PRO MEMORIA RERUM

Bolyai-nap 2019 – elismerések és újabb ösztöndíjasok

A fiatal kutatókat érintő legnagyobb presztízsű ösztöndíj, mely segít a legkiválóbbaknak, hogy elinduljanak pályájukon, és végül a nemzetközi versenyben is megállják a helyüket – ezt kínálja a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj, melyet 1996-ban alapított a Magyar Tudományos Akadémia. A PhD-fokozat megszerzését követő időben fontos anyagi támogatást jelentő ösztöndíjat idén 151-en nyerték el. Az MTA Székház Dísztermében megtartott Bolyai-napon elismerésben részesültek azok a korábbi ösztöndíjas kutatók is, akik a legeredményesebb munkát végezték a támogatás időszakában.

Idén Masek Zsófia kolléganőnk nyert támogatást és a a következő három évben a  Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával folytathatja kutatásait a "Hun kori sírkerámia a Kárpát-medencében" témakörben.

Szívből gratulálunk Kollégánk elismeréséhez és jó munkát kívánunk a következő években is!

Vendégkutató csatlakozik a Lendület Mobilitás Kutatócsoporthoz

Claudio Cavazzuti, az Olasz Kulturális Minisztérium antropológus munkatársa az MTA vendégkutatói pályázata segítségével 2019. októberétől bekapcsolódhat az MTA BTK RI Lendület Mobilitás Kutatócsoport munkájába.

A közös kutatási programot az EX-Space. Exploring Social Permeability in Ancient Communities of Europe című Marie Skłodowska-Curie pályázat alapozta meg, melynek során Cavazzuti az észak-olaszországi közösségek mobilitását és a közép-európai bronzkori kultúrákkal való kapcsolatokat vizsgálta a Durhami Egyetemen zajló kétéves projekt (2016-2018) során, az MTA BTK Régészeti Intézetével és az Osztrák Tudományos Akadémia OREA intézetével együttműködésben.

A vendégkutatói pályázat során a bronzkori Vatya-kultúra hamvasztásos (elsősorban női) temetkezéseinek stabilizotópos vizsgálatát tervezzük. Hasonló vizsgálatok eddig csak az ún. korhasztásos sírokból előkerült emberi maradványokat (csontvázakat) érintették. A korszakban jelentős számú, hamvasztásos temetkezésekből ismert égett csontmaradvány vizsgálatára eddig nem volt mód hazánkban. Így a közös munka új módszerekkel és eredményekkel egészíti ki az MTA BTK RI Lendület Mobilitás Kutatócsoport munkáját és a hazai bronzkor kutatását. A projekt eredményei hozzájárulnak a közép-európai bronzkori közösségek kapcsolatainak, házasodási szokásainak és vándorlásainak jobb megismeréséhez.

Környezettörténeti kutatások az erdélyi Magyarbagó határában

Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetének munkatársai 2019. május 11-én kutatóúton jártak Erdélyben. A kutatóút célja a középkori Magyarország egyik legrégebbi, dokumentált magyar településének és környezetének jobb megismerése volt.
Korábban az Intézet kutatói „A Kárpát-medence középkori környezettörténete” című pályázat (OTKA K-112318) kereteiben egy 8000 éves lápot vizsgáltak a Nagyenyed közelében lévő Magyarbagó falu határában (Feneketlen-tó). Jakab Gusztáv paleobotanikus és Sümegi Pál geológus őskörnyezeti vizsgálatai alapján a lápról kiderült, hogy a medret a középkorban víztározóként hasznosították és a mainál sokkal erőteljesebb tájhasználat folyt a környékén. A környezettörténeti vizsgálatok alapján feltételezni lehetett, hogy akár lakott terület is lehetett a láp közelében, ami nem azonos a mai faluval. Történeti szempontból egy rendkívül izgalmas helyszínről van szó, ugyanis a környéken több olyan település is található (például Magyarlapád vagy Asszonynépe), amelyek már egy 1177-ben összeállított, részletes határjárásban is szerepelnek.Magyarbagó középkori története Szent István király idejéig nyúlik vissza, amikor a szomszédos Magyarlapád falu – amely ekkor Magyarbagó területét is magában foglalta – királynéi birtok volt, amelyet Gizella királyné 1023-1038 között a bakonybéli apátságnak adományozott, így Erdély egyik legkorábbi, oklevélben is említett települése. Az egykori királynéi birtoklást igazolja a szomszédos Asszonynépe falu magyar neve is, amelynek jelentése ‘királyné népe’. Magyarbagó települési képe a 16-17. században jelentősen megváltozott, miután a falu a ma ismert helyére költözött. Mindeddig azonban nem ismertük a középkori falu pontos helyét. 2019. május 11-én Benkő Elek régész vezetésével az elpusztult, Árpád-kori falu helyét sikerült megtalálni. A munkában, kiváló helyismerete okán, Frink József kolozsvári botanikus volt a Régészeti Intézet kutatóinak segítségére.

Feltételezni lehetett, hogy a falu korábban a Bagó-puszta nevű helyen terült el, hiszen ez az elnevezés valójában elpusztult falut jelent. Ez a kiterjedt völgyrendszert magába foglaló terület a mai falutól mintegy 4 kilométerre fekszik. Egy hozzávetőlegesen 1 hektáros területen nagy mennyiségben kerültek elő egy szántóföldről Árpád-kori és késő-középkori leletek, ami egyértelműen kijelölte az elpusztult település helyét, a fúrásaink által már korábban vizsgált magyarbagói Feneketlen-tó alatt. Azonosítottunk egy mélyen a talajba vágódott régi szekérutat is, amely a mai Magyarbagótól Feneketlen-tó érintésével Bagó-puszta felé haladt.

A felfedezés jelentőségét az adja, hogy az erdélyi Fehér megye területén a kivételesen korai, 11–12. századi okleveles adatokat és az Árpád-kori településhálózat kiépülését konkrét régészeti leletekkel is sikerült alátámasztani és összefüggésbe hozni a fúrásminták feldolgozásából adódó környezettörténeti következtetésekkel.