2024. szeptember végén eredményes régészeti kutatást fejeztünk be Zalavár-Várszigeten, a Szent István által alapított bencés monostor területén. A Szőke Béla Miklós (HUN-REN BTK Régészeti Intézet), Ritoók Ágnes, Simonyi Erika és Gergely Katalin (Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ) által vezetett ásatás a Magyar Kutatási Hálózat (korábban ELKH) és a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézet támogatásával folyó Mosaburg/Zalavár projekt keretében valósult meg.

A két hónapig tartó ásatás a bencés apátság 13. században létesített kolostornégyszögétől keletre fekvő területre összpontosult (1. kép). A szigetnek ez a része a 9. század közepétől a 18. század elejéig folyamatosan és intenzíven lakott volt. Feltárása ezért igen aprólékos munkát igényelt, mivel a települési jelenségek szinte azonos szinten jelentkeztek és rétegződtek egymásra.

^{1. kép: Zalavár-Vársziget, a 2024. évi ásatás területe}

Elsőként a 16. században végvárrá átalakított monostor keleti szélét kísérő belső várároknak egy hosszabb szakaszát bontottuk ki (2. kép), amelynek törmelékes betöltésében hatalmas mennyiségű edénytöredéket, köztük német, osztrák és cseh-morva díszedények darabjait, továbbá változatos díszítésű kályhacsempéket, bronz bográcsok darabjait és egy pipaagyagból készült feliratos tábla részletét találtuk meg.

^{2. kép: A belső várárok metszete, alján habarcsos, téglás pusztulási törmelékkel}

A várárok belső oldalán, a 13. századi kolostornégyszög keleti falától keletre egy többhelyiséges középkori épület alapfalainak a legalsó kősora húzódott (3. kép). A helyiségek belsejéből előkerült edénytöredékek, köztük több, helyben összeroppant edény (4. kép) alapján az épületet legfeljebb másfél évszázadon át használták. Elbontásának idejére fontos támpont, hogy a Giulio Turco hadmérnök által 1569-ben készített felmérésen ezek a falak már nem jelennek meg.

^{3. kép: Nyitrai és budapesti hallgatók a középkori falalap bontása közben}

^{4. kép: Összeroppant edények a középkori épületben}

Mivel a Vársziget déli felén egy sánccal, palánkkal erődített udvarház épült a Karoling Birodalom legkeletibb tartományának, Alsó-Pannóniának a vezetője, Priwina és családja számára, ezért nem meglepő, hogy különleges rendeltetésű, egyedi építmények egész sorát bontottunk itt ki. Ilyenek a kiemelkedő szakismerettel kivitelezett, szabályos téglalap és négyzet alakú, deszkákkal bélelt, kisebb-nagyobb, pincék és vermek (11–14/24. objektumok). Közülük az egyik egy 4,5×3 m alapterületű és közel 2 m mély pince (5. kép), amelynek a tartószerkezetét négyszögletesre bárdolt fa oszlopok alkották. Ezekbe a fa oszlopokba függőleges hornyot vágtak, hogy abba csúsztassák a belső borítást alkotó deszkákat. A pince alját lesározták, majd deszkával, ágfonattal, és faforgácsra emlékeztető réteggel fedték le. A kivitelezés gondossága alapján egyértelmű, hogy ezekben olyan, a Priwina család és szűk környezete számára készült élelmiszereket, italokat tároltak, amelyeknél külön ügyeltek arra, hogy állandó hőmérsékletet biztosítsanak.

^{5. kép: Karoling-kori pince (12/24. obj)}

A tárolók mellett két kutat is találtunk. Az egyik kút (9/24. objektum) deszkabélését úgy alakították ki, hogy a négyszögletes gödör négy sarkába egy-egy négyszögletesre bárdolt, hegyes, erős karót vertek le, és mögéjük szorították be a kútbélés deszkáit, amelyeket a hosszanti élen kialakított rovással eresztettek össze. A deszkák és a gödör széle közötti részt pedig kisebb-nagyobb kövekkel töltötték ki. A kút alján egy fadongás, vasabroncsos sajtár, egy ép, de kicsorbult peremű palack és egy ún. bordás nyakú edényke került elő, amelyek a kút használatát a 9/10-11. század közötti időre keltezik (6. kép).

^{6. kép: A 9/24. kút, alján a fadongás sajtár és sárga palack}

A másik kút (2/24. objektum) szerkezete jelentősen eltért az előbbitól. A 3,5 m átmérőjű, lekerekített sarkú, négyzet alakú gödör alján nagyméretű kőhasábokból szerkesztették meg a kút káváját, hasonlóan, mint két másik Karoling-kori kútnál a Várszigeten. Ezeknél a vízmeréshez a kőkeret széléig egy lejárót alakítottak ki. A kutat úgy újították meg, hogy a kőkereten belül közel két méter hosszú, 15-18 cm széles deszkákból keresztvéges lapolással összerótt deszkabéléssel látták el, és a kút korábbi gödre és a deszkabélés közötti részt kisebb-nagyobb kövekkel töltötték fel (7. kép). A fa deszkákat viszonylag jó állapotban őrizte meg az állandóan vizes közeg, így alkalmasak voltak dendrokronológai vizsgálatra, amit Grynaeus András végzett el. Ezek szerint a kutat a 11. század közepén építették át, éppen akkor, amikor az egész Vársziget is újra életre kelt. 1019-ben felszentelték a bencés monostor templomát Szent Adorján tiszteletére, tőle északra pedig megépült a palánkfallal kerített Colon civitas, Zala és Somogy megyék első székhelye. A megújított kutat nagyjából addig használták, amíg a 13. században fel nem épült a bencés apátság kolostornégyszöge. A kútba mintegy fél tucatnyi, feltehetően víz kiemelésére használt különleges peremű és formájú palack esett be, amelyek Gucsi Lászlónak, a BTK Régészeti Intézete restaurátorának köszönhetően mára már visszanyerték eredeti formájukat (8. kép).

^{7. kép: A 2/24. kút feltárás közben, deszkabélés és egy összetört edény}

^{8. kép: Gucsi László restaurálja a kutak edényeit}

A feltárást több napon keresztül önkéntesek segítették részben terepmunkával, részben pedig fémdetektoros kutatással. Utóbbi leletei közül kiemelkedik a 2/24. kút környékén egy 10-11. századi, líra alakú csat, valamint az ásatási terület nyugati részén egy 12. századi és egy friesachi denár.

A feltáráson részt vett Fülöp Réka (MNM NRI), a munkát heteken keresztül segítette a nyitrai Konstanin Filozófus Egyetem négy hallgatója, rövidebb ideig a Janus Pannonius Múzeum két munkatársa és az ELTE egy régészet szakos hallgatója, valamint egy, az önkéntes gyakorlatát az ásatáson töltő középiskolás.