Az Intézetünkben dolgozó Lendület Mobilitás Kutatócsoport 2020. áprilisában indította útjára a Megtestesült bronzkor című sorozatát. Ebben a kutatók arra vállalkoztak, hogy egy-egy konkrét bronzkori temetkezés leletei (használati tárgyak, edények, bronzékszerek és -eszközök), illetve az előkerült emberi maradványok segítségével megismertessék az érdeklődőket a bronzkor első ezer évében (Kr. e. 2500–1500 között) élt nők és férfiak életének és halálának körülményeivel.

A sorozat legújabb bejegyzésében egy, az M7-es autópálya építését megelőző feltárások során 2003-ban Balatonkeresztúron feltárt temetkezést mutatnak be. A régészeti és embertani vizsgálatok mellett a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Archeogenomikai Intézetében genetikai vizsgálatokat is végeztek, melynek eredményeként ismertté váltak a balatonkeresztúri egyén fenotípusos, azaz fizikai megjelenésre vonatkozó jellegei is, úgy mint szemszín, hajszín, stb. A kutatásban résztvevő Gerber Dániel és Kiss Viktória írását a Lendület Mobilitás Kutatócsoport honlapján olvashatjuk.