2023. április 22-én a Duna Televízióban mutatták be Az elveszett király című, II. András és Jolánta királyné feltételezett sírhelyének régészeti feltárásáról szóló ismeretterjesztő filmet, amelyben megszólalnak a Bölcsészettudományi Kutatóközpont munkatársai is: a BTK Történettudományi Intézetből Zsoldos Attila kutatóprofesszor és Bácsatyai Dániel tudományos munkatárs, a BTK Régészeti Intézetből Langó Péter tudományos munkatárs, a BTK Moravcsik Gyula Intézetből pedig Szovák Kornél igazgató.

azelveszettkiraly

Kép Az elveszett király című filmből (Salt Communications Kft.)

Ki volt valójában II. András? Többek között erre a kérdésre keresi a választ történészek és régészek segítségével a film, amelyben nyomon követhetjük az Árpád-házi uralkodó és második felesége feltételezett sírhelye után kutató régészcsapat tíz éven át tartó küzdelmes munkáját is.  

Az 1205 és 1235 között uralkodó II. András alakja máig megosztja a kutatókat és a történelem iránt érdeklődőket. Az Aranybullát kiadó, számos reformot bevezető uralkodó keresztes hadjáratot vezetett a Szentföldre, életének épített, maradandó emlékeit azonban ma már nehezen lehet fellelni, sőt sírjának helye is ismeretlen. Néhány éve azonban magyar régészek és történészek a király nyomába eredtek. 

azelveszettkiraly3

Jelenetkép Az elveszett király című filmből (Salt Communications Kft.)

2011-ben, a szíriai Margatban merült fel az ötlet, hogy ha már ásatásokat végzünk a II. András által meglátogatott keresztes lovagvárakban, érdemes lenne megkeresni a király sírját is  – mondta Major Balázs régész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézetének vezetője. A szakemberek azzal számoltak, hogy II. Andrást második felesége, Jolánta mellé temethették. A források szerint Jolánta sírja a ciszterci rend egyik legfontosabb magyarországi központjában, Egresen volt. A település ma is létezik, a magyar–román határ közelében, a Maros romániai oldalán fekszik – az egykori monostornak azonban nyoma sem volt akkor, amikor a régészcsapat először járt Egresen.  

A szakemberek a radarfelvételek alapján szinte azonnal rátaláltak az egykori építmény helyére. A monostort a tatárok feldúlták, és bár a templomot később kibővítették és átalakították, az idők során teljesen elpusztult. Az a két síremlék is a rombolás áldozatául esett, amelynek alapjaira az egykori bazilika központi helyén bukkantak rá a régészek. Elhelyezkedésük alapján valószínűsítik, hogy ezeken feküdhetett az a két kőszarkofág, amelyekbe a királyi párt temették. Feltártak olyan vörösmárvány faragványokat is, amelyekről feltételezhető, hogy a királyi síremlékekhez tartoztak.  

azelveszettkiraly2

Jelenetkép Az elveszett király című filmből (Salt Communications Kft.)

Az ásatást – amely az Árpád-ház program keretében valósult meg – a Jolánta Kulturális Egyesület koordinálta, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézete a temesvári Bánsági Nemzeti Múzeum régészeti osztályával működött együtt, Daniela Tanase és Major Balázs régészek vezetésével.  

A Salt Communications Kft. ismeretterjesztő filmjét – amely a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a Jolánta Kulturális Egyesület szakmai közreműködésével készült – a Duna az Aranybulla emléknapjához kapcsolódóan április 22-én mutatta be.  

A filmet a Médiaklikken 2023. április 29-ig lehet megtekinteni.


Források, médiamegjelenések: