Közel száz éve kezdődtek a régészeti kutatások a Pécs közelében, a Mecsek lábánál fekvő római kori villagazdaságban, de a Dombay János vezette feltárások eredményei sokáig ismeretlenek maradtak. Szabó Máté vezetésével 2018-ban indult újra a lelőhely tudományos vizsgálata és rekultivációja, hogy a villagazdaság főépületének újra-feltárásával pótolható legyen az elveszett dokumentáció információanyaga, és a lelőhely rekultivációjával a romokat is megőrizhessük az időjárás viszontagságaitól.

^{A villagazdaság bozóttal takart főépülete a Mecsek előterében}

A 2018-as és 2023-as ásatások során az épület hatszögű sarokrizalitokkal keretelt, oszlopsoros tornáccal ellátott homlokzatát vizsgáltuk, míg 2024-ben és 2025-ben a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, Hosszúhetény település önkormányzatának és önkénteseknek a segítségével az épület reprezentatív célú északi szárnyában, valamint tudományos célból a nyugati sarokrizalitban és a belső udvarban folytak ásatások. Emellett Szabó Máté NKFIH posztdoktori ösztöndíjának keretében az épületet övező térség roncsolásmentes kutatása is folytatódott, aminek köszönhetően mára táji léptékű adatokkal rendelkezünk a lelőhelyről.

A hosszúhetényi római kori villagazdaság főépületét sűrűn benőtte a növényzet az utóbbi évtizedekben. 2023-ig a déli homlokzat térségében kb. 3000 m²-t sikerült kiszabadítani belőle, így a 2024 novemberében, a nyugati sarokrizalitban folyó feltárásokhoz már minden adott volt. Ekkor a Dombay Jánosék által vizsgált szinteken túlmutatóan, az épület szerkezetét, rétegtanát és kronológiáját kutatva nyitottunk kisméretű szondákat. Eredményeink rávilágítottak a homlokzat gondosan szerkesztett és épített, egyetlen időhorizontot képviselő kialakítására, valamint a lelőhely korábbi használati periódusaira is, amelyek a római császárkor korábbi időszakaira, illetve az őskorra vonatkozóan is szolgáltattak adatokat.

^{Feltárás a nyugati sarokrizalit területén}

2025-ben a munkálatok első lépéseként a mezőgazdasági művelésből kivont terület további mintegy 6000 m²-én történt meg a dzsungel-szerű bozót eltávolítása, és ezzel párhuzamosan a terület intenzív fémdetektoros és mélykeresős vizsgálata. A múzeumbarát fémkeresősöknek hála, így esély nyílt a sűrű bozót takarásában, és némi védelem alatt maradt felszínközeli fémleletek felkutatására és feltárására, valamint a mélyebben fekvő leletegyüttesek felderítésére.

A munkákat követően került sor a közel egy hektáros parcella talajradar felmérésére (GPR). Ennek köszönhetően 1940 óta először vált láthatóvá a villa főépületének alaprajza, illetve – a korábbi ismeretekkel kiegészítve – a gazdaság további épületeinek a képe is. Várakozásainkkal ellentétben, továbbra sem került elő az ilyen jelentőségű villához jellemzően tartozó, különálló fürdőépület, de az sem kizárt, hogy nyomára bukkanhatunk egy, a kutatások során sejthető római vízvezeték nyomára, s így talán majd a fürdőépületre is.

A hosszas előkészületeket követően kirajzolódott a főépület Dombay Jánosék által 1940-ben temetetlenül hagyott északi traktusának sziluettje. Már az ásatás kezdetén egyértelművé vált, hogy az azóta képződött 8-10 cm vastag humusztakaróban kisarjadt növényzet komoly károkat okozott a római kori épület terrazzo padlójában, de szerencsére több helyen még így is dokumentálhattuk a maradványokat. A romok megtisztításában és az ásatási munkában számos önkéntes segített, valamint a pécsi Urban Sketchers csapata és más művészek is megörökítették a villaépület maradványait és a kutatást.

^{Az Urban Sketchers Pécs csapata az ásatáson}

A megtisztított területen teljes nagyságában vált láthatóvá a mintegy 130 m² alapterületű, északi végében – belül íves, kívül poligonális – apszissal záródó fogadóterem (aula), amelynek keleti falán, egy szűk részen a falat díszítő freskó is fennmaradt. Öntött padlójából sajnos 50 m²-nél kevesebb őrződött meg, az is főleg csak roncsolt felszínnel. Falait hasonlóképpen változó állapotban, 20-50 cm felmenő részekkel, és felfagyott, roncsolt falkoronákkal dokumentálhattuk. Az aulát határoló kelet-nyugati helyiségsorokat egy-egy ajtónyíláson keresztül lehetett megközelíteni a fogadóteremből, majd a két-két szobát belső ajtók választották el egymástól. Ezeknek a helyiségeknek nem volt kijárata a déli oldalon húzódó, udvart határoló tornácra, míg az aula déli fala, és ezzel együtt bejárata is hiányzott, romjait kitermelték. Ahogy a fogadóteremben, úgy az oldalsó helyiségekben is több helyen megőrződött a terrazzo padló, és egy-egy küszöbkő is. Ezek segítségével az épület legkésőbbi járószintjei is dokumentálhatóvá váltak.

^{A keleti helyiségeket elválasztó küszöbkő és a terrazzo padló maradványa a fogadóteremmel határos fal előterében}

A római struktúrákon túl izgalmas újdonság volt az épület – a szórvány leleteken keresztük már azonosítható – későbbi használatának nyoma. A terrazzo padlókon több helyen lehetett lyukakat megfigyelni, amelyek között a kisebb négyszögletes, és a nagyobb gödör formák nem a növényzet roncsoló hatására, hanem a járófelület szándékos megbontására utaltak. Mivel az 1940-es feltárás a római szintig jóformán minden réteget eltávolított, így a jelenségek dokumentálásán túl sajnos csak a szórvány leletek alapján feltételezhettük ezek korát.

Az eredeti terveken túlmutatóan, és az önkéntesek lelkes támogatását is segítségül hívva a romokat kitisztító és dokumentáló kutatáson túl, tudományos célú szondákat nyitottunk az épületrész szerkezeti és kronológiai kérdéseinek tisztázására. A talajradar felmérés képét, a terrazzo padló megbontási helyeit, és a szórvány leleteket alapul véve vizsgáltuk meg a római épület fűtésrendszerét, és a későbbi használatára utaló egyik gödröt. Meglepetésünkre az aula történetét több fázisra bonthattuk, és így az is kiderült, hogy a legkésőbbi, dokumentálható padlószint valószínűleg egy (padló)fűtetlen térhez tartozhatott. Az aula és az oldalsó szobák korábbi fűtésrendszerét ugyanakkor az egykori „kazánház” (praefurnium), és a fűtőcsatornák, fűtőterek (hypocaustum rendszer) részleges megismerése igazolta, ahogy egy azt megelőző, és talán egy korábbi épülethez tartozó fűtésrendszer képe is kirajzolódott.

^{A fogadóterem terrazzo padlója alatt előkerült egymást metsző, korábbi padlófűtésrendszerek képe.
Kudó István (Geosequence Kft.) a jelenségek értelmezését és a korábbi GPR vizsgálatot kontrolláló talajradar mérést végez}

Mivel az aula bejáratát és homlokzati falát az évszázadok során elhordták, az udvar északkeleti és délnyugati részén is nyitottunk egy-egy szondát, hogy a peristylium tornácának, és magának az udvarnak a járószintjeit, valamint a fogadóterem bejáratának irányába futó lépcsőt is dokumentálhassuk.

A kutatás során sajnos alig került elő keltező értékű lelet, és a szondaárkok legtöbbjében is csupán az utókor építőanyag-kinyerő és rendszertelen visszatemető munkájának törmelékfelhalmozódását dokumentálhattuk. Ezek között ugyanakkor rendszeresen fordultak elő kerámiatöredékek, üvegdarabok, állatcsont, és sokhelyütt freskók is, amelyek pedig az épület belső díszítéséről árulkodnak. Bízunk benne, hogy emellett az ásatáson gyűjtött talajmintákból környezetrégészeti adatok is kinyerhetők lesznek, amiben Merkl Máté archaeobotanikus lesz a segítségünkre.

^{A tornác környékén levő törmelékes rétegből előkerült színes freskótöredékek elcsomagolás előtt}

Megfigyeléseink szerint a villagazdaság főépületének korábbról is ismert képe nagyságrendileg helytálló, a kutatások pedig igazolták, hogy egyetlen építési koncepció szerint készült a késő római időszakban. A feltárási adatok és a leletek alapján az épület későbbi használatára valószínűleg csak a középkor, még inkább a török kor folyamán kerülhetett sor, amire talán a szomszédos „Rác-tető” dűlőnév is utalhat.

^{A villaépület feltárásának időrendje a feltárt jelenségekkel, háttérben a 2025 tavaszi talajradar felmérés képével}

A kutatás zárásaként a feltárt terület geotextília fedést, majd homok és föld rétegek ráhordásával időjárásálló védelmet kapott.

Az aula és a környező helyiségek kutatásával a főépület nagyobb részének újra-dokumentálása és rekultivációja nyugvópontra került, és ezzel a 2018 óta folyó munkák egy szakasza lezárulhatott. Eredményeink ugyanakkor ráirányítják a figyelmet arra, hogy az elsőre viszonylag egyszerű képet és kronológiát mutató épületen nem csupán a Dombay-féle kutatás újbóli vizsgálatára, de az akkor érintetlenül hagyott részek felderítésére is szükség van, hogy az értelmezést pontosító képet kaphassunk.

^{A villaépület és környezetének bozóttól megtisztított képe, és a feltárás júliusi állapota}

A jelenségek visszatemetésével párhuzamosan zajlik a lelőhely bemutatási koncepciójának kialakítása Sági Gergely építész és csapata segítségével. Célunk, hogy a római kori örökségnek olyan időtálló bemutatása valósulhasson meg, amely egyrészt megvédi a romokat az időjárás viszontagságaitól és a vandalizmustól, ugyanakkor informatív, és egyben fenntartható környezetet teremt, amelyet szívesen látogatnak az érdeklődők, és élményekkel gazdagodva térhetnek haza vendégei.

A 2024-25. év régészeti kutatásai során a hosszúhetényi római kori villagazdaság főépületének megismerése és rekultivációja hatalmasat lépett előre. Amellett, hogy alaprajzi és szerkezeti kérdéseket sikerült tisztázni, a roncsolásmentes kutatásoknak köszönhetően immár majd’ tucatnyi melléképület is napvilágra került a főépület közelében, és a villagazdaság tájhasználati nyomairól is számos adattal rendelkezünk. Ezek közül is kiemelkedik egy temető részlete, amelyben a vizsgálatok szerint akár sírépület is állhatott, és amelynek a jövőbeli kutatása akár az egykor itt élt villatulajdonosról és családjáról, vagy a személyzetről szolgáltathat információt.

Ezúton is köszönjük a kutatást lehetővé tevő Nemzeti Kulturális Alap, Hosszúhetény Községi Önkormányzat, az ásatásban részt vevő önkéntesek és múzeumbarát fémkeresősök, és a Janus Pannonius Múzeum régész munkatársainak a segítségét és lelkes támogatását, valamint a kutatást meglátogatók kíváncsi érdeklődését!

^{Látogatók az villa aulájában}