Az mta.hu oldalán olvasható interjúban Benkő Elek akadémikust, Intézetünk kutatóprofesszorát, az MTA Doktori Tanácsának most leköszönő elnökét arról kérdezték, hogy az elmúlt három év során hogyan sikerült megőrizni az MTA doktora cím presztízsét a hazai tudományos közéletben és milyen elvek alapján lehet biztosítani a doktori habituseljárás során a valós teljesítmény értékelését.

2023 05 24 benko kep1

Részletek az MTA honlapján megjelent interjúból:

„Sokszor elhangzik, hogy az MTA doktora cím súlyát és presztízsét alapvetően az adja, hogy 80 vagy akár 100 ember is részt vesz a bírálati folyamatban: az érintett tudományos bizottság és osztály tagjai – interdiszciplináris pályázat esetében ez a szám duplázódhat –, a hivatalos bírálók és a bírálóbizottság tagjai, de említhetők a Doktori Tanács tagjai, akik felkészülnek a pályázat anyagából, referálnak és szavaznak, valamint a Titkárság munkatársai is, akik előkészítik az anyagokat, és szervezik a védéseket. Hogyan zajlik pontosan ez az összetett és rendkívül időigényes feladat?

Valóban hosszú folyamatról van szó. Az illető feltölti egy webes felületre a pályázatát, és benyújtja a Doktori Tanács Titkárságán. Az illetékes tudományos osztály kiadja a szakterület szerint illetékes tudományos bizottságnak, amely elvégzi a habitusvizsgálatot, vagyis értékelik a pályázó eddigi tudományos tevékenységét: a művet többen elolvassák, két szakember pedig készít róla egy részletes referátumot. Ők azok, akik nem csupán a doktori művet ismerik, hanem a pályázó egyéb munkáit is, hiszen e vizsgálat fő célja a pályázó tudományos teljesítményének az átfogó értékelése. Szakmailag ez a szakasz az egész folyamat legfontosabb része, mert ebben valóban a téma közvetlen szakértői vesznek részt. A tudományos osztályok ezzel szemben több tudományágat is felölelnek, tagjaik szakértelme ennek megfelelően megosztottabb. Még inkább így van ez a Doktori Tanácsban, ahol a 11 osztályt képviselő 22 tag a tudományok szinte teljes spektrumát képviseli. Rendkívül változatos összetételű testületről van szó, a tagjainak meg kell bízniuk egymásban. El kell fogadniuk, hogy aki egy-egy pályázatot értékel, az megalapozottan beszél, ráadásul ott van mögötte egy tudományos osztály és egy tudományos bizottság véleménye. A Doktori Tanács döntését, azaz az eljárásra bocsátást követően felkérünk három hivatalos bírálót, akik már az illető tudományág és problémakör legjobb szakemberei közül kerülnek ki. Ugyanezt mondhatjuk el a bírálóbizottságról is. Minden esetben gondosan próbáljuk elkerülni a felmerülő összeférhetetlenségeket, hogy a döntési folyamatot erkölcsi vagy ügyrendi szempontból se lehessen megkérdőjelezni.

(…)

Az MTA doktora cím nem tudományos fokozat. Nincsen nemzetközi megfelelője. Arról is lehetett olvasni és hallani, hogy a professzori kinevezéseknél is csökkenőben a jelentősége. Ennek ellenére Ön szerint megőrizte idehaza a presztízsét a tudományos közéletben?

Sőt, szerintem erősítette is. A pályázók száma például lassan emelkedik. Az MTA kutatóhálózatát átvevő Eötvös Loránd Kutatási Hálózat is fenntartotta azt a gyakorlatot, amelynek keretében az MTA doktora címet elnyerő kutató besorolása és honoráriuma is emelkedik. Ez egy professzori szintet jelent. A Magyar Akkreditációs Bizottság habitusvizsgálatában nagyon komoly előnyt jelent a cím az egyetemi tanári pályázatok elbírálásánál. Szerencsére így látja ezt a rektorok döntő többsége is. (…)

Az MTA doktora cím az akadémiai tagság felé is komoly lépés. Milyen tendenciák láthatók: nő az MTA doktora címet megszerző kutatónők aránya, akikből azután akadémikusok lehetnek?

A tendencia lassan, de folyamatosan erősödik. Magyarországon mintegy 2600 kutató birtokosa a tudomány doktora, illetve az MTA doktora címnek. A nők aránya köztük 16-17 százalék, de a legutóbb címet szerzők között már például 32 százalék volt az arányuk. Ahhoz, hogy ez a tendencia folytatódjon, szükség van arra, hogy a tudományos életpálya különböző szakaszaiban külön segítséget kapjanak a gyermeket nevelő kutatónők, miközben a teljesítmény elbírálásánál természetesen ugyanazt a mércét kell alkalmazni. Az Akadémia az életkorhoz vagy a tudományos fokozat megszerzésének időpontjához kötött pályázatoknál a tíz éven aluli gyermeket nevelő kutatónők esetében már jó ideje azt a gyakorlatot követi, hogy gyermekenként két évvel kitolja a korhatárt. Ez persze csak egy lépés, de a többi, hasonló célú intézkedéssel együtt nemcsak az MTA doktorai, hanem az akadémikusok között is emelkedni fog a nők aránya.”

A teljes interjú az MTA honlapján olvasható!