+36 1 224 6700   

MTA Kiváló Kutatóhely

BTK Régészeti Intézet

A Nemzetközi Archeozoológiai Tanács (International Council for Archaeozoology, ICAZ) a régészeti állattanra specializálódott kutatók legnagyobb nemzetközi szervezete: több mint 500 tagot és 19 munkacsoportot foglal magába. Vezetőségét az elnök és a tíztagú Végrehajtó Bizottság mellett a 39 tagot számláló Nemzetközi Bizottság (Intenational Committee, IC) alkotja. Ebben a bizottságban, amelybe szakmai ajánlás és a szervezet tagságának szavazata révén lehet bekerülni, hazánkat 2018 óta Gál Erika kolléganőnk képviseli, aki önkéntes munka keretében a munkacsoportok koordinálását is ellátja négy éve.

A Nemzetközi Bizottság kétévente, tudományos konferenciával egybekötött szakmai napokon ülésezik, amikor megbeszéli és döntést hoz a tagsággal, munkacsoportokkal, a következő konferenciával, a szakmát is érintő közéleti kérdéseket, stb. illetően. A találkozónak idén a Stockholmi Egyetem Oszteoarcheológiai Laboratóriuma adott otthont Bartosiewicz László meghívására, aki korábban intézetünkben is dolgozott, és 2002–2006 között az ICAZ alelnöke, 2006–2014 között pedig (két egymást követő ciklusban) az elnöke volt.

2022 07 05 erika kep6

Csoportkép az Oszteoarcheológiai Laboratórium előtt (fotó: Bartosiewicz László)

A rendezvényen, amelyre 2022. június 16–19. között került sor, Gál Erika kolléganőnk megtartotta az ICAZ munkacsoportjainak 2020–2022 közötti tevékenységéről (tagságok alakulása, konferenciák, publikációk, honlapok, részvétel a közösségi médiában, stb.) szóló beszámolóját a Végrehajtó- és a Nemzetközi Bizottság számára. Az ülést követő tudományos konferencián az esztergomi érseki palota 14–15. századi szeméthalmát képező állatcsontegyüttes vizsgálatának legfontosabb eredményeiről tartott előadást. A Major Balázs (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Régészeti Tanszék) vezetésével, 2014–2016 között zajlott ásatás során felszínre került gazdag állatcsontanyag vizsgálatának részletes eredményei intézetünk idén megjelent évkönyvében, az Antaeus 37. számában olvashatók Bartosiewicz László (halak) és Gál Erika (madarak, emlősök és csonteszközök) tollából.

Kolléganőnk részvételét az ICAZ IC Meeting 2022 konferencián, amely a viking kor emlékeit őrző Birkara tett szakmai kirándulással zárult, a Nemzeti Kutatási és Innovációs Hivatal Tudományos Mecenatúra pályázata támogatta.

2022 07 05 erika kep4

Birka kikötője a sziget felől (fotó: Gál Erika)

2022 07 05 erika kep5

Fém- és csontleletek a birkai régészeti múzeum kiállításán (fotó: Gál Erika)

2022 07 05 erika kep3

Faragott kosfej a stockholmi városháza parkjában