénai Max-Planck-Institut für Menschheitsgeschichte, illetve a Stony Brook Egyetem (New York) kutatói végezték. A hazai mintavételeket az MTA BTK Régészeti Intézet Archeogenetikai Laboratóriuma végezte.

Az elvégzett kutatások az archeogenetika új szemléletű megközelítését jelentik, amelynek keretében a nagy történeti narratívák (az egykori Római Birodalom területén végbe menő átalakulások) kutatása mellett először került sor teljes közösségek vizsgálatára. A projekt célkitűzése a germán langobardoknak az írott források szerint az Elba-vidéktől Itáliáig tartó vándorútja utolsó szakaszának kutatása volt, amikor a 6. század második felében a Dunántúlról Észak-Itáliába költöztek. A kivándorlás előtti időszakra keltezhető, 45 síros szóládi temető (Somogy megye) esetében teljes mintavételre törekedve először sikerült közvetlenül vizsgálni a rokoni kapcsolatok szerepét a népvándorlás kori közösségek életében.

A szóládi temetőben több családi csoportot lehetett elkülöníteni, például egy „szerencsés” esetben egy család férfitagjainak három generációját. Az eredmények azt sugallják, hogy a langobard közösségbe vélhetően a helyi népességből származók is beházasodhattak. Az elvégzett új típusú, a sejtmagi örökítőanyag nagyfelbontású vizsgálatára irányuló genetikai vizsgálatok kiegészítik a lelőhely már korábban lefolytatott, a migrációs folyamatok és az életmód megismerésére irányuló természettudományos – izotópos, illetve mitokondriális DNS-alapú archeogenetikai – kutatásait. A projekt keretében elemzett másik temető az észak-olaszországi Collegno város területén (Piemont) található, amelyben a temetkezések langobard hódítás elejére keltezhető első két generációjának vizsgálatára került sor. Bár a két temető között közvetlen biológiai kapcsolat nem mutatható ki, az alapvető genetikai struktúrájuk nagyon hasonló: két eltérő biológiai háttérrel rendelkező csoport elkülönítése volt lehetséges, amelyek a régészeti leletek és a temetkezési rítus tekintetében is nagyon különböznek.

Az eredmények alapján kijelenthető, hogy a vizsgált közösségek esetében több, heterogén csoport (bevándorlók és helyiek) együttélése valósult meg, s ez összhangban van a történeti források, illetve a régészeti adatok által felrajzolt képpel, vagyis a langobard népesség történeti adatok alapján jól ismert, Pannoniából Itáliába történő vándorlásával.

A kutatási projekt újabb 5-6. századi temetők bevonásával, a helyi és a bevándorló csoportok közötti interakciók további kutatásával folytatódik, ennek keretében a hazai kutatók további közösségek vizsgálatát tervezik.

A cikk megírásában 13 intézmény 27 kutatója működött közre: Patrick J. Geary (Institute for Advanced Study, Princeton); Krishna Veeramah, Carlos Eduardo G. Amorim és Dean Bobo Stony Brook University, New York); David Caramelli Stefania Vai, Alessandra Modi és Martina Lari (Università degli Studi di Firenze); Johannes Krause és Cosimo Posth (Max-Planck-Institut für Menschheitsgeschichte és Universität Tübingen); Vida Tivadar és Koncz István (Eötvös Loránd Egyetem); Susanne Hakenbeck (University of Cambridge); Maria Cristina La Rocca (Università degli Studi di Padova); Mende Balázs (Magyar Tudományos Akadémia); Walter Pohl (Österreichische Akadamie der Wissenschaften); Luisella Pejrani Baricco, Elena Bedini és Caterina Giostra (Università Cattolica del Sacro Cuore, Milano); Paolo Francalacci (Università degli Studi di Sassari); Daniel Winger (Universität Rostock); Uta von Freeden (Deutsches Archäologisches Institut); Silvia Ghirotto and Guido Barbujani (Università degli Studi di Ferrara).

A teljes cikk itt érhető el.

2017 májusában Zalavár, Zalaapáti és Zala megye önkormányzata, a pannonhalmi főapátság és az EMMI illetékes államtitkársága a zalavári monostor alapítás ezer éves évfordulójának méltó megünneplésére hirdette meg a „Zalavár 1000” programot. E program keretében, 2018. július közepétől folytatódott a régészeti kutatás Zalavár-Várszigeten, amelynek célja, hogy a Szent István által alapított bencés apátság 1019-ben felszentelt templomának a maradványait feltárja. Szőke Béla Miklós (MTA BTK Régészeti Intézet) és Ritoók Ágnes (MNM Régészeti Tár) vezetésével sikerült körülhatárolni azt a területet, ahol a monostor temploma állt. A 18–20. században folyamatosan pusztított monostor idén kutatott területén egyelőre csak a bolygatás nagyméretű gödreit, és a templom köré temetett, jórészt ugyancsak bolygatott Karoling- és Árpád-kori sírokat tártunk fel, amelyek azonban – az esetleges teljes pusztulás esetén is – lehetővé teszik a templom pontos helyének kijelölését.

Az ásatásról bővebben ITT olvashatunk.

2018. szeptember 25-én, kedden 10 órakor kerül sor a "Castrum Dombo 2014-2018. A dombói vár régészeti kutatásának első öt éve" című konferenciára. A rendezvény helyszíne az MTA Humántudományok Kutatóháza földszinti előadóterme (1097 Budapest, Tóth Kálmán u. 4).

A Tolna megyei Dombó várának szisztematikus régészeti kutatása 2014-ben kezdődött meg, Berta Adrián, az MTA BTK Régészeti Intézetének fiatal kutatói ösztöndíjas munkatársának a vezetésével, a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékével való együttműködés keretében. Az elmúlt öt év során sikerült tisztázni a vár kiterjedését és jellemző rétegviszonyait, továbbá főbb építési periódusait. A terepi munkákkal párhuzamosan megkezdődött az előkerült leletanyag feldolgozása is. A megrendezésre kerülő konferencia célja, hogy bemutassa a projekt eddigi eredményeit, valamint felvázolja a további kutatás perspektíváit.

A részletes program ITT olvasható.
A konferencia absztrakt kötete ITT tölthető le!
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Érdeklődni az alábbi e-mail címen lehet:

Bondár Mária tudományos főmunkatárs vezetésével új kutatócsoport kezdi meg munkáját 2018-ban az NKFIH támogatásával (NKFIH K-18/128413). A kutatás célja a Kárpát-medence késő rézkori temetkezéseinek komplex elemzése (Complex analyses of the Late Copper Age burials in the Carpathian Basin).
A temetők különleges szakrális helyek, amelyek megőrizték a hiedelemvilág, a szertartások és a rítusok különböző megnyilvánulásait. A halottkultusz szimbólumai az egykori közösségek számára pontosan érthető jelrendszert alkottak, generációkon át hagyományozott szokásokat, társadalmi kapcsolatokat rögzítettek, amelyeket különböző rítusok keretében örökítettek tovább.
A négy éves futamidejű pályázat keretében a Kr. e. 3600/3000–2800 közötti időszakban a Kárpát-medence nagy részén megtelepedett ún. badeni kultúra sokrétű temetkezéseit vizsgálják. Az önálló, több száz síros temetők mellett vannak 10–30 fő maradványait megőrző kistemetők, előfordulnak magányos sírok és nem ritka a „tömegsír”, és az állatok rituális elföldelése sem. Mind a hamvasztásos, mind a csontvázas rítus megtalálható, s gyakoriak a szimbolikus sírok is. Ebben az időszakban nagy változások mennek végbe az írást még nem ismerő társadalmak életében: ekkor születik meg számos, máig létező innováció. Mindezek az újdonságok gyorsan elterjednek nagy területen, s hozzájárulnak a közösségeken belüli gazdasági és státuszbeli különbségek elmélyüléséhez, amelyek a temetkezésekben is megjelennek.
A nehezen rekonstruálható kognitív elemeken túl az emberi temetkezések tényeket konzerváltak. A sír időkapszula, olyan zárt egység, amely megőrizte a benne lévő ember fizikai, biológiai tulajdonságain túl a környezeti komponenseket és a társadalmi és kognitív vonatkozásokat is egyidejűleg. A régész ebből a zárványból igyekszik, számos szakterület képviselőjének együttműködése, együtt gondolkodása segítségével, kibontani az egykori valóság elemeit.
A hagyományos módszerrel dolgozó régész a leletek sírbeli helyét és analógiáit elemzi, a hosszú ideig a földben lévő, prezervációs hatásoknak kitett tetem maradványait találja meg: csontvázat, hamvakat. Ismert a hely, ahová eltemették az illetőt, tudjuk, milyen volt a sír, amit ástak, milyen maradandó anyagú tárgyakat tettek a halott mellé. Az eltemetés körülményeiből (temetkezési hely kiválasztása, rituális elemek, mellékletek, státuszt és társadalmi presztízst szimbolizáló tárgyak) következtethetünk a személy egykori közösségi helyzetére és a szélesebb kapcsolatrendszerre (származás, kereskedelem stb.), továbbá az adott közösség túlvilágról alkotott elképzeléseire is (a mellékletekből, a temetési folyamat bizonyos mozzanataiból). Antropológus segít az elhunyt nemét, halálozási életkorát megismerni, meghatározza a csontjain nyomot hagyó betegségek patológiai nyomait. E fizikai antropológiai információkon túl radiokarbon (14C) keltezéssel meghatározható a halálozás ideje kb. 30–50 év pontossággal.
Az elmúlt két évtizedben bekövetkezett bioarcheológiai boom-nak köszönhetően a régészetbe új vizsgálati lehetőségek kerültek be: archaeogenetikai, mikrobiológiai, izotópkémiai elemzések vehetők igénybe. Több ezer éves halottak csontjaiban is izolálható a számos tulajdonságot tükröző, és ezek örökítéséért felelős aDNS. Ma már az anyai ágú leszármazáson túl szerencsés esetben az Y kromoszóma, és újabban a teljes emberi genom is meghatározhatóvá, vizsgálhatóvá vált.
A fogakba, csontozatba beépülő stabilizotópok (hagyományosan öt elem: hidrogén, oxigén, szén, nitrogén, kén) nem bomlanak le az idők során. Ezért az oxigén (δ18O) utalhat a víz összetételére és a vízforrás helyére, a szén (δ13C) aránya növényi, a nitrogén (δ15N) az állati eredetű élelem típusára. A szilárd és folyékony táplálékból a kisgyerekkorban a fogakba beépült stroncium izotópok (87Sr/ 86Sr) aránya arra a geológiai környezetre (talajra) mutat, ahol az illető született és felnőtt.
A táplálkozásra, kisgyermekkori vízfogyasztásra, a születési hely környezeti elemeire utaló bioinformációk közvetett módon rávilágítanak az egyén társadalmi helyzetére, és kapcsolatrendszerének térbeli feltérképezéséhez is segítséget nyújtanak. A minőségi étkezés (fehérje fogyasztás) a jobb életkörülményekből adódhat, ami – feltételezések szerint – a korabeli elit kiváltsága lehetett. A régészeti leletek mellett tehát a táplálkozási adatokból is következtethetünk a társadalmi elitre. A hiánybetegségek az alacsonyabb státuszú emberek jellemzői lehetnek, az ő sírjaikban talált mellékletek (vagy azok hiánya) korábban nem ismert régészeti összefüggéseket is egyértelművé tehetnek. A legújabb kutatások a járványok okozta csontelváltozásokat is egyre pontosabban kimutatják.
A régészeti kérdésekre a genetika, a biológia, geokémia és a fizika ad választ, a tudományok párbeszéde eddig ismeretlen tényeket tár fel a késő rézkorból. A „halál régészete” a halottakból és temetkezési körülményekből rekonstruálhatja az egykori élet különböző szegmenseit.
A komplex temető elemzésekkel (a régészeti és természettudományos vizsgálatok együttes értelmezésével) keresik a választ arra, hogy írásos dokumentumok hiányában mennyivel tudhatunk meg többet e sokszínű temetkezéssel jellemezhető korszakban élt elődeink biológiai adottságairól, környezetéről és sokrétű kapcsolatairól.
A pályázat várható eredményei: valamennyi kutatási adat egységes adatbázisának elkészítése; az utolsó évben Budapesten rendezett konferencia; a kutatási eredmények monográfiába foglalt feldolgozása.
A teamben Bondár Mária vezetésével Köhler Kitti, Szécsényi-Nagy Anna, Gál Erika, (MTA BTK Régészeti Intézet), Kern Zoltán, Ariana Gugora és Hegyi István (MTA CSFK Geokémiai Kutatóintézet) vesz részt.