Konferencia – végleges program és absztrakt kötet

Időpont:

2017. november 6–7.                                                                                          

Helyszín:

MTA Humán Tudományok Kutatóháza                   1097 Budapest, Tóth Kálmán u. 4.

coverA különböző korok közösségei sokféle módon alakították maguk körül a tájat, különféle gazdasági, társadalmi, politikai vagy vallási szempontok szerint. Az egymást követő generációk tovább építették a „történeti tájat“, és e változások egymásra rétegződésével vált maga a táj is több korszak nyomát magán viselő, összetett régészeti jelenséggé.

        Az elmúlt évtizedekben a magyar kutatás gyakran fordult a régészeti jelenségek táji értelmezése felé, és járult hozzá a tájrégészet hazai megerősödéséhez. Mostanra időszerűvé vált az eddig elért eredmények összegzése és a kutatás jövőbeli feladatainak áttekintése egy széles együttműködésben megvalósuló konferencia keretein belül. A rendezvény kettős célt szolgál: egyrészt bemutatja a korábbi hazai kutatások legfontosabb tendenciáit, másrészt áfogó körképet nyújt a legfrissebb projektekről, eredményekről és célkitűzéseikről a hazai és nemzetközi kutatás keretei között. A konferencián sorra kerülő kerekasztal beszélgetések lehetőséget nyújtananak a tájrégészet különböző irányzataival foglalkozó szakemberek közti eszmecserére, és a szakterületek kérdésfeltevéseinek, módszereinek kölcsönös megismerésére is.

A konferencia végleges programja ITT tekinthető meg!

A konferencia absztrakt kötete  ITT tölthető le! Köszönjük az előadóknak az együttműködést!

 Érdeklődni az alábbi email-címeken:


regeszeti szines web  CEU MedStudelte logo  mnm logo  pecs    nka1