Hosszúhetény (Baranya megye) a Kelet-Mecsek déli kapujában fekvő település. A Hármas-hegy és a Zengő előterében festői szőlők, gyümölcsösök húzódnak, és erre található a bánáti bazsarózsa egyik legnagyobb természetes élőhelye is. A falu déli előterében, a régi 6-os főút mellett található a térség egyik régóta ismert és jelentős római kori lelőhelye, a hosszúhetényi villagazdaság.

A régészeti maradványokról számos emléket őrzött a szájhagyomány, kisebb kutatások után pedig 1940-ben került sor főépületének feltárására. Az ásató régész, Dombay János minden bizonnyal régészeti bemutatóhelyet szeretett volna itt létrehozni, de egyre gyarapodó teendői ezt minduntalan meggátolták, halálával pedig feledésbe merült az elképzelés.

Habár a nyitva hagyott szelvényekből kiálló falakat az időjárás, és az illegális kincskeresők roncsolása sem kímélte, az ásatási területet a 20. század második felében megjelenő nehézgépes földműveléstől sikerült megóvni. A rendszerváltozást követően újra magántulajdonba került részen továbbra sem folyt mezőgazdasági munka, elhanyagoltságának jeleként viszont fák, bokrok ütötték fel a fejüket a római villa épületén.

Az első rekultivációs munkákra 2018-ban került sor. A Janus Pannonius Múzeum (Pécs) pályázati lehetőségének köszönhetően a villa főépületének délkeleti része (mintegy 1500 m2 terület) megszabadulhatott a bozóttól, a maradványok modern dokumentációját követően pedig vissza lettek temetve a falak.

Az idő múlásával nem merült feledésbe a lelőhely, a megkezdett rekultivációnak pedig remélhetőleg folytatása is lesz. Célunk ugyanakkor nem csak a maradványok szakszerű újra-dokumentálása és visszatemetése, hiszen a festői környezetben fekvő villagazdaság megérdemelné a Dombay János által megálmodott régészeti bemutatóhely létrehozását is.

2022. május 28-án a Régészet Napja – A megtartó közösség program részeként szabadtéri workshopot rendeztünk a hosszúhetényi villagazdaságnál, hogy a lelőhely jelenéről, és jövőbeli lehetőségeiről beszélgessünk. Dacolva az esős idővel, a találkozón a lelőhelyet kutató intézmények (ELKH BTK RI és JPM) mellett a kapcsolódó szakterületek képviselői és civil látogatók vettek részt. Reményeink szerint a minél szélesebb körű gondolkodással megtaláljuk a megvalósítási lehetőséget arra, hogy a római kori villagazdaság informatív és egyben fenntartható bemutatóhelyként gazdagítsa a térség kulturális emlékeinek sorát.