Az MTA BTK Régészeti Intézet Roncsolásmentes Diagnosztikai Laboratóriumában Miháczi-Pálfi Anett, az intézet tudományos segédmunkatársa közreműködésével régészeti leletek felületén szabad szemmel nem látható nyomok mikroszkópos vizsgálatai folynak.

Az MTA infrastruktúra pályázatán 2014-ben elnyert Zeiss SteREO Discovery.V12 típusú mikroszkóp segítségével a régészeti korú tárgyak készítés-technikáján és díszítő eljárásán kívül az egykori szerszámok típusa, azok használati módja, valamint a korabeli készítés-technológia egyes fázisai ismerhetők meg közelebbről. A használati kopás-és javításnyomok mikroszkóppal történő megfigyelése pedig a tárgyak készítési, használati és földbekerülési idejének pontosabb meghatározásához nyújt segítséget. A roncsolásmentes mikroszkópos vizsgálat jelenti az első lépést, amely eredményének fényében további archeometriai vizsgálatokkal lehet a tárgyak anyagát, összetételét és nyersanyagát elemezni.

A Régészeti Intézetben erről az új módszertani kutatási irányról először a 2015. évi Régészet Napján hallhatott a nagyközönség. A "Mikroszkópos vizsgálatok régészeti leleteken" című előadás során közelebbről megismerkedhettek az érdeklődök a műszer használatával és a régészeti leletek vizsgálati módszereivel. Az MTA BTK Régészeti Intézetének 2016. év végi átköltözése a Humán Tudományok Kutatóházába (HTK) lehetőséget teremtett a Roncsolásmentes Diagnosztikai Laboratórium végleges kiépítéséhez. Ezzel lendületet vett a tárgydiagnosztikai vizsgálatsorozat. Miután az intézet számos munkatársa él ezzel a lehetőséggel, hétről hétre különböző korú leletek kerülnek mikroszkóp alá.

Marton Tiborral mezolit pattintott kőeszközöket, Bondár Máriával rézkori karperecet, Kiss Viktóriával bronzkori idolt vettünk górcső alá. Javarészt a késő római és kora népvándorlás korból (Miháczi-Pálfi Anett, Masek Zsófia), az avar és a Karoling-korból (Szőke Béla Miklós, Merva Szabina), illetve a honfoglalás korából (Langó Péter) származó fémtárgyakat (ékszereket és viseleti elemeket) tanulmányozunk.

A mikroszkópos vizsgálatokban rejlő további – interdiszciplináris – lehetőségeket mi sem bizonyítja jobban, mint a Jakab Gusztáv által vizsgált, középkori erdélyi és pilisi halastavakból származó növényi makrofosszíliák.

Az Intézet kutatói mellett számos külső megkeresés érkezik a Diagnosztikai Laboratóriumhoz. Gulyás András (Jász Múzeum) az újonnan előkerült 10. századi süvegcsúcs dokumentálása céljából kereste fel a közelmúltban laborunkat.

Jakab Gusztáv közvetítésével nemrégiben Magyari Enikő két doktorandusza (Pató Zsuzsanna Anna, Vincze Ildikó) vette igénybe a sztereomikroszkópot holocén tavi üledékből származó makrofosszíliák dokumentálására. Az ELTE BTK Régészettudományi Intézet munkatársaival a kezdetektől folyamatos a kölcsönös együttműködés. Legutóbb a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékének két munkatársa, B. Tóth Ágnes és Szebenyi Tamás járt az intézetben fibulák vizsgálata céljából.

A roncsolásmentes tárgydiagnosztikai eszközpark részét képezi a terepen is használható ipari és telepített orvosi endoszkóp rendszer, amelyet Mende Balázs Gusztáv, tudományos főmunkatárs, labor-vezető kezel.

A Diagnosztikai Laboratóriumban zajló vizsgálatok eredményei közül több már elérhető publikált formában, a további kiértékelések közzététele hamarosan várható.

Dombóvár város önkormányzatának felkérésére idén júliusban is folytatódik a 2014-ben megkezdett régészeti feltárás a Dombai család egykori rezidenciájának maradványainál. A Gólyavár néven ismert lelőhelyen a munkálatokat Berta Adrián, az MTA BTK Régészeti Intézetének fiatal kutatói ösztöndíjas munkatársa vezeti, együttműködésben a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékével.
A dombói vár először a 14. század elején jelent meg az írott forrásokban, a Kőszegiek egyik erősségeként, akiktől I. Károly királyhoz, majd a Csák nembeli István fiaihoz, Péterhez és Istvánhoz került. Tőlük származott a Dombai család, akiknek a tagjai a 15. század folyamán bárói rangra emelkedtek, a család egyik tagja, Dombai Pál Hunyadi Mátyás lovászmestere volt. A Dombaiak 15. századi új rezidenciája a török hódítás után másfél évszázadra az Oszmán Birodalom végvára lett. A török kiűzése után Esterházy Pál nádor birtokába került, majd lerombolták.
 Az elmúlt évek feltárásai során sikerült tisztázni a vár kiterjedését és jellemző rétegviszonyait, továbbá a főbb építési periódusait. A kissé szabálytalan téglalap alaprajzú várnak a déli és a nyugati részén egy-egy épületszárny húzódott, amelyeket a keleti oldalon egy, a várfal tetején futó függőfolyosó köthetett össze. A nyugati oldalon állt a többször átépített kaputorony. Jelenleg a már korábban megkezdett déli épületszárny feltárása folytatódik, és várhatóan sor kerül a nyugati saroktornyok vizsgálatára is.

Az elmúlt öt év régészeti kutatási eredményeinek a bemutatására egy konferencia keretében 2018. szeptember 25-én kerül sor az MTA Humán Tudományok Kutatóházában.

Az „Árpád-ház” program „Kora Árpád-kori központok (ispánsági várak) kutatása – Zalavár” alprogram keretében, a Magyar Nemzeti Múzeum (Ritoók Ágnes) és az MTA BTK Régészeti Intézet (Szőke Béla Miklós) sikeres együttműködése eredményeként 2018. júniusában folytatódtak a régészeti feltárások Zalavár-Várszigeten. Ennek során sikerült teljesen körülhatárolni és feltárni az itt található Colon civitas, Zala (és Somogy) megye első Árpád-kori székhelye palánkfallal kerített gazdasági (?) udvarát. Ugyancsak sikeres volt az udvarház közelében található, a 11. század közepe táján épített félköríves szentélyzáródású, egyhajós templom körül egészen a 13. század közepéig használatban levő temető területének lehatárolása és ezzel teljesen sikerült megismerni a mindösszesen 619 sírt rejtő temetőt.

 A lelőhely kutatása július második felétől folytatódik.

Európa bronzkori és napjaink hagyományos fazekasságának újjáéledése egy új együttműködési projektben – Az Európai Bizottság Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynöksége (EACEA) által támogatott, 104.760,25 Euro költségvetésű együttműködési projekt 2018. július 1-jén veszi kezdetét a spanyolországi La Bastida régészeti lelőhely Baráti Köre (ASBA, Totana) vezetésével. A projekt hivatalos megnevezése "Crafting Europe in the Bronze Age and Today" (CRAFTER); célja, hogy az európai bronzkori kerámiaművességből nyert inspirációkkal segítse a modernkori kézművesség újjáélesztését.

A CRAFTER projekt a Kreatív Európa Program keretében valósul meg, kapcsolódva az Európai Kulturális Örökség Éve 2018 programsorozathoz. A program célja, hogy az európai kulturális örökséget közös, megőrzendő értékként kezelje és erősítse a Európához tartozás érzését. Különösen törekszik a kulturális örökség kortárs alkotók által, modern innovációk segítségével történő bemutatására, ezzel is erősítve a kulturális örökség és más kulturális és kreatív ágazatok közötti párbeszédet.

A CRAFTER öt európai ország nyolc intézményének együttműködésével jön létre: a Barcelonai Autonóm Egyetem és Mula város önkormányzata (Spanyolország), az EXARC (Hollandia), a Hallei Őstörténeti Múzeum (Németország), a Paraćini Városi Múzeum (Szerbia), valamint a debreceni Déri Múzeum és a budapesti MTA BTK Régészeti Intézet részvételével.

A projekt másfél éves időtartama alatt, 2019 végéig számos tevékenységet valósítanak meg a projektpartnerek. Elsőként, a résztvevő országok kulturális örökséggel foglalkozó szakemberei és a helyi kézművesek, alkotók témával kapcsolatos tapasztalatcseréjére kerül sor 2018 őszén az Európai Kulturális Örökség Éve keretében. Ezt követően spanyol, német, magyar és szerb keramikus mesterek újraalkotják a bronzkori Európa kiemelkedő régészeti kultúráinak (El Argar, Délkelet-Spanyolország; Únětice/Aunjetitz, Közép-Európa; Füzesabony, Kelet-Magyarország; Vatin/Vattina, Szerbia) legszebb kerámia edényeit. Az edénykészletek készítési folyamatáról négy dokumentumfilm készül, bemutatva az őskori kerámiaművesség örökségét és a mai kézművesség hagyományait. A CRAFTER projekt negyedik fő célkitűzése 2019 végén valósul meg, amikor négy helyszínen (Spanyolország, Németország, Magyarország, Szerbia) párhuzamosan megrendezett eseményeken a nagyközönség számára is bemutatásra kerülnek az elkészült edénymásolatok, a dokumentumfilmek és a régészeti hátteret bemutató kiállítások.

Mindezek mellett a projekt további célja az, hogy a keramikusok az együttműködés folyamatában szerzett tapasztalataikat tovább vigyék és hasznosítsák a saját későbbi munkáikban. A CRAFTER támogatja a fenntartható turizmust a kulturális örökség értékeinek megőrzésével, továbbadásával és innovatív megoldási javaslatokkal. Ezért a megszerzett tapasztalatok online terjesztése mellett a projekt végső célkitűzése, hogy a kerámia reprodukciókat a múzeumok és az online boltok számára elérhetővé tegyék, új teret, piacot nyitva ezen új alkotások számára.

A CRAFTER projekt magyarországi résztvevői a debreceni Déri Múzeum munkatársai (Balogh Csaba, Dani János, Priskin Anna, Szeverényi Vajk) és az MTA BTK Régészeti Intézet és a Lendület Mobilitás Kutatócsoport munkatársai (Gucsi László, Kiss Viktória, Kulcsár Gabriella).

A projekt hírei folyamatosan nyomon követhetőek lesznek a fenti intézmények honlapján.

Sok szeretettel hívunk és várunk minden kedves érdeklődőt a

Benkő Elek – Kovács Gyöngyi – Orosz Krisztina szerkesztésében megjelent

Mesterségek és műhelyek a középkori és kora újkori Magyarországon. Tanulmányok Holl Imre emlékére.

című kötet bemutatójára.

Holl Imre (1924–2016) Magyarország középkori és kora újkori régészetének meghatározó jelentőségű kutatója volt. Munkásságában a régészeti tudás, a technikatörténeti érdeklődés, sőt, a korszerű természettudományos vizsgálatok igénye folyamatosan támaszkodott a történelemtudomány, a művészet- és művelődéstörténet, a klasszika archeológia és az ehhez szükséges klasszikus műveltség építőelemeire. Ennek a multidiszciplináris megközelítésmódnak mindenkor sajátossága volt az a kiemelt figyelem, amivel a tárgyi világ hazai fejlődését a tágabb összefüggések keretében tanulmányozta.
    Az emlékezete előtt tisztelgő tanulmánykötet Holl Imre kutatásainak egyik fontos szegmense, a középkori és kora újkori kézműipar, a városi mesterségek és műhelyek, valamint az innen kikerülő különféle termékek és ezek európai kereskedelme témaköréhez kapcsolódnak. Az egykori tanítványok és munkatársak írásaiban a témaválasztás, a kutatás módszertana és szemlélete számos esetben Holl Imre közvetlen hatását, egyben tudományos életművének aktualitását tükrözi.

 A könyvbemutatót  2018. július 17-én, szerdán 11 órától tartjuk a az MTA BTK Régészeti Intézet 2. emeleti tanácstermében.

A mongol–magyar akadémiai együttműködés keretében a Mongol Tudományos Akadémia Történeti és Régészeti Intézetének igazgatója, Sampildovdov Chuluun felkérésére a korábban már bemutatott Khar bukh balgas-i ásatások után intézetünk munkatársa, Csiky Gergely és kollégája, Delgermaa Amina Jambajantsan 17. századi buddhista kolostorokról készített légifelvételekkel segítették a mongol kollégák munkáját. Június 13-án a Bulgan megyei Dashinchilen járás déli részén, a Hangáj-hegység sziklái között fekvő, Övgön khiid nevű kolostorromot látogatták meg, ahol légifelvételeket készítettek. Két nappal később pedig a Góbi északi részén, Dundgov’ megye Khökh burd nevű kolostorát keresték fel. Ez az épületkomplexum egy kiszáradt tó szigetén található, az épületek falazási technikája pedig a Khar bukh balgas kolostorépületeinek legjobb párhuzamát nyújtja.

 A magyar delegáció tagjai számára lehetőség nyílt arra, hogy részt vegyenek egy leletmentő ásatáson is, amelyet a Mongol Természettudományi és Műszaki Egyetem (MUST) munkatársai végeznek Lkhagvasüren Erdenebold régész koordinálásával. A Galtyn Am nevű lelőhely a központi Töv megyei Zaamar járásban található, ahol a helyszínen tervezett aranybányászat egy kisebb folyóvölgy régészeti emlékeit fenyegeti. A helyszínen több csoportban kisméretű, kör alaprajzú, türk kori köves kurgánok és egy nagyméretű, áldozóhelyekkel körbevett bronzkori köves kurgán, úgynevezett ’kheregsur’ feltárása zajlott. A hasonló leletmentések rendszerint nagyobb területet érintenek, így a leletfelderítésnek és az egyes emlékek felszíni kőpakolásainak minél gyorsabb és pontosabb dokumentálása nagy jelentőséggel bír, amiben a légifelvételekből készíthető mozaikképek és térbeli modellek nagy segítséget nyújthatnak.

Teljesítmény-központú, országos akadémiai ösztöndíj – röviden így jellemezhető a Magyar Tudományos Akadémia által 1996-ban alapított Bolyai János Kutatási Ösztöndíj. A tudományos pálya kiemelkedően fontos szakaszában, a PhD-fokozat megszerzését követő időben fontos anyagi támogatást idén 162-en nyerték el. Az idei Bolyai-nap 2018. június 28-án volt az MTA Székházában.

Kollégáink közül Szécsényi-Nagy Anna "A Kárpát-medence népességtörténetének genetikai kutatása" témában nyert támogatást. A Lendület Mobilitás Kutatócsoport munkatársa Szeverényi Vajk "Test és társadalom a kora és középső bronzkori Kárpát-medencében" címmel folytathatja kutatásait a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával a következő három évben.

Két kollégánk Langó Péter és Patay-Horváth András eddig végzett munkájuk elismeréseként Bolyai Emléklapot vehetett át.

Szívből gratulálunk Kollégáink elismeréséhez és jó munkát kívánunk a következő években is!

A késői római császárkor egyik legjelentősebb kincslelete, a Seuso-kincs, a tavalyi parlamenti bemutatóját és féléves vidéki vándorkiállítását követően 2018. június 27-től ismét látható Budapesten, a kincs végleges őrzési helyén, a Magyar Nemzeti Múzeumban. A 14 nagyméretű ezüstedényt eddig 6 helyszínen 140 308 látogató tekinthette meg.

A Seuso-kincs ma ismert 14 ezüstedénye és az elrejtésükre használt rézüst a római császárkor késői szakaszából fennmaradt, lakoma- és tisztálkodó készleteket tartalmazó kincsleletek között a legértékesebbnek számít.

A kincs összetett régészeti-történeti-természettudományos vizsgálatát az MTA által létrehívott Seuso-Bizottság végzi, melynek elnöke Intézetünk professzor emeritusa, Török László akadémikus, a késő ókor művészetének nemzetközileg elismert kutatója. A számos kitűnő hazai és külföldi szakembert és intézményt magában foglaló Bizottság 2014 óta végzi munkáját.

Az elmúlt hetekben megkezdődött a kincs újonnan hazatért darabjainak természettudományos vizsgálata. Ennek munkálataiba Mende Balázs Gusztáv tudományos főmunkatárs is bekapcsolódott a Régészeti Intézet roncsolásmentes tárgydiagnosztikai eszközparkjának részét képező endoszkópos műszerekkel. A kutatás célja a tárgyak készítéstechnikájának, a későbbi javításoknak, összességében a tárgyak élettörténetének rekonstruálása.

A vándorkiállítás 2018. június 26-án a Magyar Nemzeti Múzeumban megnyíló tárlatának újdonsága, hogy az ezüstedények mellett az a rézüst is látható lesz, amelyben a kincsleletet egykor elrejtették. Az ezüstedények pedig már összeillesztve, eredeti szépségükben várják a látogatókat. Néhány hónap múlva a Seuso-kincs a múzeum József nádor-terméből átkerül állandó kiállításának termeibe, ahol a korszak más, pannoniai lelőhelyű luxustárgyai és a kőszárhegyi ezüstállvány kíséretében lehet újra megcsodálni őket.

Gál Erika tudományos főmunkatárs 2018. június 8-11. között részt vett a Sheffield-i Egyetem régészeti tanszékén szervezett „9th International Council for Archaeozoology Bird Working Group Conference” nemzetközi konferencián.

Kollégánk a magyarországi középkori lelőhelyen talált apró madarak régészeti leleteiről és összefüggéseiről tartott poszter-előadást. A találkozó programjában a tudományos előadásokat szakmai kirándulás követte a The Peak District régészeti és természetvédelmi területre.

Megjelent az Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae 2018. évi első kötete. A folyóiratban nyolc tanulmány és hat recenzió olvasható. Intézetünk műhelyeiben folyó kutatásokról két tanulmányban is tájékozódhatunk.

A Lendület Mobilitás Kutatócsoport legújabb tanulmánya egy Nagycenken feltárt bronzkori (Gáta–Wieselburg-kultúra) temető feldolgozását mutatja be. A Gömöri János, Melis Eszter és Kiss Viktória által készített dolgozat a temetkezési rítusok, tárgyak, fémtárgyak történetét vizsgálva keresi választ a korszak társadalmi összefüggéseire az északnyugat-magyarországi régióban.

A középkori Kárpát-medence környezettörténetét vizsgáló, Benkő Elek által vezetett NKFIH kutatócsoport legújabb eredményeit foglalja össze tanulmányában Jakab Gusztáv, Silye Lóránd, Sümegi Pál, Törőcsik Tünde, Tóth Attila, Sümegi Balázs Pál és Benkő Elek a széki (Erdély) sóbányászat és tógazdálkodás középkori és újkori története kapcsán. A kutatások során földtani és őslénytani módszerekkel sikerült bebizonyítani, hogy a sóbányászat és a tógazdálkodás már az államalapítással egy időben (11. század) megindult a település határában.