logo EAA2020virtual web

A világjárvány miatt kialakult különleges helyzetben a többezres tagságú European Association of Archaeologists (EAA) idei, eredetileg Budapestre tervezett konferenciáját a Szövetség virtuális térben valósította meg 2020. augusztus 24–30. között.

A 2020. évi konferencia megszervezését eredetileg az ELTE, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Várkapitányság Nonprofit Zrt. vállalta, széleskörű hazai szakmai együttműködéssel, mely azonban a járványhelyzet miatt elmaradt és a tervek szerint 2022-ben rendezik meg.


A virtuális konferencia az eredetihez képest némileg egyszerűsödött tudományos programjában így is több mint 150 szekcióban 1800 online előadás és poszter kapott helyet, amelyet több mint 2000 résztvevő kísért nyomon az online felületeken. A szervezők munkája által egy szokatlan, ám rendkívül érdekes, számos kitűnő előadást, szekciót tartalmazó igazán hasznos konferencián vehettünk részt. Számos magyarországi intézmény munkatársai Szecsenyi Nagy upravközött Intézetünk kutatói is több előadásban, poszteren mutatták be eredményeiket. A konferencia egyik kiemelt (keynote) előadását Szécsényi-Nagy Anna (BTK Régészeti Intézet) tartotta „Prehistory of the Carpathian Basin from the perspective of archaeogenetics” címmel.

 

Az Archaeogenetikai Laboratórium, a Lendület Mobilitás Kutatócsoport és a témacsoportok munkatársai az előadások mellett szekciók szervezésében is részt vettek. Sokan a virtuális térben nem tudták vállalni az eredetileg tervezett szekciók megtartását, így azokat 2022-ben szervezik majd meg Budapesten. Az előadások között az őskortól egészen a középkorig, kora újkorig, a bioarcheológiai, archeometriai, környezetrégészeti, tájtörténeti kutatások széles tárházát érintették kollégáink előadásai.
banffy2020

A konferencia során választották meg a Szövetség új elnökét és tisztségviselőit. A Szövetség eddigi vezetője, Felipe Criado-Boado mandátuma lejárt és a szavazatok nagy többsége alapján Bánffy Esztert, a DAI RGK igazgatóasszonyát választotta meg a tagság az EAA következő, egyben első magyar női elnökévé. Szívből gratulálunk a megválasztáshoz és sok erőt kívánunk a feladathoz.

Köszönettel tartozunk az EAA Szervezőbizottságának is, köztük kiemelten a Scientific Committe vezetőjének, Anders Alexandrának és a bizottság tagjainak, hogy ebben a rendkívüli helyzetben is megvalósulhatott az európai régészettudomány egyik legfontosabb rendezvénye.