Az Ibériai-félsziget újkőkori, rézkori és kora bronzkori emberi maradványainak anyai génállományán végzett vizsgálatok legfrissebb eredményeit olvashatjuk a Scientific Reports 2017. november 15-én megjelent tanulmányában. Kurt W. Alt mainzi kutatócsoportja 2011–2015 között 57 lelőhelyről 318 csontvázból vett mintát számos spanyol és portugál partner közreműködésével. A kutatás a Deutsche Forschungsgemeinschaft támogatásával valósult meg, Kurt W. Alt és Wolfgang Haak vezetésével. A most közölt 215 új mitokondriális DNS profilt Intézetünk munkatársa, Szécsényi-Nagy Anna értékelte.
Az Ibériai-félsziget neolitizációja a genetikai adatok alapján eltért a Kárpát-medencében tapasztalt folyamatoktól. Az első földművesek, akik genetikailag visszavezethetőek a Közel-Keletre, feltételezhetően a félsziget északnyugati területeit érték el először Kr. e. 5700 körül. Innen a félsziget déli és nyugati területei felé terjeszkedve gyorsan keveredni kezdtek az őslakos vadászó-gyűjtögető népességgel. A rézkor idejére a félsziget genetikai képe egységesedett, a vadászó-gyűjtögető genetikai örökség aránya elérte a 27%-ot. Érdekesség, hogy egy-egy rézkori anyai genetikai vonal a félsziget belső területein észak-afrikai kapcsolatokra utal. A rézkor végi harang alakú edények kultúrájának időszakában a mitokondriális DNS nem jelez nagyobb népmozgást, a népesség folytonossága a vizsgált 4000 év során megerősítést nyert. Az adatsor az Ibériai félsziget őskori populációs szintű eseményeinek minden eddiginél részletesebb rekonstrukcióját tette lehetővé. A vizsgálatok teljes genom szinten a jénai MPI Science of Human History-ban folytatódnak.

Az Ibériai-félsziget újkőkori, rézkori és kora bronzkori emberi maradványainak anyai génállományán végzett vizsgálatok legfrissebb eredményeit olvashatjuk a Scientific Reports 2017. november 15-én megjelent tanulmányában. Kurt W. Alt mainzi kutatócsoportja 2011–2015 között 57 lelőhelyről 318 csontvázból vett mintát számos spanyol és portugál partner közreműködésével. A kutatás a Deutsche Forschungsgemeinschaft támogatásával valósult meg, Kurt W. Alt és Wolfgang Haak vezetésével. A most közölt 215 új mitokondriális DNS profilt Intézetünk munkatársa, Szécsényi-Nagy Anna értékelte.
Az Ibériai-félsziget neolitizációja a genetikai adatok alapján eltért a Kárpát-medencében tapasztalt folyamatoktól. Az első földművesek, akik genetikailag visszavezethetőek a Közel-Keletre, feltételezhetően a félsziget északnyugati területeit érték el először Kr. e. 5700 körül. Innen a félsziget déli és nyugati területei felé terjeszkedve gyorsan keveredni kezdtek az őslakos vadászó-gyűjtögető népességgel. A rézkor idejére a félsziget genetikai képe egységesedett, a vadászó-gyűjtögető genetikai örökség aránya elérte a 27%-ot. Érdekesség, hogy egy-egy rézkori anyai genetikai vonal a félsziget belső területein észak-afrikai kapcsolatokra utal. A rézkor végi harang alakú edények kultúrájának időszakában a mitokondriális DNS nem jelez nagyobb népmozgást, a népesség folytonossága a vizsgált 4000 év során megerősítést nyert. Az adatsor az Ibériai félsziget őskori populációs szintű eseményeinek minden eddiginél részletesebb rekonstrukcióját tette lehetővé. A vizsgálatok teljes genom szinten a jénai MPI Science of Human History-ban folytatódnak.

Az újkőkor előtt Európában élt vadászó-gyűjtögető  jégkori vadászok és az első európai földművesek kapcsolatai vizsgálja a Nature 2017. november 8-án megjelent tanulmányában a Harvard Medical School Genetika Tanszéke az MTA BTK Régészeti Intézet Archeogenetikai Laboratóriumával közösen.

Az új tanulmány célja, hogy modellezze az őskori európai populációk – az őslakos vadászó-gyűjtögetők és a később érkező földművesek – genetikai kapcsolatait, interakcióit. David Reich (Harvard Medical School, Boston) vezetésével a munkacsoport olyan kérdésekre kereste a választ, hogy vajon a földművesek már a vándorlásuk során keveredtek-e az őslakosokkal. Hogyan, milyen ütemben történhetett a keveredés a két populáció között Európa különböző vidékein? A korábbi tanulmányok megállapításai általános érvényűek-e, vagy csupán lokális esettanulmányokként értelmezhetőek? Megkülönböztethetők-e genetikai alapon a közös anatóliai eredetű, Európában szétszóródott földműves populációk?

A korábbi, a mitokondriális DNS vizsgálatából született eredményekre építve a kutatók a sejtmagi DNS nagy felbontású tipizálásával tovább vizsgáltak egy-egy sorozat emberi csontmintát a Kárpát-medencéből, a Közép-Elba vidékről és az Ibériai-félszigetről. Mark Lipson matematikus (Harvard Medical School, Boston) és Szécsényi-Nagy Anna archeogenetikus (MTA BTK RI) elsőszerzőségével most közölt 130 új, genomszinten elemzett emberi minta közül 90 Magyarország területéről származik. A hazai mintasort – amely jelenleg a legrészletesebb az egész világ őskori genetikai kutatását tekintve – a magyarországi régész és antropológus szakma és számos múzeum és gyűjtemény segítségével úgy alakította ki a Régészeti Intézet munkacsoportja, hogy reprezentatív legyen szinte valamennyi újkőkori és rézkori régészeti kultúrára és időszakra, a Dunántúlon és az Alföldön egyaránt. A magyarországi minták elsődleges feldolgozása (a DNS kinyerése és úgynevezett DNS-könyvtár készítése) az MTA BTK Régészeti Intézet Archeogenetikai Laboratóriumában történt.

Magyarországról a kutatásban részt vettek az ELTE BTK Régészettudományi Intézet, a Magyar Nemzeti Múzeum, az egri Dobó István Múzeum,  a debreceni Déri Múzeum, a keszthelyi Balatoni Múzeum, a miskolci Herman Ottó Múzeum, a nyíregyházi Jósa András Múzeum, a szegedi Móra Ferenc Múzeum, a Szegedi Tudományegyetem Embertani Tanszéke, a Pécsi Tudományegyetem és a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum munkatársai.

Az eredményekről bővebben az mta.hu oldalán olvashatunk.

2017. november 10-én, pénteken 11 órakor a Durhami Egyetem Régészeti Tanszék Marie Sklodowska-Curie egyéni ösztöndíjas kutatója, az EX-SPACE projekt vezetője Claudio Cavazzuti  tart előadást Intézetünkben

"Bronze Age mortuary practices, demography and mobility patterns in Northern Italy" címmel.

Az előadás szűkebb témája Észak-Olaszország bronzkori temetkezéseinek összetett, régészeti és bioarcheológiai szempontú vizsgálata, módszertani szempontból más korszakok kutatói számára is tartogat érdekességet.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A Kárpát-medence középkori környezettörténete című program (OTKA/NKFI K-112318) keretében Jakab Gusztáv, az MTA BTK Régészeti Intézetének munkatársa 2017. október 9-11. között kutatóúton járt Erdélyben. A kutatóút célja az erdélyi környezettörténeti kutatások egyik legfontosabb helyszínén megfigyelhető régészeti jelenségek leírása volt.

Homoródszentpál (Hargita megye) határában egy nagyobb kiterjedésű, gátakkal ellátott mesterséges tavat fedeztek fel az Intézet munkatársai, amely a 14. századtól egészen a 19. századig működött. A tavat egy közel 8000 éves tőzegláp területén alakították ki, ahol már a császárkorban is víztározó tó létezett. A 20. század elején komoly földmunkák folytak a tó körül, megpróbálták az elhanyagolt völgyzáró gátat felújítani, amivel jelentősen károsították a középkori lelőhelyet. A mostani kutatóút célja a középkori(?) gátmaradványok azonosítása és keltezése volt. A régészeti feltárást Sófalvi András, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum régésze végezte el. A munka során letisztítottak egy feltételezett középkori gátmaradványt. Az elkészített profil segítségével adatokat gyűjtöttek a gát szerkezetéről, építésének módjáról. A legfontosabb eredmény, hogy sikerült nagy mennyiségű, radiokarbon mérésre alkalmas szerves anyagot begyűjteniük a gát alatti rétegből, amivel lehetővé válik az építés idejének egyértelmű meghatározása. A mérési eredmények remélhetően jól kiegészítik a lápi üledék 5,6 m vastag, különféle módszerekkel már korábban feldolgozott, radiokarbon mérések sorával keltezett rétegsorát.

Ismereteink szerint ilyen összetett, régészeti-történeti adatokkal és topográfiai felméréssel is kiegészített vizsgálatra egy lelőhelyen belül még nem került sor a Kárpát-medencében.

A "Magyarország Régészeti Topográfiája" program keretében az MTA BTK Régészeti Intézet munkatársai 2017. október 12-én magnetométeres felmérést és drónnal régészeti célú légifotózást végeztek a hódmezővásárhelyi Nagy Bőve-halom (korábban: Téglás-Bakay-halom) Árpád-kori lelőhelyen (templom, temető, település).

A munka a Hódmezővásárhely határára összpontosító Csongrád megyei régészeti topográfiai felmérés keretében zajlott, együttműködésben a Szegedi Egyetem Régészeti Tanszékével, a szegedi Móra Ferenc Múzeummal, a hódmezővásárhelyi Tornyay János Múzeummal és Csongrád megyei kormányhivatallal.

A vizsgált lelőhely az 1960-as évek elején mezőgazdasági munkák során vált ismertté. A Bőve-halom tetejét érintő leletmentő ásatás (B. Nagy Katalin) során egy agyag alapozású középkori templom maradványai kerültek elő, a körülötte fekvő, melléklet nélküli sírokkal; a feltárás dokumentációja sajnos nem maradt fenn. Az 1977-ben és 2017-ben folytatott szisztematikus felszíni leletgyűjtés során a dombtól K-re és DNY-ra kerültek elő Árpád-kori kerámiatöredékek. A mostani vizsgálat célja az volt, hogy a templomról, illetve a hozzá tartozó egykori településről szerezzünk további adatokat, a Régészeti Intézet saját műszerparkjával.

A felmérést megtekintették a Csongrád Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztálya munkatársai is.

Az eddig ismert legkorábbi leprás megbetegedés csonttani tüneteit mutatták ki hazai kutatók, köztük Intézetünk munkatársai, a mai Abony közelében a késő rézkorban élt emberek maradványain. A kutatócsoport eredményei 2017. október 12-én láttak napvilágot a PLoS One folyóiratban.

A mai Abony közelében az MTA BTK Régészeti Intézetének munkatársai egy, a késő rézkor kezdetén, Kr. e. 3700/3600 körül itt élő közösség települését tárták fel 2006-ban. Az előkerült emberi maradványokat egy antropológusokból és régészekből álló hazai kutatócsoport elemezte az MTA BTK Régészeti Intézete (Köhler Kitti, Marton Tibor, Serlegi Gábor), az ELTE TTK Biológiai Intézet Embertani Tanszéke (Hajdu Tamás, Szeniczey Tamás), a Magyar Nemzeti Múzeum (Fábián Szilvia), és a Szegedi Tudományegyetem (Marcsik Antónia) munkatársainak együttműködésében. Az archeogenetikai vizsgálatokat az University College London kutatója, Helen D. Donoghue végezte el. Az antropológiai és paleopatológiai kutatást irányító Köhler Kitti és Hajdu Tamás vizsgálatai alapján a késő rézkori közösség egyik tagján a lepra csonttani tüneteit figyelhetők meg. Jelenlegi tudásunk alapján ez lehet a világ legkorábbi kimutatott leprás megbetegedése, mely mintegy ezer évvel korábbi az eddigi legidősebb, Anatóliában fellelt esetnél. Az elemzések eredményeit bemutató tanulmány a PLoS ONE című folyóiratban jelent meg.

A tanulmány megjelenését az MTA Open Access alapja támogatta. 

A tanulmány magyar nyelvű kivonatát ITT olvashatjuk.

2017. október 17-én, kedden 11 órakor a Barcelonai Autonóm Egyetem Őskori Régészeti Tanszékének vezetője, Prof. Dr. Roberto Risch tart előadást Intézetünkben

"State formation, resistance and collapse: The Copper and Early Bronze Age societies of the Iberian Peninsula (c. 2500-1500 BCE)" címmel.

Az előadás szűkebb témája az Ibériai-félsziget Kr. e. 2500-1500 közötti időszakának története, de módszertani szempontból más korszakok kutatói számára is tartogat érdekességet.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A "Magyarország Régészeti topográfiája – Múlt, jelen, jövő" című konferencia tanulmánykötete hamarosan megjelenik.

 A könyvbemutatót  2017. november 24-én, pénteken 11 órától tartjuk a IX. kerület Tóth Kálmán u. 4. földszinti nagy teremben.

 A meghívó készül, addig is kérjük, hogy írják be a naptárukba ezt az eseményt.

 Mindenkit szeretettel várunk!

Ebben az évben is folytatódott a Fejér megyei csókakői vár régészeti kutatása, mely az MNV Zrt. támogatásával, a Szent István Király Múzeum szervezésében folyt. A középkori és török kori helyiségek mellett felszínre bukkant az alsóvári ciszterna, melyet egy török kori forrás szerint a 17. század közepén létesítettek. Az ásatásvezető munkatársunk Kovács Gyöngyi, régész munkatársa Belegrai Tamás, a feltárás konzulense Hatházi Gábor volt.