Megjelent a Dissertationes Archaeologicae digitális folyóirat legújabb számában (Ser. 3. No. 9. / 2021) Gucsi László kutató-restaurátor kollégánk tanulmánya, mely a késő rézkori fazekasság technológiai szempontú kérdéseit vizsgálja.

A cikk részben elsődleges adatközlése 105 darab olyan kerámiának a Hódmezővásárhely-Kopáncs-Olasz-tanya I. lelőhely anyagából, melyek kerámia technológiai szempontból értékelhető információkat hordoznak. Másrészt összehasonlító elemzést tartalmaz a Badeni kultúra négy másik lelőhelyéről korábban publikált hasonló szempontú megfigyelések alapján.

^{A badeni kultúra jellegzetes korsója. Belső oldalán látható, hogy egy agyag korongra kezdte felépíteni a fazekas az edény testét.
A korsó aljához közeli kettő vízszintes törésfelület a korongra tapasztott agyag hurkák illesztési felületei mentén keletkezett.}

Az elemzés elsősorban azokat a jelenségeket csoportosítja és tárgyalja, melyek a szabadkézi formázás során alkalmazott technológiai fogásokra engednek következtetni. Ezek olyan berögzült kézmozdulatok eredményei, melyek a fazekasok közötti mester-tanítvány viszony alapján, több évnyi tanulás következtében öröklődnek. Ezáltal a régészetben alapvetően alkalmazott tipológiai, stilisztikai összehasonlítások mellett ugyancsak alkalmasak hasonlóságok és különbségek kimutatására. Látványos példaként említhető a hódmezővásárhelyi kerámia leleteken megfigyelhető azon jelenség, amikor az összedolgozandó agyag építőelemeket úgy illesztették egymáshoz a helyi fazekasok, hogy az építés alatt álló edény aktuális “peremét” ujjbeggyel benyomkodták a nagyobb felület létrehozása és ezáltal a jobb tapadás biztosítása érdekében. Ezzel szemben a balatonőszödi leletanyagban jellemzően éles eszközzel sűrűn bevagdalták ezeket a felületeket ugyanilyen céllal. Az egyéb technológiai különbségek mellett, egységesen elterjedt hasonlóságok is kimutathatók. Például a korsók füleit csapolással erősítették az edények testéhez. Ezek jellemzően a fül teljes szélességével megegyező, ovális alakú lyuk kialakítását jelentik az edény testén, melybe a fül enyhén ék alakra formált végét dugták a vizsgált lelőhelyeken.

^{Illesztési felület, amelyen a fazekas ujjlenyomatai is megfigyelhetők.} 

A tanulmány 82 mérési adat alapján igyekszik pontosítani ismereteinket a felrakásos edény formázási módszer részleteiről. Az eddig közölt adatok alapján elveti, illetve megkérdőjelezi az agyag lapok vagy szalagok használatát és jelenleg egyedül bizonyítható módszerként az agyag hurkák alkalmazását nevezi meg. Néhány edényen megfigyelhető használati nyom rögzítése mellett bemutat négy kerámia töredékből kialakított tárgyat is, melyek kapcsán leszögezi azok fényezésre teljesen alkalmatlan voltát és megállapítja, hogy amennyiben ezek fazekas eszközök, akkor a formázás során a simítás műveletéhez használhatták őket. Végül az őskori kerámiákon néha található gabonaszem lenyomatok kapcsán, azok inkább szándékos kialakítása, mintsem véletlenszerű előfordulása mellett érvel fazekas szempontból.

^{Kétosztatú tál. Külső oldalán egy gabonaszem lenyomattal, belső oldalán egy pelyva levél lenyomatával.}

A tanulmány kiegészül a leletek részletes leírását tartalmazó katalógussal, valamint a szerző által készített számos grafikával és színes fotóval.