2016. március 4-én tartottuk a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszék, az MTA BTK Régészeti Intézet és a Magyar Nemzeti Múzeum együttműködésében a közelmúltban megjelent “Magyarország honfoglalás kori és kora Árpád-kori sírleletei” korpuszsorozat 9. kötetének bemutatóját, melynek tudományos jelentőségét a sorozatszerkesztők, Kovács László és Révész László vázolták.
A rendezvényen részt vett dr. Patay Pál, a magyar régészet doyenje, akinek tiszalúc-sarkadi ásatásán, egy erődített rézkori telep feltárása során került elő az a 11. századi temető, amely Kovács László ásató és feldolgozó munkája nyomán jelen munka gerincét képezte.
A megbeszélések érintették a korszerű természettudományi vizsgálati módszerek fontosságát, egyben a régebbi kutatások (így a Lengyel Imre-féle paleoszerológiai elemzések) revíziójának a szükségességét is. A korpusz-sorozat az utóbbi években látványosan felívelő szakaszba jutott a munkában részt vevő intézmények közös munkája nyomán, a szerkesztők idén nyárra várják a jubileumi, 10. kötet megjelenését.







Szeretettel köszöntjük a március 6-án 88. születésnapját ünneplő Kalicz Nándort az őskor kutatásának máig meghatározó, immár gyémántdiplomás kutatóját.
Az MTA 2016. évi kutatási infrastruktúrafejlesztési pályázatán Intézetünk további támogatást nyert műszerparkjának fejlesztésére. Ennek köszönhetően az idei terepmunkáink és az utómunkák eredményességét egy új, a régészeti lelőhelyek roncsolásmentes vizsgálatát szolgáló nagy értékű berendezések biztonságos szállítására alkalmas műszerautó, egy új geodéziai mérőállomás, valamint a geofizikai felmérések elemzését lehetővé tevő szoftver segíti majd.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt 2016. március 4-én, pénteken 11 órakor a
2016. február elején folytatódott a közép-magyarországi régió bronzkori telep
üléshálózatát vizsgáló terepmunka. Ezúttal a nemzetközi együttműködésben feltárt Kakucs-Turján mögött lelőhely körüli több mint 900 hektáros terület extenzív terepbejárására került sor. Az előzetes eredmények alapján számos új, az őskortól a kora újkorig keltezhető lelőhely azonosítása mellett a térség bronzkori, az egykori vízjárta természetes környezethez alkalmazkodó településhálózatának új elemeit sikerült megismernünk. Az adatok kiértékelése a következő hónapok feladata.

Bollók Ádám
Megjelent