Kísérleti projektünk első fázisa, a módszertani és logisztikai előkészületek után következhetett a munka érdemi és legizgalmasabb része, a főzés. Mivel a kísérletsorozat elsődleges célja annak megfigyelése volt, hogy a tűz milyen jellegzetes, főzésre utaló nyomokat hagy az edényeken, ezért négy alapvető, ezt befolyásoló tényezőt vizsgáltunk a főzések alkalmával.
1. Forma és méret
A forma alapvetően határozza meg a főzőedény tűznek és az ezzel járó egyéb hatásoknak (pl. oxidálódás, kormozódás) való kitettségét, valamint a főzés módját és vele együtt az étel típusát. Ez utóbbi jól körvonalazható, akár ethnográfiai példákon keresztül, de akár saját konyhánk edényspektruma alapján is. Különféle ételek és eltérő főzési technikákhoz speciális formájú edényeket társíthatunk. A méret pedig egyúttal határt szab az étel mennyiségének és fajtájának, valamint ezzel párhuzamosan a főzési időnek is.
Mindezek rekonstruálására négy különböző edénytípust vontunk be a kísérletbe:
1. A legkisebb edény egy 0,5 literes bögre volt (1. kép 1).
2. Egy speciális edénytípust képvisel a középső bronzkor idején elterjedt ún. tálfazék, mely egy nyitott, ám egyúttal mély forma, így leginkább folyadékok, például levesek, egytálételek főzésére alkalmas (1. kép 2).
3. A szintén nagyobb méretű, 3 literes fazék hosszúkás formájával és viszonylag zártabb szájnyílásával nehezebb hozzáférést biztosít a főzés során az ételhez (1. kép 3).
4. Az előző hordós testű formához hasonló, ám jóval kisebb űrtartalmú (1,1 liter) és fül nélküli fazéktípus (1. kép 4).
1. kép – A kísérletben használt edények és méretadataik. 1. bögre; 2. tálfazék; 3. hordós testű füles fazék; 4. fül nélküli hordós testű fazék.
2. Állapot
A tárgyak állapotát illetően figyelmet fordítottunk a másodlagos megégés felismerésének szempontjából alapvető fontosságú tényezőre, a színre. A bögre és a tálfazék az eredeti redukált égetésnek megfelelően sötétszürke-fekete színű volt a kísérlet legelején, míg a nagyobb méretű fazék egyik fele oxidált, vörösesbarna színű (1. kép 3), a kisebb méretű fazék az alj egy kisebb sávjától eltekintve teljesen oxidált volt (1. kép 4).
Az állapot kérdéskörén belül a tárgyak épsége is a vizsgálati szempontrendszerünk elemét képezte. Valamennyi edény ép állapotban, mindennemű sérülés nélkül került használatba. Azonban a főzések során idővel eltérő eredetű és minőségű sérülések (pl. csorbulás, repedések) keletkeztek, lehetővé téve, hogy megvizsgáljuk ezek nemcsak az edényre, hanem a főzés hatékonyságára való kihatását (2. kép).
2. kép – A hordós testű fazék alján és alsó felén a második főzést követően kialakult hajszálrepedések.
3. A főzés kontextusa
Mind a négy edényben három alkalommal főztünk és minden egyes alkalommal más volt a tűz nagysága és pozíciója. Ezáltal lehetőségünk volt arra, hogy edény és tűz változatos kapcsolatában megfigyeljük a főzés eltérő folyamatait, valamint a főzőedények átalakulásának jellemzőit.
Az első alkalommal a bronzkor idején széleskörben használt hordozható tűzhelyek jelentette speciális kontextust próbáltuk meg rekonstruálni egy téglából épített tűzhellyel. Egyrészről a zártabb égéstér lehetővé tette a tűz feletti nagyobb kontrollt, másrészről az edény rostéllyal elválasztott, tűz fölötti pozíciója nemcsak a főzés dinamikáját, hanem az edény átalakulását is alapvető módon határozta meg (3. kép 1).
A második kontextusban, edény és tűz teljesen eltérő kapcsolatát modelleztük azáltal, hogy a főzőedényeket közvetlenül a tűz mellé helyeztük. Ily módon egy olyan speciális, aszimmetrikus helyzetet teremtve az edény két fele között, mely nemcsak az edényoldalak eltérő átalakulását eredményezte, hanem az étel átalakulásában (felmelegedés, felforralás, leégés) is egy sajátos folyamatot jelentett (3. kép 2).
A harmadik alkalommal a főzés ismét a nyílt színen történt, ám ezúttal az edényt a tűz közepére helyeztük, melynek köszönhetően nagyjából azonos hőhatás érte körben a teljes edényfelületet (3. kép 3).
3. kép – 1. főzési kontextus: hordozható tűzhely imitáció; 2. főzési kontextus: nyílt színi főzés a tűz mellett; 3. főzési kontextus: nyílt színi főzés a tűz közepén
4. Tartalom
Egy edényben minden alkalommal ugyanolyan étel készült az összehasonlíthatóság, valamint a későbbi természettudományos vizsgálatok céljából. A kiválasztott köles, lencse és gyümölcs a bronzkori települések növénytani anyagának jellemző fajai, ezáltal az edények őskori készítéstechnológiája mellett az elkészült ételek is egy kis ablakot nyitnak az egykori bronzkori közösségek hétköznapjaiba. A nagyméretű tálfazékban lencselevest készítettünk 500 g lencséből és 2000 ml vízből, nagyjából 45-60 perc alatt (4. kép 1). A nagyméretű hordós testű fazékban 1,5 kg gyümölcsből (eper, erdei gyümölcs) lekvárt főztünk, melynek besűrűsödéséhez mintegy 1,5 óra elegendő volt (4. kép 2). A kisebb méretű, fül nélküli fazékban köleskása készült, melyhez folyadékként tejet használtunk (300 g köles, 750 ml tej). A főzés kontextusától függően 20-45 perc elegendő volt arra, hogy a köles felszívva a folyadékot kásává főjön (4. kép 3). A kis bögrében szintén kása készült 50 g zab és 300 ml tej felhasználásával.
4. kép – 1. lencseleves készítése az épített tűzhelyen; 2. eperlekvár készítése nyílt színi tűzön (edény a tűz közepén); 3. köleskása készítése nyílt színi tűzön (edény a tűz mellett)
Az alábbi stop motion videó hűen szemlélteti azokat a folyamatokat és meghatározó pillanatokat, melyek egy őskori edényben való főzéssel járnak. Bemutatja a tűz meggyújtását, az edény tűzre helyezését, a tűz viselkedését és kezelését (pl. tűz táplálása és irányítása), az étel viselkedését (pl. gyöngyözés, habzás, forrás), valamint az étel főzés közbeni manipulációját (pl. kavarás, kimerés). A videón a lencseleves tálfazékban történő készítésének 50 perces folyamatsora követhető végig pár másodpercben.
A fent bemutatott kérdéseket és szempontokat eddig összesen három főzéssorozat alkalmával vizsgáltuk. A közeljövőben aktuális negyedik alkalmat követően pedig beszámolunk a kísérleti projekt eredményeiről, ezzel zárva háromrészes bejegyzés sorozatunkat.